Könyvtáros, 1967 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1967-09-01 / 9. szám

totta.­­ A keleti utazásairól élvezetes könyvekkel beszámoló orientalista, Pröhle Vilmos is innen került 1919-ben egyetemi katedrára. Az iskola diákjai között a munkásmozgalomnak olyan nagyjai találhatók, mint a Károlyi kormány pénzügyi népbiztosa, Szende Pál, Szamuely Tibor és testvérei, később Rajk László; az élők közül Münnich Ferenc és Olt Károly. Önéletírásból — sajtóper Diákkorában is íróként jelentkezett már Krúdy Gyula. 17 éves korában érett­ségizett, annak a Kálna­i­ Lászlónak a fiával együtt, aki nyíregyházi ügyvéd korában írt bohém karcolataival nagy hatást tett a kezdő Krúdyra. (Emlegeti is a Hét bagoly, a Szindbád ifjúsága c. köteteiben.) Krúdyval kapcsolatban sokan a csinált hangula­tokat, a prousti időtlenség lidérces tétovaságát emlegetik, pedig a múltat idéző stílus egyszersmind szakítás azokkal az ifjúkori impressziókkal, amelyek a nyírségi dzsentri hanyatló uralmához fűződtek s így annak széthullását jelzik, önéletrajzi regényé­ben, az N. N.-ben említi: „hosszú, hosszú kíváncsi estéken hányszor jártam be a várost, hogy valamit észrevehesseki a nyírségi nagyfalu éjszakájából” ... „Máshol már beletörődtek az emberek, hogy vége a régi világnak,­ dolgozni, tanulni, igyekezni kell, hogy megélhessünk. A Nyírségben még mindig a követválasztást várták, a takarékpénztár körül sompolyogtak értéktelen váltókkal, az öregek a fiúk házassá­gától remélték sorsuk jobbrafordulását vagy egy százesztendős per eldőltétől. A fan­tasztikus tervek, légvárak, szépen kicirkalmazott remények, édesded ábrándok jól kifejlődtek ezen a mocsaras, ködös, szegényes, kidőlt-bedőlt tájon... Csak el, el erről a ködös, életunt és fontoskodó, szomorú és hencegő tájról, bár ifjúkoromban meg­mutattam, hogy van olyan kemény öklöm, mint bármelyiküknek közöttük. Tizenhat­­esztendős koromban nehéz b­ardakkal, derékig mezítelenül párbajoztam a huszár­laktanyában s nem is csodálkoztam, hogy ép bőrrel menekültem. (Bár eljöttem kö­zülük, hogy csak álmomban járjak vissza, legfeljebb az apám sírját látogattam meg néha, sokáig nem tudtam elhagyni virtusaikat, vakmerőségüket, attakírozásukat, ló­gós szomjúságukat).” — Nem csoda, ha 1924-ben, amikor az említett örökváltság 100 éves jubileumára városi emlékkönyvet szerkesztenek és Krúdytól is kérnek cikket, a megjelent visszaemlékezés nyomán az emlegetett személyek sajtópert akasztanak a kritizáló, csipkelődő író nyakába. Az 1806-ban alapított Kossuth gimnázium 547

Next