Könyvvilág, 1981 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1981-08-01 / 8. szám

Német lehetőség? Candide, aki immár száz­ötven esztendeje termesz­tett káposztát meg naran­csot a Boszporusznál, és már éppen felejteni kezdte atyját, Voltaire urat —egy nagyon pontosan meghatá­rozható időpontban útnak indult, hogy viszontlássa és élvezze ősi német hazá­ját, az elképzelhető vilá­gok legjobbikát. Miközben áldott naivitásával kóstol­gatni próbálja a Harmadik Birodalomban a szabadság és az emberség remélt édes gyümölcseit, végül is túléli a rohamosztagosok csiz­máit és kínvallató képessé­geit. Azzal foglalatoskod­hat, hogy egy latrinában puszta kézzel pucolja tisz­tára a kübliket, „a világ ugyanis pontosan olyan tö­kéletes, amilyennek a Füh­rer akarja”. Ez a nagy elődhöz kap­csolódó példabeszéd — Bal­­der Olden írása — a Simon László által válogatott né­met antifasiszta novella­antológia első darabja. Egy másik novellában (Stephan Hermlin: Yorck hadnagy) a halálra ítélt tudatának utolsó villanásaiban nem a valóság képei sorjáznak, hanem „egy német lehető­ség” kétes távlatú vágyál­mai, 1944. július 20-a, a Stauffenberg-puccskísér­­let után. Hétköznapibb és megrendítőbb annak a Ber­lin környéki parasztlány­nak a története (Anna Se­­ghers: A nádszál), aki — lehet, hogy önös érdekből, magánya ellen küzdve is — megmenti egy angol an­tifasiszta életét és a szere­tője lesz. Aztán a felsza­badulás után tudomásul ve­szi, hogy megmentőnek jó volt, feleségnek azonban nem. Szeretője — magas rangú funkcionáriusként — mást választ élettársul. A cselekvő antifasizmus és a szenvedést osztó fasiz­mus hasonló variációiról olvashatunk a többi no­vellában is. A tematikus novellagyűj­teményeket gyakran lehet kérdésessé tenni, és ehhez mindig van raktáron né­hány esztétikai és szocioló­giai érv. Most csak egy — a gyakorlati jellegűek kö­zül­­—: a téma, a tendencia sokasága óhatatlanul együtt jár a cselekményformálás, a hangulati mozzanatok ha­sonlóságával. Az ebbe a kö­tetbe válogatott novellák, azt hiszem, a­­ legszélesebb skáláról kerültek a kötet­be, és egyvégtében olvasva sem válnak fárasztó olvas­mánnyá. Igaz, a német antifasiz­mus legragyogóbb irodalmi alkotásai nem a novella műfajában születtek, de ezek a novellák is mara­dandó vonásokat tudnak nyújtani a német fasizmus és antifasizmus társadal­mi és irodalmi színképéhez. P. L. (A nádszál. Német anti­fasiszta antológia. Európa. A győzelem könyvtára. 281 oldal, kötve 25 Ft.) Még kapható ismeretterjesztő könyvek Ambarcumjan, V. A.: Az Universum kutatásának filozófiai kérdései Gondolat. 429 oldal, kötve 55 Ft Baumann, P.—Patzelt, E.: Emberek az őserdőben. Az Auka-expedíció Gondolat. 175 oldal, 28 táb­la, kötve 41 Ft. (Világjárók 136.) Boros I.: A Kaukázus — a népek he­gye Gondolat. 541 oldal, 38 táb­la, kötve 95 Ft. Ceram, C. W.: Az első amerikai Az észak-amerikai régészet regénye. Gondolat. 389 ol­dal, 21 tábla, kötve 64 Ft. Dorschner, J.: A bolygók — a Föld testvé­rei? Gondolat. 126 oldal, fűzve 15 Ft Hogyan éltek elődeink? Fejezetek a magyar műve­lődés történetéből. Szerk. Hanák Péter. Gondolat. 231 oldal, 8 tábla, kötve 67 Ft. Ignácz Ferenc: Habub Szudán felett Gondolat. 174 oldal, 24 táb­la, kötve 42 Ft. Ignácz Rózsa: Utazások emlékkönyve Gondolat. 244 oldal, kötve 48 Ft. (Világjárók 132.) Fodor István: Verecke híres útján... A magyar nép őstörténete és a honfoglalás. 2. kiad. Gondolat. 297 oldal, illuszt­rált, fűzve 24 Ft (Magyar história.) Kálmán Zsófia: Levélcímünk: Chicago 60 615. Gondolat. 207 oldal, 32 táb­la, kötve 52 Ft. (Világjárók 133.) Kiszely István: A Föld népei 1. Európa népei. Gondolat. 735 oldal, 36 táb­la, kötve 250 Ft Menzel. D. H.: Csillagászat Gondolat. 333 oldal, 32 táb­la, illusztrált, kötve 232 Ft Rapcsányi László: Athosz A Szent Hegy és lakói. Úti jegyzetek. Gondolat. 371 oldal, kötve 97 Ft A távcső világa Szerk. Kulin György, Róka Gedeon. 2. kiadás. Gondolat: 886 oldal, 50 táb­la, kötve 156 Ft Ismét az OLVASOK A SZÓ! Közvéleménykutatással egybekötött pályázatunkat újra meghirdetjük, arra kérjük a Könyvvilág olvasóit, írják meg: 1. Véleményük szerint melyik volt — tartalmi és mű­vészeti tekintetben egyaránt — az 1981. év legjobb könyve? (Csak az 1981. janu 1—dec. 31. között, hazai, hivatásos kiadónál megjelent könyvekkel lehet pályáz­ni, de műfaji megkötöttség nélkül, tehát verseskötetről épp úgy lehet szó, mint szociográfiáról vagy szakkönyv­ről.) 2. A Könyvvilág 1981-ben megjelenő 12 számában kö­zölt könyvismertető cikkek közül melyik ösztönözte a könyv megszerzésére; a könyv elolvasása után egyetér­tett-e a cikkel vagy csalódás érte — és miért? (A k­önyv címét is kérjük.) A véleményeket mind a két kérdésre külön-külön ír­ják meg. (Egy-egy válasz terjedelme nem lehet több kettes sorközzel írott két gépelt oldalnál.) Egy kérdésre írt véleménnyel is lehet pályázni. A két kérdésre beérkező válaszokat a szerkesztőség külön-kü­lön díjazza: I. díj 1000 Ft, II. díj 500 Ft, III. díj 250 Ft értékű könyvutalvány. A Könyvvilág fenntartja magának a jogot a legjobb pályaművek közlésére, s a megjelent írásokért a szoká­sos honoráriumot fizeti. A géppel írt pályaműveket két példányban kérjük 1982. január 31-ig szerkesztőségünk címére (Budapest, Vörösmarty tér 1. 1051) elküldeni. A borítékra írják rá: Az olvasóé a szó! A pályázat eredményét a Könyvvilág 1982. évi ápri­lisi száma közli. ANTAL BARNABÁS Háromság kezdetben a föld és a menny kezdetben a por és a csillag kezdetben az út és a remény­­ * lángralobbanó szalmaszála (Antal Barnabás: Az elsüllyedt katedrális. Szépirodal­mi, 93 oldal, kötve 20 Ft.) Kovács Endre: Ultikódex Sport, Kb. 260 oldal, fűzve 40 Ft Hazánkban igen népszerű az ulti, mintegy félmillió aktív híve van. A szerző ismerteti a játékalakza­tokat, a játékszabályokat, és pon­tos táblázat mutatja az értékelési fokozatokat, amelynek a különbö­ző helyi szokások miatt nagy a jelentősége. Útikönyv Ember Mária: London Panoráma. Külföldi városkalauzok. 408 oldal -1 64 oldal melléklet, kötve 72 Ft Bemutatja az évszázadok emlé­keit őrző, romantikus régi Lon­dont csakúgy, mint a XX. század végi, modern, felhőkarcolós met­ropolisz. 3., bővített, javított kiadás. Fajth Tibor: Itália Panoráma. Nagy útikönyvek. 664 oldal + 104 oldal melléklet, kötve 134 Ft Északról dél felé haladva ka­lauzolja végig az utasokat a fél­szigeten. 7., átdolgozott és bővített kiadás. Lindner László: Szászországi utazások Panoráma. Mini útikönyvek: 272 oldal + 24 oldal melléklet, kötve 53 Ft Az ismertetett vidékhez tartozik a híres Szász-Svájc, valamint az Érchegység keleti és középső sza­kaszának északi része. Drezdán, Lipcsén és Karl-Marx-Stadton kí­vül további híres városok is utunkba esnek: Meissen és Frei­berg: PANORÁMA Magyarországi kirándulások Szerkesztette: Endrődi Lajos Sport, 672 oldal, kötve 87 Ft Magyarországot tájegységekre bontva ad javaslatokat gyalogtú­rákra, autós-motoros kirándulá­sokra és vízitúrákra. A kedvelt hegyvidékek ismertetése mellett nagyobb teret kapnak a csak ke­véssé ismert turistacentrumok. 2., átdolgozott, bővített kiadás. Wellner István: Eger Panoráma. Magyar városok. 168 órai, 24 oldal melléklet, kötve 35 Ft Egerben a nagyon népszerű vá­ron kívül is találni számos látni­valót. A török idők immár néma tanúja a minaret, országos esemé­nyek színhelye volt a bazilika, a tudásvágy több évszázados felleg­vára a Líceum. Hadtudomány A félelmetes fegyverek Zrínyi­ Arzenál I. 248 oldal, kötve 46 Ft A tömegpusztító fegyverek és az ellenük való védekezés legkorsze­rűbb eszközeit és fejlődési ten­denciáit tekinti át. V. N. Kovaljov: A szocialista katonai közösség Zrínyi, 268 oldal, kötve 21 Ft Szociológiai vizsgálati anyagok alapján részletesen elemzi a kö­zösséget mint az egyén és a tár­sadalom­ életében különlegesen fontos helyet betöltő szervezeti keretet, foglalkozik a közösség formális és informális szerkezeté­nek jellegzetességeivel és sajátos­ságaival. Zágoni Ernő: Az MSZMP honvédelmi politikája Zrínyi, 404 oldal, kötve 42 Ft A gyűjteményes kötet tartalmaz­za az MSZMP honvédelmi politi­kájára vonatkozó, 1957 és 1980 között keletkezett legfontosabb határozatokat, dokumentumokat. Idegen nyelvű könyvek Áts Erika: Gefesselt aus Pfauenrad Tankönyvkiadó, 92 oldal, fűzve 9 Ft A „Neue Zeitung” főszerkesztő­helyettese a hazai német iroda­lom kezdete óta rendszeresen publikál verseket. Ez a kötet vá­logatás eddigi munkáiból. Német nyelven. Bolla Kálmán: Az orosz beszédhangok atlasza Akadémiai, 160 oldal, 12 ábra, 79 fotótábla, kötve 280 Ft Bemutatja milyen hangelemekből épül fel az orosz beszéd, hogyan lehet azokat hangképző szer­veinkkel legmegfelelőbben előál­lítani. Angol és orosz nyelven. Bón­is Ferenc: Bartók Béla élete képekben és dokumentumokban Corvina — Atlantis Musikbuch-Verlag. 288 oldal, kötve 240 Ft 3. kiadás. Német nyelven. Gundel Károly: Magyar receptek Corvina. 112 oldal, kötve, francia nyelven 48 Ft, német nyelven 38 Ft, orosz nyelven 42 Ft A 140 magyaros ételreceptet tar­talmazó kötet igényt tarthat min­den ínyenc érdeklődésére. Az éte­lek elkészítése gyors, könnyű, egyszerű, s így nagyban hozzájá­rul a háziasszonyok gondjainak enyhítéséhez. Francia nyelven 5., német nyelven 11., orosz nyelven 2. kiadás. Klaniczay Tibor: Magyar irodalmi olvasókönyv Corvina, 256 oldal, kötve 265 Ft A XII. századtól a XVIII. század közepéig tekinti át a régi magyar irodalom korszakait. Bemutatja a reneszánsz és humanista szellem, a reformáció és ellenreformáció alkotásait prózában és versben. Francia nyelven. A magyarországi németek néprajzához III. Főszerkesztő: Balassa Iván Szerkesztette: Mannherz Károly— Klotz Miklós Tankönyvkiadó, Kb. 290 oldal, fűzve kb. 75 Ft A sorozat III. kötete néprajzi ta­nulmányokat tartalmaz, amelyek a magyarországi németek kultú­ráját kutató tudósok legkiválóbb munkái. Német nyelven:­­Graham Petrie: A mai magyar film Corvina Könyvek 340 oldal, kartonált 110 Ft A kanadai szerző összefoglaló ta­nulmányában elemzi a mai ma­gyar művészfilmeket, és külön fe­jezetet szentel Jancsó Miklós, Szabó István és Gaál István mun­kásságának. Angol nyelven, 2. kiadás. Peter Scott: Ausztrália mezőgazdasága Az erőforrások fe­jlődése és területi szervezése Akadémiai. A világ mezőgazdasági földrajza 9. 135 oldal, 32 ábra, 6 táblázat, 15 fotótáblán 24 fénykép, kötve 135 Ft Az ausztrál mezőgazdaság legfon­tosabb jellegzetességeit és regio­nális szervezetét vizsgálja. Rész­letesen foglalkozik termelékeny­ségének, hatékonyságának ténye­zőivel, a különféle mezőgazdasági rendszerekkel és gazdálkodási tí­pusokkal, valamint a termelés és az export fejlesztésének jövőbeni lehetőségeivel. Angol nyelven: A szovjet korszak orosz költészete Szerkesztette: Varga Mihály— Székely Nyina— Szilárd Léna Tankönyvkiadó, 952 oldal, kötve 3. kiadás: 108 Ft ■ 1828*

Next