Könyvvilág, 1980 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1980-08-01 / 9. szám
Dávid András NYELV ÉS VARÁZSLAT „Mit bánom, mint mondja más, / nékem csobolyócsobbanás ... / Másnak csak táj és sík világ,/nekem akác- és hársvirág. / Másnak most kapott otthona, / nekem édesszép mostoha...” — így vall az anyanyelvről Fehér Ferenc vajdasági költő. Az ő versének címét választotta köteteimül Dávid András, hogy elmondja az anyanyelvről szóló gondolatait a hazai és a külföldi olvasóknak. Költészet és tudomány, líraiság és szakszerűség kapcsolódik össze könyvében egy olyan témáról, amely mindenkit érdekel, amelynek vannak objektív és szubjektív vonatkozásai minden ember számára, amely egyszerre az egyén kincse és egy nemzeté is. Az emberek és a népek közötti megértés eszköze, ha jól használják; összetartó erő, kultúrahordozó eszköz, öröm és bánat, érzelem és logika, és magánélet minden rezdülésének kifejezője, emberségünk létalapja. Arról a nyelvről szól a könyv, amelyet „dalos, harcos édes magyar nyelvnek” nevez Urbán János „Anyanyelvem” című versében, amelyen „Balassa vallott, Vajda verselt, / Dózsa kiáltott, Mikszáth írt ezen; / Arany tündökölt, Csokonai perzselt;/ — Értem-e már, vagy még csak élvezem?” — kérdezi Debreczeni József. Valóságos kis enciklopédiát kap kézhez az érdeklődő, amelyből az értő még jobban megtanulhatja érteni anyanyelvét, a még csak élvező pedig érteni is, mert az elméleti ismereteket fejezetenként „tallózás” igazolja, és „összegezés” rendszerezi. (Tankönyvkiadó) Gráf Rezső RÉGI MAGYAR ORGONÁK: EGER A zenekultúránk múltját kutató vállalkozások szerves részét képezik egész kultúrtörténetünknek; az egy-egy zenei szakterületet feltáró tanulmányokat, írásokat — Szabolcsi Bence, ismert zeneesztétánk szavait idézve — mindig „kiemelt megbecsültséggel kell kezelnünk”. Ez az ügyszeretet érződik a Zeneműkiadó gondozásában megjelenő „Régi magyar orgonák” c. sorozatban, amelynek szerkesztője Szigeti Kilián, a kiváló magyar organológus. Nemrég látott napvilágot a sorozat „Eger” c. tagja. A nagy és gazdag történelmi múltú város rangja egyben meghatározója az ottani orgonaépítés stílusának is. Az ország északi részében elsősorban a cseh-morva hatás az uralkodó, és ezek a módszerek merőben mások, mint a sorozat többi kötetében tárgyalt városok — Győr, Szombathely, Pécs, Kőszeg — orgonaarchitektúrájában. Az első magyar orgonát is innen származtatják a feljegyzések. Az igen gazdag és részletes korabeli írások, dokumentumok kimerítően tárgyalják a város zenei múltját. Név szerint ismerjük e korból a káptalani iskola több fiúénekesét, valamint az énekvezető succentorokat. A XV. század első évtizedeitől szinte folyamatosan feljegyezték az orgonista kanonokokat és egyéb orgonistákat. Sok esetben még a részletes program is rendelkezésünkre áll. Hogy a szerző könyve megírásakor milyen mélységekig hatolt, arról az egyes fejezetek címei tanúskodnak: Középkor; A barokk zene; A reformkor és a klasszicizmus; A kapitalizmus és a romantika. „Az egri orgonaépítés történetének megírása — úgy gondoljuk — nemcsak a szélesebb társadalmi körök, de Eger város szűkebb körű lakossága számára is eddig ismeretlen, új világot tárt fel” — írja a szerző könyvének végén. Ezt a megállapítást még azzal egészíthetjük ki, hogy a „Régi magyar orgonák” köteteit mindazok élvezettel forgathatják, akik a régi zene iránt érdeklődnek. (Zeneműkiadó) Slutira Albin Dániel Anna George Sand c. könyvéből (Kossuth h írők a történelemben) László Lajos RÉTISASOK Az élet és az életkörülmények mostohasága, a szűk horizontok közé zárt magyar sors tragikuma László Lajost is megihlette. Könyvének hőse, Horkai Péter, egy végzetes szerelem béklyói között már a mi korunkban vívja harcát, olykor a társadalommal, de leginkább önmagával. Ám a röghöz kötöttségből való kitörése nem sikerül. A könyv szerzője némi iróniával, mégis találóan választotta regénye címéül a „királyi madár” nevét, Natalja Goncsarova festménye. Marina Cvetajeva Egy festő portréja c. könyvéből (Magyar Helikon) főhőse magatartásának jellemzéséül pedig a rétisas viselkedésének jegyeit. De a rétisas Horkai szárnyai megnehezülnek, s végül zuhanni látjuk. Jelképes zuhanás ez: az egyik szereplő verébnek látja a rétisast... A nemzetiségi szórványokkal átszőtt falut az író — ugyancsak ironikusan — Boldogházának nevezi. Ennek a falunak „átrétegződése” zajlik előttünk. A változás nem látványos, mert az emberek belső világának mélyén történik. A kép, amelyet Boldogháza világáról kapunk, nemcsak vonalaiban, de tendenciáiban is időszerű valóság. Nyugtalanító írás ez, az író közösségvállalását mindvégig érezzük a mű olvasása közben. Feladata nehézségeivel tisztában levő megfigyelőre vall, hogy ítéletét nem tartja föltétlennek. Apró helyzetjelentéseinek rajza éles és valószerű. Egyfajta szomorkás líra árad a sorokból. Erős, határozott, egyéni nyelven alkalmazkodik még azokhoz a túlzásokhoz is, amelyek regényéből ittott kiütköznek. A „Rétisasok” írója ma már több mint ígéret, munkájának elolvasása után mindenesetre méltónak találjuk arra, hogy megjegyezzük a nevét és még sokat várjunk tőle. Eddigi munkásságáért máris egy SZOT-díj elnyerése jelzi a társadalmi elismerést. (Táncsics) Marék Antal Joseph A. Schumpeter A GAZDASÁGI FEJLŐDÉS ELMÉLETE Régi adósságát egyenlítette ki a magyar közgazdasági könyvkiadás, amikor — Bauer Tamás hozzáértő fordításában és Madarász Aladár tudós bevezető tanulmányával — közzétette Joseph A. Schumpeternek 1911-ben írt immár klaszszikusnak számító művét, A gazdasági fejlődés elméletét. Századunk polgári közgazdászai között különleges hely illeti meg Schumpetert, a rövid időre az aktív politikai életbe is belekóstoló elméleti közgazdászt (1919-ben néhány hónapig az Osztrák Köztársaság pénzügyminisztere volt). A különleges hely annak tulajdonítható, hogy bár kora ifjúságától kezdve haláláig számos nagy feltűnést keltő művet írt, nem alakult ki körülötte nevéhez kapcsolódó irányzat vagy iskola. Ugyanakkor munkássága — pozitív vagy negatív értelemben, a közgazdasági kutatók egyetértése vagy ellenzése közepette — alapvetően befolyásolta korunk közgazdasági gondolkodását. Reménytelen feladat lenne, akár csak vázlatosan is ismertetni mindazt, amit Schumpeter most magyar nyelven megjelent főművében profitról, tőkéről, hitelről, kamatról, a konjunktúra ciklusairól kifejt. A maga korában kétségtelenül teljesen új volt és bizonyos értelemben ma is tanulságos annak analízise, hogy mi az a gazdaságon belüli erő, amely a rendszert fejlődésre készteti és milyen a jellege ennek a fejlődésnek. A kérdéshez adott kulcsszavak: innováció és vállalkozó. Hogyan keletkezik az új, hogyan valósul meg egy technikai előrelépés? Schumpeter erre azt válaszolja, hogy nem a fogyasztók nyája húzza a termelést, hanem a termelést vezető személyiségek uralkodnak rajtuk és vezetik őket. Mint látjuk, olyan kérdéseket vet fel a szerző, amelyek ma is húsunkba vágnak. Az innováció kérdésével központi súllyal foglalkoznak ma nálunk elméleti és gyakorlati szakemberek; az pedig, hogy milyen tulajdonságokkal kell bírnia a szocialista vállalkozónak (természetesen legtöbbször menedzsernek nevezik), az szinte évtizedek óta foglalkoztatja nemcsak a közgazdaságtudományt, hanem a közvéleményt is. Korunkban és körülményeink között lehet tehát vitatkozni Schumpeter fejtegetéseivel, de egy kétségtelen: ismernünk kell azokat, hiszen ha nem is teljességükben, de egyes részleteiben segítséget nyújthatnak a jelen nem könnyű problémáinak megoldása során (Közgazdasági H. D. Egy felső-rajnai rézmetsző olasz sorozatjelű exportkártyája a XV. sz. utolsó negyedéből (Gondolat) Franz Fühnmann HOMÉROSZI HÁBORÚ Bevallom: tanácstalan vagyok. Ez a könyv egyszerűen csak tetszik. Nem tudok viszont formás választ kerekíteni arra a kérdésre: mire való? Annyian megkísérelték már — s ráadásul jó páran sikerrel — prózában tolmácsolni a homéroszi eposzokat! Magam isolvastam ilyesmit már vagy öt-hat változatban. Vajon nem olvassák az emberek magát Homéroszt? S aki nem olvassa a halhatatlan hexametereket, az vajon elolvassa a történetet prózában? Vagy talán mindaz, ami nem Homérosz két eposzában olvasható, hanem „egyéb forrásokban”, csak ebben a formában juttatható el a tágabb közönséghez? Avagy az ilyesfajta átdolgozás az „ifjúságnak” szól? Végtére is nem tudok más választ arra a kérdésre: mire való voltaképpen Franz Fühmann, a neves német költő és elbeszélő vállalkozása, mint azt: szépirodalmi alkotásnak készült, vonzó, érdekes olvasmány. Bizonyos, hogy fölsejlik belőle — a minden részletében hűséges görögség-tolmácsoláson át — Fühmann saját háborúélménye (művészetének meghatározója, bizonyos tekintetben), de anynyira már nem szubjektív ez az írásmű, hogy a mai író mai mondandója egészen átalakítaná a közismert históriák közismert szemléletmódját... Egy kedves vonzalom —• Homérosz-rajongás — könyvben testet öltött bizonyítéka ez a mű, mívesen megdolgozott anyag (s Jávor Ottó magyar átültetése is az), másnak nem nevezhetném. Mégis: zavartalan élvezettel olvastam végig, s egy csöppet sem sajnálom a rááldozott időt. Azt hiszem tehát, egész egyszerűen azoknak való , akik „csak úgy” szeretnek olvasni... (S lehet, hogy csupán a kényszerűségből hivatásos olvasóvá vált ember fölösleges töprenkedése mindaz, amit föntebb kérdőmondatokba öltöttem?) (Gondolat) Csala Károly Sándor László HAZÁNK: KELET-EURÓPA Sándor Lászlónak, e tanulmánykötet szerzőjének az életútja és életpályája, irodalomtörténészi-kritikusi munkássága sok tekintetben kivételes és példamutató. Budapesten született, de élete javarészét az Első Csehszlovák Köztársaságban, Felvidéken töltötte, majd 1939-től 1962-ig, Pestre való hazatelepüléséig Kárpát-Ukrajnában élt és dolgozott. A magyarral szinte egy időben látókörébe került a cseh és a szlovák, majd az ukrán és orosz nyelvterület irodalma és kultúrája is. Mindennek — marxista felkészültségével és világnézetével párosulva — szükségszerűen el kellett vezetnie a kelet-európai népek sorsközösségének felismeréséig, a Duna-menti nemzetek összefogásának igenléséig. „Hazánk, Kelet-Európa” — e gondolat jegyében születtek a szerző itt egybegyűjtött írásai, és ez a gondolat ad különleges aktualitást és fontosságot a kötetnek. Kiemelkedő érdeme, hogy ráirányítja a figyelmet a kelet-európai népek irodalmának közös vonásaira és a sorsközösségükből fakadó azonos kérdésekre és feladatokra. A három nagy fejezetre tagolódó cikkgyűjtemény első részében a csehszlovákiai magyar irodalom kiemelkedő és sajátos arcélű alkotóiról — Balogh Edgárról, Győry Dezsőről, Sáfáry Lászlóról, Vozári Dezsőről, Mihályi Ödönről, Forbáth Imréről, Berkó Sándorról, Dömötör Terézről — valamint több cseh és ukrán íróról rajzol, írói és emberi portrét a szerző. A második ciklus a kelet-európai témakörhöz tartozó kritikákat tartalmazza. A harmadik, páratlanul fontos, forrásértékű rész a kolozsvári „Korunk”kal kapcsolatos emlékeit és dokumentumait teszi közkinccsé. A kötet a magyar irodalom kevéssé ismert tájaira kalauzol el, számos új öszszefüggésre vet fényt és a címében megfogalmazott gondolat következetes érvényesítésével a szocialista hazafiság és proletár nemzetköziség eszméjének meggyőző tanúsága. (Gondolat) Detre Józsefné