Könyvvilág, 1985 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1985-07-01 / 7. szám
A magyar regény színeváltozásai A magyar könyvkiadásnak van néhány nagy mulasztása egyes alkotókkal, egyes művekkel szemben - most csak kettőt emelek ki ezek közül: így hiányzott évtizedeken keresztül olvasók és kutatók könyvespolcáról Rónay György A regény és az élet című munkája, vagy - hogy tárgyához hasonló könyvet említsek még - a Thurzó Gábor szerkesztette Ködlovagok című tanulmánygyűjtemény. Ez utóbbi több mint negyven esztendő elteltével sem keltette fel még kiadók, szerkesztők figyelmét, Rónay György műve azonban végre, majd négy évtized elteltével, életművének sorozatában most megjelent. Nagy hiányt pótolt ezzel a Magvető Kiadó, mert az 1947-es kiadás példányai ma már szinte hozzáférhetetlenek, csak nagy könyvtárakban - ott sem mindig - találhatók meg. Pedig e munka számos eltérő minőségű és irányú értékkel bír, kezdve azon, hogy bölcsészkari magyar szokosok kézikönyve, végezve azon, hogy egy sajátos, határozott koncepció megtestesülése a magyar epika, regény kibontakozásáról és fejlődéséről. Nem utolsósorban kell említenem azt az értéket sem, amely szerint Rónay György ezen nagyszabású műve - ha megjelenésének évét tekintjük - sok vonatkozásban kordokumentum is. Száz év magyar regényét tekinti át Rónay György ebben a könyvméretűvé duzzadt esszétanulmányában: a kezdetektől, Fáy András A Bélteky-házától, Jósika Miklós Abafi-jától - bár ezeket éppen csak érinti - Kassák Lajos nagy önéletírásáig, az Egy ember életé-ig. Azaz, történeti kronológiában szemlélve a művet, a reformkortól a huszadik század harmincas éveiig. Harminckét író ötvenhárom művét mutatja be a szerző, bevezetésként a magyar regényirodalomba, fölvázolva egy-egy (néha több) regényen át a legjelentősebb vagy legérdekesebb, legizgalmasabb epikusok portréját. Az ebből következő módszer is rokonszenves már: Rónay György nem az általánosítások prekoncepciói felől közeledik íróihoz, hanem mindig egy-egy mű elemzéséből indul ki, s csak az így nyert eredményekből hajlandó átfogóbb összefüggéseket, következtetéseket levonni. Így kapjuk igen szép elemzését például - hogy csak néhányat emeljek ki a legemlékezetesebbek közül - Kaffka Margit, Krúdy Gyula vagy Török Gyula regényeinek, de oly módon, hogy ezen interpretációkból a teljes szerzői arckép bontakozik ki előttünk. A magyar irodalomtörténet nem bővelkedik regénytörténetekben vagy prózapoétikákban, ezért különösen fontos és érdekes, hogy Rónay György - úgyis mint alkotó részese e folyamatnak - hogyan látja a magyar epika helyzetét, fejlődési irányait az 1940-es évek vége felé. A regény és az élet - és Rónay György - gondolatvilágának középpontjában a reformkor és az azt követő időszak klasszikus realista epikája áll, Eötvös József, Gyulai Pál, Kemény Zsigmond regényei, s értelemszerűen, Arany János szelleme. A nemzeti klasszicizmus e nagy alakjai és műveik mintegy viszonyítási pontként funkcionálnak a tanulmány gondolatmenetében. Realista kiegyensúlyozottságuk, ábrázolási törekvéseik, etikát és esztétikát egybefogó szándékaik Rónay György számára a magyar regény csúcspontjait alkotják. S bár a könyv egyik fejezetének címe - A magyar regény virágkora - egy jóval későbbi korszakra vonatkozik, a könyv belső logikája szerint erre a periódusra is alkalmazhatjuk. Ekkor és itt látta Rónay György azt az egységet, melyet szükségesnek gondol nemzet és egyén, társadalom és egyén, erkölcs és esztétikum viszonyában. Vagy más oldalról nézve: az egységet a realista, a cselekményből és a jellemekből kibontott ábrázolás és a felelős, racionális, etikus gondolkodásmód között. S talán nem tévedek, ha azt mondom, vonzódása a magyar irodalom e nagy tradíciójához stílusában is észrevehető. Németh G. Béla szavait némileg módosítva, nemcsak az idősödő Rónay György esszéstílusában érezhető, hogy „egyre közeledett a tizenkilencedik századi esszétanulmány nagy hazai mestereihez, értekezőprózánk egyik legmagasabb, vagy tán legmagasabb vonulatához", hanem e - mai mércével mindenképpen fiatalkori művében is, hisz mindössze harmincnégy éves volt könyve megjelenésekor. E kiindulópontból követve a magyar regény fejlődését, az elkövetkező korszakok a bomlás jegyeit mutatják. A föloldódásét, szétzilálódásét, vagy hogy kedves kifejezését alkalmazzam, a „dekomponálódásét”. A századvég, a Nyugat és nemzedékeinek kora következik Rónay György előadásában, s az ekkor születő regények - ha maga nem fogalmazza is ily durván - bomlástermékeknek nevezhetők. Szakadék keletkezik élet és mű (regény) között, megbomlik az a (szerintem nagyon is kényes) egyensúly, mely valóság és alakítás, regény és élet között addig fennállt. Rónay György ezt a szakadást nagyon helyesen Magyarország társadalmi-történelmi változásaival, fejlődési tendenciáival magyarázza. Tökéletes szociológiai képet ad a kiegyezés utáni ország állapotáról, a nemzeti illuzionizmusról, a nemesség megváltozó szerepéről, s ezt összefüggésbe hozza az epika valósághoz való viszonyával. Rónay György megértő a különféle epikai tendenciákkal szemben, mégis érdekes és elméletileg továbbgondolásra érdemes az a koncepciója, mely szerint a naturalista irányok - Toldy István, Bródy Sándor, Molnár Ferenc, bizonyos fokig Justh Zsigmond - erőszakoltan közvetlen társadalmisága, olykor riportszerűsége több „kárt” okozott a magyar regény fejlődésében, mint az „álomlátó”, „ködlovagos”, többnyire a szecesszió jegyében fogant, a jelen nemzeti és társadalmi viszonyainak valóságával nyíltabban, radikálisabban szembeforduló (azaz, a realista ábrázolástól a lélektan, a fantasztikum, az ironikus ábrázolás és az irracionalizmus felé forduló) művek. A gondolatmenet legjellemzőbb pontja azonban Rónay György Jókaihoz való viszonya. Jókai regényeit - különösen A kőszívű ember fiait látja úgy, hogy azok a korábbi irányokhoz képest végzetesen rossz irányba - az illúziók, a nemzeti öncsalás és az ellenőrizetlen nemzettudat világába - befolyásolták a nemzeti epikát. Ennek poétikai vetületét a túlromantizált, transzcendentált jellemalakításban, az anekdota lekerekítő, humorba oldó, cselekményt és alakítást egymástól elszakító jellegzetességében találja meg. S itt érkeztünk el Rónay György könyvének egy másik fontos pontjához: a tanulmány ugyanis nem választható el keletkezési körülményeitől. Bizonyos eredményei ma már tán evidenciának hatnak, gondolatmenetét poétikai vonatkozásban ma talán kissé idegenebbnek érezzük, s közelebb áll hozzánk a töredékesebb, az egyén állapotát és szándékait jobban kifejező, „álomlátó” magyar regény; remélhetőleg - az ő útmutatása alapján is - jobban figyelünk a magyar szecessziós epika eredményeire, többre értékeljük azt, s a bomlástermékek ma vonzóbbak, mint negyven évvel ezelőtt. De éppen ez az, amit nem felejthetünk el: Rónay György közvetlenül a háború után adta közre e könyvét, amikor is mindennél fontosabbnak tűnt a józan ész, a kiegyensúlyozottság, az irracionalitás után a racionalitás, a szélsőségektől mentes, ám felelősségteljes gondolkodás, esztétika. A regény és az élet leszámolás a múlt illuzionista és önmagába zárkózó szemléletével, és ajánlás a történelmi revízió lehetséges módjára. „... a múlt magyar regényét úgy tartotta tükörül olvasója elé, hogy az láthassa, nem csupán véletlen sorscsapás volt népünknek huszadik századi sokszoros megpróbáltatása, katasztrófája.” (Németh G. Béla) Dérczy Péter (Rónay György: A regény és az élet. Magvető. Rónay György Művei. 484 oldal, kötve 56 Ft.) A magyar pszichológia történetének elfelejtett vagy háttérbe szorított ,szellemi értékeit napjainkban kezdjük újra felfedezni. Az elmúlt években a hazai pszichoanalízis klasszikusainak - Ferenczi Sándornak, Róheim Gézának, Hermann Imrének a műveiből jelentek meg válogatások, legutóbb pedig Révész Géza tanulmányait adta ki a Gondolat Kiadó. Révész Géza (1878-1955) azok közé a magyar tudósok közé tartozik, akik az 1918—19-es forradalmi periódus táján emigráltak és külföldön váltak világhírűvé. Révész - akit 1918-ban a pszichológia nyilvános rendes tanárává neveztek ki a budapesti egyetemen - 1920-ban hagyta el az országot, s rövid németországi tartózkodás után Hollandiában telepedett le. Ő alapította az amszterdami egyetem lélektani laboratóriumát, s hosszú ideig kutatóként, tudományszervezőként és tanárként is ő volt a holland pszichológia legjelentősebb képviselője. Bizonyára elégtételként szolgálhatott számára, amikor 1947-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották, s felajánlották, foglalja el régi bölcsészkari katedráját. Ezt azonban Révész nem fogadta el, s visszatért Hollandiába. A budapesti Tudományegyetemen 1947. október 24-én tartott előadása azonban - A zsenialitás problémája címmel - megjelent a Magyar Filozófiai Társaság folyóiratában, az Athenaeumban. Ezután ismét a feledés hosszú évei következtek; a lélektani kutatások adminisztratív korlátozásának időszakában aligha eshetett szó Magyarországon Révész Gézáról, de még a hatvanas évek elején újjászerveződő magyar pszichológiai életet sem foglalkoztatták különösebben közeli múltjának értékei; így történhetett meg, hogy pszichológusok nemzedékei nőhettek fel anélkül, hogy - talán egy-két utalástól eltekintve - hallottak volna Révészről. Amihez persze az is hozzájárult, hogy - a lélektan „régi” iskolájához tartozván - zömmel németül publikált, s ráadásul az amerikai pszichológia dominanciája perifériára szorította az európai lélektan klasszikus nyelvét, a németet. Éppen ezért hézagpótló jelentőségű a most megjelent tanulmánykötet, amely Csillagné Gál Judit válogatásában mutatja be a kiváló magyar pszichológus sokoldalú életművét. A könyv négy fő részre tagolódik. Az első részből Révész állatlélektani vizsgálataival, a másodikból hangpszichológiai tanulmányával ismerkedhetünk meg. A harmadik rész érzékeléslélektani kutatásaiból nyújt válogatást, elsősorban azokból, amelyek tapintási és téri érzékleteink világát elemzik. (Itt jegyzendő meg, hogy Révész neves szakértője volt a látási fogyatékosság lélektanának és a vakok művészi alkotásainak.) Végül a negyedik rész két olyan tanulmányát tartalmazza, amely a magasabb pszichikus funkciók eredetével foglalkozik: az egyikben a beszéd eredetének problémájáról, a másikban pedig a zene keletkezéséről értekezik. Csillagné Gál Judit jól eligazítja az olvasót Révész életművében, s kijelöli munkásságának helyét és jelentőségét a pszichológia elméleti és metodológiai problémáinak történetében. Rámutat továbbá a modern magyar zenei életben játszott szerepére, Bartók Bélával fennállott hoszszú barátságára, Bartók és Kodály zenéjének külföldi megismertetésében és népszerűsítésében szerzett érdemeire. Révész nem csupán a modern zene szálán kapcsolódott a magyar szellemi élethez. A tízes években ő is részt vett annak a műhelynek a tevékenységében, amely a Vasárnapi Kör néven vonult be a hazai szellemi mozgalmak történetébe. Bár nem tartozott Lukácsék társaságának legbennső köreihez, nyilvánvaló, hogy az itt szerzett élmények és gondolati indíttatások egész életművén maradandó nyomott hagytak. Bizonyára innen ered művészetlélektani érdeklődése, s talán az is, hogy élete végig foglalkoztatta a zsenialitás filozófiai, esztétikai és pszichológiai problémája. Valószínűleg ki lehetne mutatni, hogy vannak párhuzamok Lukács Heidelbergi esztétiká-yd és Révész zsenielmélete között. Révész is arra törekszik, hogy megcáfolja a hagyományos zsenifogalmat, s hogy a zsenialitás problémáját ne az alkotóban lejátszódó lelki folyamatok, hanem maga a zseniális mű felől közelítse meg. A Vasárnapi Körrel való kapcsolatáról tanúskodik egyébként az is, hogy Balázs Béla több ízben említést tesz róla és feleségéről, Alexander Magda művészettörténészről, aki a filozófus Alexander Bernát leánya volt. Révész jó barátságban volt az angliai emigrációban élő Mannheim Károllyal is, akitől egy holland folyóiratban megjelent szép nekrológgal búcsúzik el 1947-ben. Érdemes megjegyezni, hogy a Vasárnapi Körhöz Révészen kívül más pszichológusok is tartoztak: Spitz René, a később Amerikában híressé vált gyermekpszichológus, Gyömrői Edit, József Attila egyik pszichoanalitikusa, valamint Mannheim Károly felesége, Láng Júlia, aki később szintén pszichoanalitikus gyakorlatot folytatott. Tanulságos lenne az ő munkásságukkal is alaposabban megismerkedni. Erős Ferenc (Révész Géza: Tanulmányok. Gondolat. 532 oldal, 4 oldal melléklet, kötve 64 Ft.) Révész Géza felfedezése 2 KÖNYVILÁG