A Könyvtáros, 1961 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1961-04-01 / 4. szám
Tömörkénytől csupán tizenöt (Kölcseytől pedig éppen csak négy). A századforduló magyar munkásságának életéről a legpontosabb megfigyeléseket, a legjobb művészi ábrázolást Thury Zoltán novelláiban találjuk. Elbeszéléseiből több válogatás is sajtó alá került (Éjjel, Egy arany, Előbb meg kell halni, az utóbbi A magyar irodalom gyöngyszemei népszerű sorozatában, publicisztikájának és életrajzának megírása azonban még késik. Végezetül egy áttekintő gyűjteményre hívjuk fel a figyelmet, a Táncsics Könyvkiadó Fenn és lenn című antológiájára, mely Tolnai Lajostól Móricz Zsigmondig és Nagy Lajosig mutatja be a magyar novellatermés javát, összesen harmincegy író elbeszéléseit. A válogatás igyekezett hangsúlyozni irodalmunk realista hagyományait, de olykor szeszélyes ízléssel ítélt: a kitűnő Papp Dániel például kimaradt a gyűjteményből, ellenben bekerült a jelentéktelen Papp Mariska, akinek igen vékonyan csörgedező írói vénájából csak olyan gyengécske tárcákra futotta, mint a kötetben közölt szenvelgő kis novellette, mely arról szól, hogy egy művész az elhunyt édesanyja lakásán felejti kutyáját, s míg ő a világhír után fut, a szegény állat éhen vész, ezen aztán a hazatérő művész szerfölött elbúsul ... Az ilyen melléfogások mindaddig nehezen elkerülhetők, amíg a századvég irodalmáról nem készül marxista szellemű összefoglaló feldolgozás. Mivel a kétkötetes új magyar irodalomtörténetnek csak 1849-ig terjedő első része jelent meg, korszakunkra vonatkozóan Szabolcsi Miklósnak A kultúra világa negyedik kötetében közölt vázlata az egyetlen megbízható áttekintés, mely rendelkezésünkre áll. OLaa&ás közben A FORRADALMI ROMANTIKÁRÓL Ma már nyilvánvaló, hogy korunk világirodalmának legjelentősebb ténye szocialista realizmus kibontakozása, ezért a természetes, hogy az irodalomtudomány legfontosabb kérdései közé tartozik: mi újat adott a szocialista realizmus esztétikai vonatkozásban az irodalomnak. Ezúttal — a forradalmi romantika kérdését érintve — csak egyetlen új vonást említek: azt a jellemző jelenséget, hogy eddig ellentétekként szereplő esztétikai kategóriák magasabb egysége született meg a szocialista realizmusban, — például a romantikáé és a realizmusé. A romantikának, mint a francia forradalom után Európa-szerte hódító irodalmi iránynak megítélése nagyon bonyolult és sokrétű feladat. Az az ága, amelyik főképp a francia irodalomban erősödött meg, sok tekintetben támaszkodott a felvilágosodás gondolatvilágára, és haladó társadalmi törekvéseket hordozott; a — főképp a német irodalomban eláradó — schlegeli, novansi regényesség, a múltba, misztikumba menekülés, az individualizmus túlburjánzása pedig kétségtelenül reakciós. Van azonban — esztétikai viszonylatban — egy közös vonása a sokágú és eltérő társadalmi szerepű romantikus irodalomnak. A valóság lényeges jellemzői nem tipikus vonásokban jelentkeznek itt, mint a realizmusban, hanem rendkívüli helyzetek, kivételes jellemek tükrében, a képzelet és a szubjektivitás nagyobb hangsúlyú szerepével. Mikor a múlt század 90-es éveiben megjelentek az ifjú Gorkij elbeszélései (Legenda az égő szívről, Makar Csudra, Szergij anyó stb.), amelyek tele vannak rendkívüli helyzetekkel, a képzelet s az ábránd hullámverésével, a kor irodalmi közvéleménye elkésett romantikusként emlegette az elbeszélések íróját. Maga Gorkij azt vallotta erről, hogy a kor irodalmában sok a „szomorú, apró-cseprő igazság”, de az ő írásai többre törekszenek: „az élet tökéletesítésének vágya ... mélységes hit az emberben ... lángoló harag ... őszinte felszabadult szeretet” ihletik. A valóságból sarjadnak ezek az elbeszélések, de túl is emelkednek rajta. Nemcsak olyannak látja Gorkij a valóságot, amilyen, hanem olyannak is, amilyennek lennie kell— és lesz is. Az élet új, emberibb lehetőségeinek megsejtésétől a valóság forradalmi megváltoztatására ösztönző képekig terjed ennek a lényegében új romantikának a skálája. Azért kell itt felhívni a figyelmet Gorkij ifjúkori elbeszéléseire, mert ezekben születik meg először realizmus és romantika ellentmondás nélküli egysége, amely később a szocialista realizmus egyik jel ooo