Könyvvilág, 1989 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1989-09-01 / 9. szám
Stephen King CHRISTINE Ha (mint én) nem sajnáljátok a fáradságot, apafejek, hogy ezt a közel hatszáz oldalas regényt végignyűvitek, ugyancsak vakargathatjátok a barátokat, mit kezdjetek vele. Sérvet nem kaptok tőle, nem pudvás szöveg, még magatokra is ismertek, különösen, ha úgy 14 és 20 év között jártok. A szerző, akinek néhány regényét már magyarul is olvashattátok, horrorirodalmat művel ugyanis, némelyek tutira állítják, hogy ebben a műfajban az új világban ő a legjobb, nem hint smoncát, helyenként ugyan elég ordenáré, de nem olyan horrort ír, amit mifelénk az aluljárókban árusítanak, még olyant sem, mint amilyet videofilmeken láthattok, hanem szép kulturált ponyvát, amin jókat szórakozhattok, izgulhattok, s még azt is bemesélhetitek magatoknak, hogy valódi irodalmat olvastok■ Néha ugyan déja vu érzéseitek támadnak, eszetekbe jut Salinger, Vonnegut, Hitchcock (esetleg még mások), de az öreg széf. ,ó nem simlis, nem akar titeket beetetni semmi olyasmivel, ami nagyon megfeküdné a bélésteket. Szépen belekóstolhattok az amerikai köznapokba, láthatjátok, hogyan él egy amerikai középiskolás szecska ebben a kettetős világban, egy virtigli frájter. Közben csicsásabbnál csicsásabb Fordok, Chyslerek, Chevyk, Cadillacek, Pontiacok, T-Birdök, Ramblerek, Packardok, Camarok, Firebirdök suhannak el sóvár szemetek előtt, és megállás nélkül szól a rock and roll. Aztán megjelenik egy vén lotyó is, egy lepra masina, egy tetű szekér, egy rozsdafészek, egy 1958-as Plymouth Fury, amely Christine névre hallgat, s mint neve is mutatja, valódi fúria, rengeteg galibát okoz. „Figyeljetek csak, fiúk, lányok, jön egy nagy autó az ötvenes évekből és hamm, mindnyájatokat megesz ..." De nem ám képletesen, hanem a szó szoros értelmében. Hamar leesik nálatok a falantusz, hogy sz. . a világ, tök a tromf, nyüzsögnek benne a narkónepperek, sarkangyalok, félőrült krapekok, mindenféle sz. .házi alakok, akik időnként piszkosul begorombulnak, és akkor aztán szívózhatnak az ősök! De frankón mondtam nektek, nem pistultok bele, ha szépen végigolvassátok a könyvet, nem cseszitek vele az időtöket, legfeljebb másnapra tökéletesen elfelejtitek, mi is volt ez. De kérlek, ne rágjatok be rám, hogy én itt összevissza hablatyoltam nektek, nem vagyok egy okospalacsinta, naná, hogy megmondom, merre hány méter! S végül gondoljatok hálás szívvel Falvay Mihály meg Kappanyos András bácsikra, akik aztán igazán megizzadtak azért, hogy az amerikai horror királyának művét végigolvashattátok. (Árkádia) T. Kovács Péter KÖNYVILAG James Aldridge HIHETETLEN VISSZATÉRÉS Aldridge regényében a mongol vadlovacska és a shatland-póni valóban egymásba szeret, mégpedig sírig tartó hűséggel. Mint a mesékben. S a meseszerűség - amely mindig több annál, amit az érdes, durva köznapi valóság látni és láttatni enged - gyarló emberi nézőpontunk fölé emel, legalábbis így kellene olvasnunk nekünk, majdnem felnőtteknek. A regény gyermekszereplői azonban (egy nagyszerű mongol kisfiú és elbűvölő angol barátnője, az ő levelezésükből tevődik össze voltaképpen a könyv) korántsem valamiféle feltételességnek engedik át magukat. Számukra igencsak valóságos az, ami a lovacskákkal, velük és a környezetükben élőkkel történik. Ahhoz a temérdek önfeláldozáshoz, segítőkészséghez és végső soron szeretethez, amely a lovacskák útját a külvilág részéről kíséri, az olvasó is óhatatlanul hozzáteszi a magáét: azonosul a két gyerek nézőpontjával. Ez az önkéntelen empátia valószerűbbé teszi azt, hogy ami a regényben megtörtént, annak úgy kellett, úgy lehetett csak végbemennie. Így lett mélyebb jelentősége azoknak az értékeknek, amelyeket a szerelem, a hűség, az elszántság, a segítőkészség, a bátorság, a barátság fogalmaival jellemezhetünk. Ráadásul ezek többsége hiánycikk az életünkben. Aldridge jó érzékkel a gyermeki tudat tiszta mélységeiből meríti regénye anyagát; kikerüli a modorosság csapdáját, de élményszerűen adja vissza a váratlan helyzetek feszültségét. Semmi körmönfontság, íróimesterségbeli ravaszkodás nem jellemző Aldridge-ra; ha rokonítani kellene valakivel, akkor azt mondanám, hogy legalább olyan megrendítő történetet ad elő - s legalább olyan érvényességgel mint a mára már halhatatlannak számító Lessie hazatér című alkotásában Eric Knight. Aldridge regénye a „Zrínyi Ifjúsági Könyvek" sorozatban látott napvilágot. Ez a vállalkozás még a kezdetén tart, s - a regény önértékén túl - azért is remek választás az angol író könyvének megjelentetése, mert hozzásegíti a kiadót a sorozat valódi arculatának a kialakításához. (S ez nem kis feladat; a fiatalabb korosztályoknak szánt könyvek ugyanis több körültekintést igényelnek, mint általában a sajátos életkori szemlélethez, képzeletvilághoz szorosan már nem kötődő, „mindenkihez szóló " irodalom kiadói pártfogása.) Még valamit, a fordításról. A regény közönsége úgy érezheti, hogy nyelvileg nagyszerűen megformált, nemes és egyszerű magyar könyvet olvasott, finom árnyalatokkal, gazdagon átszőtt, körülményes szintaktikai szerkezetek, akadozó vagy suta mondatok nélkülit. Mindez Striker Judit lelkiismeretes munkáját dicséri; egy látszólag egyszerű szöveget az élményszerűségnek ezen a fokán tolmácsolni - ritka műfordítói bravúr. (Zrínyi) Mohai V. Lajos Révész Tamás: A budai Várnegyed c. albumából (Officina Nova) Mag László LEVENTE PÉTER A 46 éves művész Örkény István szavaival így fogalmazta meg hitvallását: „Mindnyájan tudunk valamit, és azt senki sem képes utánunk csinálni." Könyvemben azt szeretném megmutatni, mi ez a „valami”, hogyan találta meg és milyen elvek szerint műveli azt Levente, több mint negyedszázados pályája nagyobbik felében. Feleségével, Döbrentey Ildikóval - aki egy egész alkotóközösséget formált köréje - 1978-tól közösen kezdte el alakítani tudatos gyermekszínházi programját. S miért a gyermekeket választotta közönségének ? Mert a 3-10 éves korosztály a legfogékonyabb minden újra, jóra. S miután számtalan hiányosságot tapasztalt e korosztály érzelmi és értelmi nevelésében, nem azt tartja feladatának, hogy bírálja a mai felnőtteket, hanem hogy igyekezzen gyermekeik nevelésében sajátos eszközeivel úgy segíteni, hogy a szülőket is megérintse példamutató találkozásaik ereje. Eddigi tapasztalatai alapján úgy véli, hogy gondolatai, az emberekbe vetett hite, művészi képességei és kifejező eszközei ennél a korosztálynál a leghasznosabbak. Röviden: mert úgy érzi, erre hivatott. S miért éppen a színház nyelvén fogalmazza meg mondanivalóját? Mert hisz az egyszeri, megismételhetetlenül megrendítő találkozás életre szóló mély élményének lehetőségében. A színház ősidők óta morális tartalmak közvetítője, mely érzelmeket mozgósít. Az előadóművészet e formája a legalkalmasabb a nézőkkel való közösség megteremtésére. E könyv megírása és megjelentetése azért fontos számomra, hogy a gyermekszínjátszás területén hittel dolgozók, valódi értékeket teremtők számára nyilvánvalóvá váljék, aki itt őszinte elkötelezettséggel munkálkodik, nem a művészvilág számkivetettje. S ha valaki a gyermekszínházat nem saját tehetségtelensége menedékházának használja, hanem alkotóműhelynek - ahonnan üzenetet közvetíthet a jövő felnőtt generációjának -, annak érdemes, sőt kötelessége itt dolgozni. (Kelenföld Kiadó) Mag László Rácz Endre-Levárdy Ferenc PANNONHALMA Az 1000. év környékén a szerzetesi élet Európa-szerte virágzásnak indult. Az egyik legjelentősebb rend, a bencéseké. Magyarország területére már Géza fejedelem idején eljutott, s 1001-ben István király adománylevele már a kolostor alapításáról rendelkezik. Hazai letelepítésük állami érdek volt, hiszen a szerzetesi közösségek a keresztény vallás és az ezzel járó nyugati kultúra meghonosítóivá váltak. Ahol a rend megtelepedett, nagyarányú építőtevékenységbe kezdett, s szerte Európában ható iskolát teremtett. Franciaországi kolostoruk, a több építési szakaszban emelt Cluny apátság - melyet ma már csak az építészettörténeti kutatások alapján ismerünk -, a román kor legjelentősebb épülete volt. Viszonylag korán, az építőtevékenység csúcsán került Magyarországra a rend, s 1002-ben már felszentelték a mai Pannonhalma helyén az első templomukat, melyet azután többször újjá- vagy átépítettek. A románkori elemekhez gótikus, majd más korokból származó részletek csatlakoztak, végleges formáját a XIX. században végzett renoválás során nyerte el. A környező tájba csodálatosan illeszkedő épületegyüttes azonban mindvégig megőrizte monumentális jellegét. Könyvtára, képtára a hazai műgyűjtemények élvonalába tartozik, s iskolája - túlélve a felszabadulást követő, a szerzetesrendek megszüntetését előíró rendelkezéseket is , igen magas színvonalú oktatótevékenységet folytat napjainkig. Az érdeklődés előterébe az utóbbi években a koronázási palást restaurálási munkálatainak beindulásakor került, mivel itt őrzik az eredeti palást leghitelesebb, selyem alapra készült másolatát, mely nélkülözhetetlen kiindulópontot jelentett a restaurálás során. A gazdag szellemi hagyományokat őrző intézmény idegenforgalmi jelentősége sem elhanyagolható. Látogatására azonban csak korlátozottan nyílik lehetőség, ezért érdekes és jelentős Rácz Endre fotóalbuma, mely ebbe a zárt világba nyújt betekintést. A kolostor életének egyes, a világi szemek elől rejtett szegmentumai a főapáti lakosztály, az ebédlő, a sekrestye, a kerengő s a szerzetesi templom, itt nemcsak műemlékként, hanem mintegy vallási közösség életét máig is övező környezet jelenik meg. A gazdag fotóanyag az épület és a táj különösen szép együtthatását is érzékelteti. A magyar történelem és kultúrtörténet e jelentős emléke remélhetőleg e kötet kalauzolásával a Dunántúlt járók úticéljává válik. (Corvina) T. SZ. J. KÖNYVES ■fa *. * 29