Könyvvilág, 1980 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1980-10-01 / 11. szám
Német szerzők a Magvetőnél 1980 sikeres éve a német irodalomnak a Magvetőnél. És remélhetőleg az olvasóközönségnél is. Hogy a kiadónál az idén úgy „öszszejött” a német irodalom, részben a véletlen műve. Valamennyi nyilvánvalóan a kiadó igyekezetén, szemfülességén is múlik, az érdem azonban döntően a szerzőké. Heinrich Böll, Günter Grass, Siegfried Lenz, Walter Jens ma Martin Walserrel egyetemben nemcsak a nyugatnémet, de az összeurópai irodalom színe-java, Hermann Hesse, Hans Erich Nossack, Erich Maria Remarque a félmúlt klasszikusai, Christa Wolf az NDK-irodalom jelentős reprezentánsa. Mint a felsorolásból is kiderül, a kiadó igyekszik eleget tenni a kettős feladatnak: részint a világirodalom friss értékeit mihamarabb megismertetni a magyar közönséggel, részint a korábbi évtizedek könyvkiadásának némely mulasztását pótolni. A Magvető világirodalmi tevékenységének gerince a „Világkönyvtár” sorozat. Itt lát napvilágot többek között a tavalyelőtti nyugatnémet könyvpiac két kiemelkedő sikere, Böll és Lenz legújabb műve. Siegfried Lenz regénye egy múzeumról szól, amelybe egy népcsoport, a mazurök emlékeit gyűjtötték össze a nyugatnémet tengerparton. Mazuria ma Lengyelországban van! Hogyan egyeztethető össze a szülőföld emlékének tiszteletben tartása (Lenz maga is onnan származik) az illúziókkal való leszámolással, a realitásokkal való számvetéssel? Ezzel a problémával birkózik Zygmunt (így!) Rogalla, a gyűjtemény létrehozója, és elbeszéléséből megismerjük a táj színesviharos régebbi és huszadik századi történetét, puritán és hagyományőrző népének — volt népének — szokásait. A regény: eposz prózában. Politikailag pedig: állásfoglalása nyugatnémet revansizmus ellen. (Siegfried Lenz: Honismereti gyűjtemény. Magvető. 848 oldal, kötve 53 Ft.) Heinrich Böll regénye viharos, ellentmondó kritikákat váltott ki, a szigorú elmarasztalástól a lelkes üdvözlésig. Egy tiszteletre méltó vélemény szerint „ez a regény egy érett, fáradt, de mindenekelőtt nagyon ijedt Heinrich Büllre vall” (F. J. Raddatz). A mű fő ihlető eleme a terrorizmus, amelynek veszélyét az író nem elsősorban a közvetlen akciókban (könyve terroristái is viszonylag ártalmatlanok), hanem a társadalmat megrendítő, görcsös reakciókat kiváltó hatásában látja. A terrorizmus elleni véderők, a rendőrök és testőrök éppúgy lehetetlenné teszik az egyén számára a normális életvitelt: gondviselésük felér egy ostromzárral. És ha erkölcsileg mérlegeljük a szándékokat, igencsak felemás a kép — mindkét oldalról. A regény végén kigyulladó kastély Móricz tűzvészeire emlékeztet, egyszerre keserű konklúzió, és a „fölszállott a páva” figyelmeztetése. (Heinrich Böll: Gondviselő ostromzár. Magvető. 400 oldal, kötve 38 Ft.) Új kiadásban kapja kézhez az olvasó a kortárs nyugatnémet irodalom egy másik alapművét, amely nálunk mostanáig viszonylag szűkebb körben volt ismert, Günter Grass A bádogdobját. A regényben annyi közös a Honismereti gyűjteménynyel, hogy jórészt szintén a szerző lengyellé lett szülőföldjén játszódik, a színhely ezúttal Danzig (Gdansk). A német társadalmi fejlődést — annak torzulásait húszas évektől az ötvenes évekig bemutató regény („Zeitroman”) különös hőse Oskar Mazerath, az értelmileg felnőtt, de fizikai fejlődésében gyermeki szinten megragadt törpe, akinek bádogdobja ártatlan játékszerből varázserejű pusztítóeszközzé válik. (A regényből a közelmúltban film is készült, amely Amerikában „stílszerűen” Oscar-díjat nyert. A magyar nézők néhány előadáson láthatták tavaly a nyugatnémet filmnapok alkalmából.) (Günter Grass: A bádogdob. Magvető, 686 oldal, kötve 58 Ft.) Ha A bádogdob újabb kiadását némiképp adósságtörlesztésnek érezzük, fokozottan érvényes ez a megállapítás a sorozat egy másik kötetére, arra a regényre, amely Walter Jens első könyve volt harminc évvel ezelőtt. A világháború, a diktatúrák hatására született vízió ez a jövőről, a totalitárius Világvszámról, amelynek tökéletes mechanizmusa, hivatali gépezete minden individualizmust elfojt, felszámol. Ha remélhetjük is, hogy a háború és hidegháború kiváltotta komor jövőkép nem reális, a szuggesztív erejű regény filozofikus mondanivalója komoly figyelmeztetés. (Walter Jens: Az utolsó vádlott. Magvető: 320 oldal, kötve 31 Ft.) Hermann Hesse, a több mint száz éve született, Nobel-díjas német, választott hazája szerint svájci író Magyarországon kevésbé ismert és népszerű, mint például az Egyesült Államokban, ahol a legtöbbet olvasott európai szerzők közé tartozik. A Magvetőnél megjelenő regénye egyike jellemző műveinek: a művészproblematikát feszegeti, amely például a kortárs Thomas Mann munkásságában is oly jelentős szerepet kapott. Johann Veraguth festő, a Rosshalde (ez a regény eredeti címe is) nevű birtok tulajdonosa sorsán keresztül ismerjük meg a művészsors és a hétköznapi élet, az alkotótevékenység és a családi kötöttségek néha feloldhatatlan ellentmondásait. (Hermann Hesse: Csillagsors. Magvető. 272 oldal, kötve 31 Ft.) Hesséhez hasonlóan régebbi, vele ellentétben azonban nálunk talán az indokoltnál is népszerűbb szerző Remarque, akinek érzelmileg hatásos világháborús regénye az első félévben jött a „Világkönyvtár”-ban. (Erich Maria Remarque: Éjszaka Lissabonban. Magvető. 304 oldal, kötve 33 Ft.) Míg ez a háborús regény Nyugat-Európában játszódik, Christa Wolf regényének színtere egy kelet-németországi, utóbb lengyel kisváros. Az NDK-beli szerző végeredményben a hamburgi Lenzhez hasonló feladatra vállalkozott: a történelmi realitások elfogadására, a háborús felelősség beismerésére, amely azonban nem kívánja meg a múlt egyoldalú, sematikus elvetését. Míg Lenz inkább közösségi, Christa Wolf inkább individuális szempontból közelíti meg a problémát. A kötet szintén a „Világkönyvtár”-ban jelent meg. (Christa Wolf: Visszaperelt emlékezet. Magvető. 520 oldal, kötve 35 Ft.) A sorozaton kívül lát napvilágot hamarosan egy másik regény az NDK-ból,egy anekdotikus kalandregény a huszadik századból, amely plebejus derűvel ábrázol sokszor igen komoly dolgokat. Hősével, Randóval nemegyszer valószínűtlen dolgok esnek meg, furfangos esze és főként, ügyes lakatos keze azonban sok mindenen átsegíti. Hericke könyve frappáns bizonyíték arra, hogy nemcsak komor ünnepélyességgel lehet beszélni a múltról, s hogy a merriet humor nem is olyan elviselhetetlen ... (Lothar Höricke: Kandó. Magvető. 384 oldal, kötve 32 Ft.) A kiadó kedvelt" zseli-könyvtársorozatát van, a rare-ben is jelenik meg német kötet. A címadó megrendítő esemény (A pusztulás) Habsburg bombázása. Maga az író feleségével együtt a közvetlen környékből, egy pusztai házikó nyaralóvendégeként volt szemtanúja a borzalmaknak, melyek során a város nagy része, közte Nossackék lakása és minden ingósága is elpusztult. Az írás nem egyszerűen jeremiáda, elsősorban azt vizsgálja, hogyan viselkednek, mit éreznek az emberek akkor, amikor a világ kifordul sarkaiból, amikor a pusztítás kiveti őket korábbi természetes létükből, megszokott viszonyrendszerükből, és értékrendjük, sőt egész létük újrafogalmazására kényszeríti őket. (Hans Erich Mossak: A pusztulás. Magvető, ra-re, 101 oldal, fűzve 8 Ft.) Savonarola figurájához a vandál pusztítás, a fanatizmus, az embert újjáteremtő reneszánsz megtiprásának képzete tapad. Gramsci és nyomában a korszerű történettudomány viszont arra figyelmeztet, hogy az egykori dominikánus szerzetes messianisztikus mozgalma mögött ennél jóval több rejtezik: egyház és állam, vallásos ideológia és politikai valóság, elvont erkölcsiség és napi igényeket betöltő kultúra ellentmondása; tehát azok a problémák, amelyek különösen éles hangsúlyt kaptak a 15. század végén a Mediciek kezében elkorhadt, dekadenssé lett Firenzében. Az alig huszonnégy éves Nagy András második kötetének talán legnagyobb erénye az, hogy e bonyolult ellentmondás-komplexumot — legyen annak tudatos ismeret vagy pusztán ráérzés a forrása — húsvér valósággá varázsolja. Elemi erővel zúdítja ránk a vérben, kincsben, pompában, asszonyokban tobzódó feudális-polgári hatalomkiéléstől a vallási extázisig ívelő reneszánsz életvegetációját. Gramsci (tudatosan vagy ösztönösen felismert) tételét tehát a fiatal szerző a valóság sokszínűségét felidézve, ugyanakkor modern alkotói módszereket is felsorakoztató írói technikával írja körül a művészi különösség kategóriájában, így telitalálat a főszereplő életalakulásának vezérlő motívuma, az életrajzi adatokkal egyébként alá nem támasztható farkastorkúság, amely a gyerekkori operációt követően sajátos lelki következményekkel jár, és amellyel az író Savonarola későbbi nevezetes, nyers haragtól átitatott, göcsörtös, de nagy hatású prédikációit motiválja. Hasonlóan fontos megoldási mozzanat annak az egykorú szóbeszéden alapuló életrajzi elemnek az írói kibontása, amely szerint a dominikánus szerzetes ifjúként reménytelen szerelemre lobbant egy Firenzéből Ferrarába került Sforza lány (a regényben Laodamia) iránt. S a regény folyamán később ő lesz a lelAz eddigiekben ismertetett regények nagyobbik részében kulcsszerepe van a háborúnak, amely a „Tények és tanúk” sorozat egyik németből fordított kötetének is témája. A mű: egy antikatona naplója. Ruby közlegény kettős vezérelve a túlélés és a nem együttműködés. Sikerül „végigbekkelnie” a háborút közlegényként (egyszer kénytelen néhány hétig obergefreiteri rangot viselni, pontosabban elviselni), úgy, hogy emberre fegyvert nem fog! Ez a teljesítmény nem is igényel külön méltatást.... A második írás Brest erődjének elestéről szól, ahol a kapituláció előti értelmetlen ellenállás emberéletek ezreibe került. A témából hangjáték is készült, amelyért Ramcke tábornok beperelte az írót. A kötet ezeket a dokumentumokat is tartalmazza. (Erich Ruby: Az én háborúm. Már csak füstölgő romok. Magvető. 495 oldal, fűzve 32 Ft.) Seregszemlénk végére érve Martin Walser az egyetlen, aki hiányzik a bevezetőben felsorolt eminens szerzők közül: tőle az elmúlt évben két kisregény is megjelent Magyarországon. A Túl a szerelmen az Európánál, a Menekülő ló pedig a Nányvilágban, illetve a Magvetőnél. Legújabb nagy sikerű művének, a Seelenarbeitnek a fordítása már készül a Magvető műhelyében. Laszovszky József kiindítéka annak, hogy Savonarola oly féltékenyen őrzi szüzességét, és oly végletesen nő-, család- és szerelemgyűlölővé válik. Az ifjú alkotó új művének friss hangvételét elősegíti a szerencsés kézzel alkalmazott inzert technika is. A történelmi regény, jól tudjuk, többnyire megköveteli különféle „betétek” elhelyezését. Nagy András a levélrészletek, versek alkalmazásával csínján bánik. Ugyanakkor a Savonarola jellemzését illetően döntő fontosságú prédikációk legtöbbnyire fiktívek, ám — és erről számos eredeti szöveg átolvasása során is meggyőződhettem — nagyszerűen hívják életre a szerzetes szép számmal fennmaradt prédikációinak stílusát. Nagy András regényének ábrázolásmódját ugyanakkor rendkívül élénk, szinte expresszionisztikus hangvétel jellemzi. Én úgy hiszem, éppen ezekben a stílusmegoldásokban rejlenek a fiatal regényíró tehetségének legnyilvánvalóbb jelei, jövőbe mutató művészi lehetőségei. És ugyanakkor éppen e stílustörekvésekből, másrészt a korszerű művészi módszereköntörvényű felhasználásának igényéből látszik világosan, hogy a szerző népi hagyományos értelemben vett történelmi regényt akart írni. Kitűnik ez az előbbieken túl abból is, hogy nem időrendben előadott cselekmény leírása, hanem inkább mellbevágóan eredeti helyzetek megragadása, afféle flash back technika kialakítása lebegett célként a szeme előtt. Aligha kétséges, hogy Nagy András nagy tehetségű fiatal író. Fantáziáját különösen a történelmi témák mozgatják, amelyről korábbi novelláskötete (Toron 1867) is tanúbizonyságot tett. Művészi fejlődésének legfőbb feltétele a korszerű írói technikának az eddiginél is tudatosabb ütköztetése kedvenceivel, a sorsukban korokat példázó történelmi hősökkel. Biernaczky Szilárd (Nagy András: Savonarola. Magvető. 5*6 oldal, kötve 42 F.) Vallás? politika? Goethe Faustjából — jaj, a filozófiát, a jog- s az orvostudományt és — haj — a teológiát, mind buzgón búvároztam át. S most mégis így állok, tudatlan, mint amikor munkámba fogtam. Címem magiszter, mi több: doktor úr, s tíz éve már, hogy álnokul, orránál fogva vezetgetem egész tanítvány-seregem — s látom, semmit sem tudhatunk mi! Hogy átsző mindent az Egész! Egyik a másban hat s tenyész! S az ég erői itt hogy’ fel- s leszállítok, nyújtván aranyvedert egymásnak! Áldástosó suhanással csapatjuk égből földre szárnyal s mindent betölt harmóniával. Mily színjáték! De jaj, az, semmi más! Hol kaplak el. Természet, óriás? Hol kebleid? Minden élet forrása, melyeken csugg a föld és a menny, szikkadt lelkem odacseng — itatsz, buzogsz, s e sóvárgás hiába? Új ámulatokra vár minden idegem sajogva! Egész szívem immár neked ajánlva! Kell! Jönnöd kell! Bár etetem az ára! Azzal vagy egy, kit megragadsz... Ó jaj, a lét rövid és hosszú a művészet. Nyugalmam, ó, jaj, s a szívem oda, és meg se lelem már soha, soha. ... állok az Úr elé oda, a mint jó vitéz, jó katona! Itatásra születtem, s itt kell, áld lát, tornyomba szerettem, így szép a világ. Itt tárul elébem, egyképp szabadon, hold s csillag az égen, lennez, fa, vadon. Szépség örök éke büszkén ragyog ott, bámulok a fénybe s én is ragyogok. Boldog szem, örökre tiéd ez a kép. Történhet akármi, szép volt, csodaszép! ...s elmém e végső bölcsességre jut: szabadság, élet nem jár, csak azoknak, kiknek naponta kell kivívniuk, így él le itt majd, a veszély élén, sok dolgos évet gyermek, férfi, vén. Ha láthatnám a síkon át e nyüzsgést, szabad nép szabad honát, a pillanathoz esdve szólnék: Oly szép vagy, ó, ne szállj tovább! ... ^2 Örök Asszonyt emel magához Fordította: Jékely Zoltán és Kálnoky László (Goethe: Faust I—II. Európa, 638 oldal, kötve 230 Ft.) Ivarátson Gábor illusztrációja