Könyvtáros, 1966 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1966-10-01 / 10. szám
Szentkirályi János : Az én könyvtáram Először is szeretném hangsúlyozni, írásomnak a célja egyáltalán nem az, hogy megmagyarázzam: milyen legyen valakinek a könyvtára; továbbá az sem, hogy az én módszerem helyességét bizonyítsa, mert hiszen ha valahol, akkor a témával kapcsolatban kétszeresen érvényes az „ahány ház, annyi szokás” elve. S egyébként is, egy házi könyvtár kialakításánál oly sok a szubjektív elem, hogy tanácsokat is csak nagyon óvatosan adhat az ember. Ezért egyszerűen csak beszámolok: ilyen az én könyvtáram. Hogy másé milyen legyen, azt ki-ki maga döntse el. Már csak azért sem osztogathatok általános érvényű tanácsokat, mert van itt még egy igen fontos, meghatározó tényező, amelyet semmiképp sem lehet figyelmen kívül hagyni: a könyvtárgyűjtő foglalkozása, illetve érdeklődési köre. A két tényező nem ugyanaz, — de könyvtárgyűjtési szempontból ez majdnem teljesen közömbös. Illik tehát nekem is előrebocsátani, hogy újságíró vagyok, s főképpen falusi problémákkal foglalkozom. Ettől függetlenül azonban, számos érintkezési pont lehet az én módszerem és egy könyvtáros, mérnök, orvos, munkás, pedagógus, párt- vagy tömegszervezeti funkcionárius könyvgyűjtési módszere között. Sőt inkább úgy mondanám: szükséges is, hogy ilyen érintkezési pontok legyenek. így például: bizonyos kézikönyvek, összefoglaló jellegű művek — véleményem szerint — a lehetőségekhez képest minél kevesebb otthonból hiányozzanak, természetesen, ezen elsősorban az értelmiségi foglalkozásúak otthonát értem. A többi között: lexikonok, értelmező szótár, idegen szavak és néhány világnyelv szótára, atlaszok, összefoglaló statisztikai kiadványok, a marxizmus—leninizmus klasszikusainak főbb művei, s a mi pártunk kongresszusi jegyzőkönyvei. Sok mindent ide lehetne még sorolni, — de az utóbbi évek egyik legszebb magyar kiadványát feltétlenül: „A Kultúra Világa” című sorozatot. Aligha tévedek, ex katedra is ki lehetne jelenteni, a felsorolt műveket nem nélkülözheti az, aki értelmiségi hivatását a korszerű műveltség színvonalán kívánja betölteni! Az már aztán csakugyan vitatható, hogy ezen túlmenően gyűjtsön-e valaki könyvtárat, és ha igen, milyen méretekben? (Ezúttal tekintsünk el attól a sajnálatos, zavaró körülménytől, hogy a lakásgond sokak számára eleve irreálissá teszi a könyvgyűjtési terveket. Nem könnyű erre válaszolni. Egy valami bizonyos: ennek eldöntésében a foglalkozás is fontos szerepet játszik. A kérdés nem egészen ugyanazt jelenti az újságíró esetében, mint a mérnöknél vagy főkönyvelőnél. A legfontosabb talán arra ügyelni, hogy a könyvek okos szeretete és felhasználása között megfelelő összhangot teremtsünk. Több-kevesebb rendszerességgel csaknem három évtizede gyűjtök könyveket, nagy számmal a magyar parasztságról, a mezőgazdaságról, általában a falusi életről szóló műveket. Könyvtáram eme „paraszti részlegének” központjában a falukutató írók művei állnak. Erdei Ferenc, Darvas József, Veres Péter, Kovács Imre, Szabó Zoltán, Féja Géza, Győrffy István, Kiss Lajos, Kiss Géza stb. műveinek alapos ismeretére még nagyon hosszú ideig szüksége lesz annak az újságírónak, aki a magyar faluban otthonosan akar mozogni! Ám a fentieknek legalább a tízszeresét gyűjtöttem azokból a könyvekből, amelyek ugyancsak a parasztsággal, a falu társadalmi, illetve termelési kérdéseivel foglalkoznak. S bevallom, még ebben a komoly témakörben is nagy előszeretettel „utazom” a valamilyen szempontból „pikáns” könyvekre. Itt van például Etelka főhercegnőnek „A magyar tanyavilág”, 1938-ban megjelent 225 lapos műve, amelynek Habsburg Ottó előszaván kívül külön érdekessége, hogy szerzőjének — mint írja — nem áll módjában a hazai tanyavilág közvetlen, helyszíni tanulmányozása... (A főhercegnőnek messzebb volt Szolnok megye, mint Zürich vagy Nápoly...) Ezt a kört aztán tovább tágítottam. Berzsenyi Dániel, Tessedik Sámuel, Wesselényi Miklós, Széchényi, Kossuth, Kölcsey, Berzeviczy, Táncsics Mihály számos művét is e tágított körbe sorolom. S arra is rájöttem, hogy majdnem kivétel nélkül, minden jelentős írónk műveiben talál az ember falusi vonatkozásokat. Nemcsak Móricz, Mikszáth, Gárdonyi, Móra, Tömörkény, Eötvös Károly, Nagy Lajos vagy Bródy Sándor egyes műveire gondolok, nem is csak olyan meghökkentő és kiemelkedő alkotásokra, mint például Kodolányi János „Börtön” c. regényére, hanem az olyan rejtett kincsekre is, amelyek életművek sűrűjében húzódnak meg. Hányszor leveszem a polcról Jókai Mór alig ismert politikai beszédeinek kétkötetes gyűjteményét, s nem lanyhuló csodálkozással olvasgatom. Bámulatos, hogy Jókai mennyire 611 4