A könyv, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1955-12-01 / 12. szám

G. Krisztyi SZTANYISZLAVSZKIJ MUNKÁSSÁGA AZ OPERÁBAN Zeneműkiadó G. Krisztyi, Sztanyiszlavszkij munka­társa volt. Könyvében visszaemlékezik Sztanyiszlavszkij munkájára, melyet mint az operai realizmus harcosa fejtett ki. Elemzi és összegezi a munka menetének tanulságait és eredményeit. Sztanyiszlavszkij­t, aki maga is mint énekes ,kezdte színpadi pályafutását, Sal­­japinnal kötött barátsága ösztönözte arra, hogy operastudiót létesítsen. Ope­rapedagógiai munkásságának alapja a saljapini hagyományokból sarjadt. A puszta szép hang nem elégítette ki, csak az a hang, mely mögött ott húzódott a gondolat. Meggyőződése, hogy az opera nem díszletes, kosztümös koncert, ha­nem színpad számára írt mű, melynek alapja a zenében rejtőző cselekmény. Tehát a rendezőnek a zenéből kiindulva kell drámát építeni, láttatni a hallhatót. Az operaművészet alapja a kifejező ének. „Tanuljatok meg hanggal alakí­tani“ — ismételte kifogyhatatlan türe­lemmel. Az érthető szövegmondás, he­­­lyes zenei hangsúlyok, a kifejező dikció — mely lüktető életté változtatja a kosz­tümös koncertet, nem csak technika kér­dése, hanem pszichológiai folyamat. Aki tudja és átéli amit énekel, helyesen fogja azt énekén keresztül megjeleníteni. Sztanyiszlavszkij azt állította, hogy a jövő művészete a zene és dráma szinté­zisének útján fog haladni. Különösen a zenében készen adott tempó-ritmus al­kotólehetőségeit tanulmányozta. A rit­must az élmény ütőerének nevezte, és arra is gondolt, hogy prózai előadásokon dirigenst alkamazzon. De soha nem esett abba a hibába, hogy a drámai színját­szás tapasztalatait egyszerűen átvigye az operába, vagy fordítva. Sztanyiszlavszkij hadat üzent az ope­rai rutinnak. Minden egyes énekestől — a kórust beleértve — tökéles elmélyülést, kifejező éneket, egyszerű és a zenéből fakadó gesztusokat és mozgást kívánt. Az így létrejött operai realizmus tette érthetővé a mű eszmei mondanivalóját. Ez hozta közel az operaművészetet az új hallgatóság széles tömegeihez. A rendkívül érdekes anyagot Krisztus lé­nyegtelen emlékezésekkel hígítja, s olyan nevek felsorolásával, melyek a magyar olvasónak ismeretlenek, s csak zavarják a mondanivaló lényegének megértését. Ezért szerencsésebbnek tartom a könyv német fordítását, mely a lényegtelen ré­szek elhagyásával, koncentráltabban és világosabban tartalmazza Sztanyiszlav­szkij tanítását. Az értékes és érdekes könyv magyar kiadása sajnos, nem tö­kéletes. Sajtóhiba (különösen a nevek írásánál) több a kelleténél, s nincs hiba­­igazítás. A fordítás szokványos szaknyel­ven készült, minden szépség, magyarság és irodalmi színvonal mellőzésével. A kottapéldák szövegének magyar fordítása pedig egyenesen szégyenletes. Éppen abban a könyvben, melyben többször esik szó arról, hogy a zenei kifejezés ér­dekében javítani kell a szövegen, sőt olyankor is, mikor a pergő beszédet pél­dázza éppen, kerékbetöri a magyar nyel­vet, prozódiá­ja hibás és zeneietlen. Azt az örömöt, amelyet az érdemes szakmunka megjelenése jelent, csökkenti a szakmai felületesség és a műgond hiánya miatt érzett bosszúság. (Huszár Klára) Abalkin, N.: Sztanyiszlavszkij rendszere és a szovjet színház. Ford. Áchim András. Bp. 1952. Művelt Nép Kk. 268 old. Gorcsakov, N.: Sztanyiszlavszkij rendez. Ford. Áchim András. Bp. 1953. Művelt Nép Kk. 567 old. 14 t. Toporkov: Sztanyiszlavszkij a próbákon. Ford. Benedek Árpád. Csuskin előszavával. Bp. 1952. Művelt Nép Kk. 211 old. 1 t. Sztanyiszlavszkij: A színész munkája. 1—2. kötet. Bp. 1950—1951. Hungária—Művelt Nép Kk. 415, 295. old. Pogány Frigyes BELSŐ TEREK MŰVÉSZETE Műszaki Könyvkiadó Az építészetet a térbeli művészetek gyűjtőfogalma alá soroljuk, mert elemei plasztikusak, a tér mindhárom irányában kiterjednek. A térnek azonban lehet még más szerepe is. Az építészeti elemek csoportosulása következtében az alkotás a szemlélőt magába zárja és ekkor a tér­beli formáknak negatívumaként létrejön a belső építészeti tér, amelyet a plasz­tikus elem a határolatlan térből kihasít. Ilyenkor a tér már több mint a plasz­tikus forma létezésének előfeltétele és közege. Ez esetben a műalkotás már tér­alakító. A művészettörténeti és építőművészeti munkák főleg az építészet formaképzé­sével és homlokzatok kialakításával fog­lalkoztak. A szerző e művében a belső építészeti terek kompozíciójával, a tér­hatás kérdésével, a terek arányaival, lé­nyegesebb alkati jellegzetességeikkel kap­csolatos mondanivalóját fejti ki. A térhatás problémájának kutatása kapcsolatot teremt a műalkotás és a szemlélő között, közelebb hozza a művet az emberhez, akihez végső fokon min­den műalkotás szól. A belső tereknek nem stílustörténeti vagy esztétikai prob- 189

Next