A könyv, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955-12-01 / 12. szám
G. Krisztyi SZTANYISZLAVSZKIJ MUNKÁSSÁGA AZ OPERÁBAN Zeneműkiadó G. Krisztyi, Sztanyiszlavszkij munkatársa volt. Könyvében visszaemlékezik Sztanyiszlavszkij munkájára, melyet mint az operai realizmus harcosa fejtett ki. Elemzi és összegezi a munka menetének tanulságait és eredményeit. Sztanyiszlavszkijt, aki maga is mint énekes ,kezdte színpadi pályafutását, Saljapinnal kötött barátsága ösztönözte arra, hogy operastudiót létesítsen. Operapedagógiai munkásságának alapja a saljapini hagyományokból sarjadt. A puszta szép hang nem elégítette ki, csak az a hang, mely mögött ott húzódott a gondolat. Meggyőződése, hogy az opera nem díszletes, kosztümös koncert, hanem színpad számára írt mű, melynek alapja a zenében rejtőző cselekmény. Tehát a rendezőnek a zenéből kiindulva kell drámát építeni, láttatni a hallhatót. Az operaművészet alapja a kifejező ének. „Tanuljatok meg hanggal alakítani“ — ismételte kifogyhatatlan türelemmel. Az érthető szövegmondás, helyes zenei hangsúlyok, a kifejező dikció — mely lüktető életté változtatja a kosztümös koncertet, nem csak technika kérdése, hanem pszichológiai folyamat. Aki tudja és átéli amit énekel, helyesen fogja azt énekén keresztül megjeleníteni. Sztanyiszlavszkij azt állította, hogy a jövő művészete a zene és dráma szintézisének útján fog haladni. Különösen a zenében készen adott tempó-ritmus alkotólehetőségeit tanulmányozta. A ritmust az élmény ütőerének nevezte, és arra is gondolt, hogy prózai előadásokon dirigenst alkamazzon. De soha nem esett abba a hibába, hogy a drámai színjátszás tapasztalatait egyszerűen átvigye az operába, vagy fordítva. Sztanyiszlavszkij hadat üzent az operai rutinnak. Minden egyes énekestől — a kórust beleértve — tökéles elmélyülést, kifejező éneket, egyszerű és a zenéből fakadó gesztusokat és mozgást kívánt. Az így létrejött operai realizmus tette érthetővé a mű eszmei mondanivalóját. Ez hozta közel az operaművészetet az új hallgatóság széles tömegeihez. A rendkívül érdekes anyagot Krisztus lényegtelen emlékezésekkel hígítja, s olyan nevek felsorolásával, melyek a magyar olvasónak ismeretlenek, s csak zavarják a mondanivaló lényegének megértését. Ezért szerencsésebbnek tartom a könyv német fordítását, mely a lényegtelen részek elhagyásával, koncentráltabban és világosabban tartalmazza Sztanyiszlavszkij tanítását. Az értékes és érdekes könyv magyar kiadása sajnos, nem tökéletes. Sajtóhiba (különösen a nevek írásánál) több a kelleténél, s nincs hibaigazítás. A fordítás szokványos szaknyelven készült, minden szépség, magyarság és irodalmi színvonal mellőzésével. A kottapéldák szövegének magyar fordítása pedig egyenesen szégyenletes. Éppen abban a könyvben, melyben többször esik szó arról, hogy a zenei kifejezés érdekében javítani kell a szövegen, sőt olyankor is, mikor a pergő beszédet példázza éppen, kerékbetöri a magyar nyelvet, prozódiája hibás és zeneietlen. Azt az örömöt, amelyet az érdemes szakmunka megjelenése jelent, csökkenti a szakmai felületesség és a műgond hiánya miatt érzett bosszúság. (Huszár Klára) Abalkin, N.: Sztanyiszlavszkij rendszere és a szovjet színház. Ford. Áchim András. Bp. 1952. Művelt Nép Kk. 268 old. Gorcsakov, N.: Sztanyiszlavszkij rendez. Ford. Áchim András. Bp. 1953. Művelt Nép Kk. 567 old. 14 t. Toporkov: Sztanyiszlavszkij a próbákon. Ford. Benedek Árpád. Csuskin előszavával. Bp. 1952. Művelt Nép Kk. 211 old. 1 t. Sztanyiszlavszkij: A színész munkája. 1—2. kötet. Bp. 1950—1951. Hungária—Művelt Nép Kk. 415, 295. old. Pogány Frigyes BELSŐ TEREK MŰVÉSZETE Műszaki Könyvkiadó Az építészetet a térbeli művészetek gyűjtőfogalma alá soroljuk, mert elemei plasztikusak, a tér mindhárom irányában kiterjednek. A térnek azonban lehet még más szerepe is. Az építészeti elemek csoportosulása következtében az alkotás a szemlélőt magába zárja és ekkor a térbeli formáknak negatívumaként létrejön a belső építészeti tér, amelyet a plasztikus elem a határolatlan térből kihasít. Ilyenkor a tér már több mint a plasztikus forma létezésének előfeltétele és közege. Ez esetben a műalkotás már téralakító. A művészettörténeti és építőművészeti munkák főleg az építészet formaképzésével és homlokzatok kialakításával foglalkoztak. A szerző e művében a belső építészeti terek kompozíciójával, a térhatás kérdésével, a terek arányaival, lényegesebb alkati jellegzetességeikkel kapcsolatos mondanivalóját fejti ki. A térhatás problémájának kutatása kapcsolatot teremt a műalkotás és a szemlélő között, közelebb hozza a művet az emberhez, akihez végső fokon minden műalkotás szól. A belső tereknek nem stílustörténeti vagy esztétikai prob- 189