Könyvtári Jegyzések, 1992 (1-3. szám)
1992 / Különszám
— ..... ;—ir -í—ъ [UNK]р [UNK] [UNK]тт [UNK] [UNK]тт' *ajf “ ■ >4r’ y ■ >• - >•« 7 '• ••• FÉJA GÉZA EMLÉKEK MUZSIKÁJA* A magyar könyvtárügy régi gondom, midőn a húszas évek végén az ország fölfedezésére készülődtünk — akkor még nagyon kevesen —, legfontosabb kérdéseink közé soroltam a falusi népkönyvtárak szervezését. Tudtam, hogy az egykorú hivatalos szervektől nem várhatunk semmit, ezért társadalmi úton próbáltuk megoldani a kérdést, sajna, sikertelenül. Felvilágosító füzeteket akartunk kiadni népünk sorskérdéseiről, de még nyomdahitelt se kaptunk, s a falu népe szellemi téren is magára maradt. De a városokban sem volt rózsás a helyzet, alig-alig akadt rendszeresen működő közkönyvtár. Békéscsabán még a két világháború között a múzeum épületében kapott helyet a városi könyvtár, vezetője a gondosan zárt ajtót csak vasárnap délelőttönként nyitotta meg, akkor is a kukucskaablakon keresztül jól megvizsgálta, hogy kit bocsásson be. A könyvtár régi, főként tudományos anyaga igen értékes volt, ám a korszerű irodalmat Herczeg Ferenc, Harsányi Zsolt és társaik képviselték. Az „új” anyag tehát az unatkozó „úri asszonyok” igényét szolgálta. A polgári- és iparoskörök a századforduló idején megvásárolták korai realistáinkat, Tolnai Lajost, Iványi Ödönt, Gozsdut, Papp Dánielt, Justh Zsigmondot, de fejlődésük ezzel meg is állott, az Ady-nemzedéket már nem fogadták be. Az iparosodó városokban jó munkát végeztek a szakszervezeti könyvtárak, a dolgozó embernek méltó olvasmányt adtak a kezébe, falun azonban többnyire semminemű könyvtár sem működött, ha pedig a kormányzat itt-ott „népkönyvtárat” nyitott, selejtes és a nép félrevezetésére irányuló könyvekkel rakta meg. Néhol az eszmélkedő mezei munkások mégis szereztek haladó könyveket, és titokban kölcsönözték. Valóban megható hagyomány őrzi ezeknek a hősi kezdeményezőknek az emlékét. Tótkomlóson hallottam, hogy midőn a csendőrök már nagyon rajtuk tartották a szemüket, és házkutatás fenyegette őket, a temető egyik kriptájában rejtegették könyveiket. Nemegyszer hallunk ma „fehér foltokról”, ezek a „foltok” olyan házak vagy utcarészek, ahonnét még senki se iratkozott be a helyi könyvtárba. Ám a két világháború között ilyen „fehér folt” volt az ország jelentős része, néha egész falvak, városok. 1945 után csaknem a semmiből kellett új életet teremteni: korszerű művekkel rakni meg a könyvespolcokat, szervezni, agitálni, mindenekfelett pedig olvasási kedvet ébreszteni az eddig teljesen elhanyagolt tömegekben. A könyvtárosi feladatok napról napra sokasodtak, így a vidéket járók egyre-másra hozták a hírt, hogy Békéscsaba környékén az elhagyott főúri kastélyokban értékes, régi könyvek hevernek. Immár népvagyonná lett értékek megmentéséről volt szó, másrészt pedig jövőben gondolkodtunk, tudtuk, hogy a vidéki városok kiemelkednek régi, mesterséges tespedtségükből, megmozdul a nép, gyors és nagyarányú fejlődés következik, a művelődés igénye egyre növekszik majd, tehát tudományos munkára is alkalmas könyvtárt kell szerveznünk. Az illetékesek első szóra megértették ezt, mindennemű segítséget megadtak, s elindultak lovas társzekereken, főként Spitz József, majd sokasodó önkéntes munkatársak segítettek önzetlen hévvel, egyedül azért, mivel építeni jó. Hoztunk Hungaricákat, Elzevireket, ritkaságokat, Voltaire és Balzac eredeti, teljes kiadását, főként pedig gazdag magyar történelmi anyagot, Ókígyóson a melegházban találtuk meg Kossuth kéziratos Országgyűlési Tudósításainak köteteit, fűtésre tárolták, és sikerült az utolsó pillanatban megmenteni őket. Orosházán zúzdába szánt tömkelegből halásztunk ki pótolhatatlan értékeket. Feloszlatott egyesületek könyvtárában a selejtes anyag között olykor kincsek húzódtak meg. Nyomtatott és kéziratos helytörténeti művek kerültek elő. Minden megmozdult, hogy méltó helyére kerüljön, és végre a közművelődés nagy ügyét szolgálhassa. A főúri könyvtárak fölötte érdekes társadalomtörténeti élményt is adtak. Kétegyházán épségben, tehát a maga teljességében maradt meg az Almássy grófok könyvtára. Az ősök a tizenhetedik században kezdték a komoly könyvgyűjtést, s folytatták egészen a tizenkilencedik század derekáig. Csaknem két és fél századon keresztül értékes könyveket szereztek, azután lassú esés, majd megdöbbentő zuhanás következett. A huszadik században már nem érdekelte őket az irodalom s a tudomány, csupa selejtes szórakoztató könyv került gyűjteményükbe. Már tájékozódóképességüket is elveszítették, uralkodó szerepüket mégis megtartották, s ennek egy egész nép és nemzet adta meg az árát. * Féja Géza író, szociográfus és irodalomtörténész Békéscsabán a városi Népkönyvtár alapjait vetette meg a felszabadulást követő években. 400