Könyvtáros, 1975 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1975-04-01 / 4. szám
dósít a fiatal szovjet proletár-avantgard művészet eseményeiről, rendszeresen közöl — sokszor az eredeti megjelenéssel majdnem egyidőben — fordításokat, képzőművészeti alkotásokat. A Közoktatásügyi Népbiztosság egyik fontos feladatának tekinti a szovjetorosz kultúra propagálását, s ebben kezére játszik az a körülmény, hogy a megelőző évtizedekkel ellentétben nem szűkölködik hozzáértő fiatal írókban és művészekben sem: a hazatért hadifoglyok közül sokan tudtak oroszul, közvetlen közelről ismerték az orosz viszonyokat, a forradalom eseményeit, és nem egy esetben otthonosan mozogtak a szovjet művészeti életben is. Az új, politikai-ideológiai töltésű érdeklődésnek a Tanácsköztársaság bukása vetett véget. A forradalmár író- és művészértelmiségiek emigrációba kényszerültek, az itthon maradt rokonszenvező „útitársak” pedig, mégha folytathatták is tevékenységüket, tudták, hogy kockázatos vállalkozás hangsúlyozott érdeklődést tanúsítaniuk az orosz kultúra iránt. De a fehérterror alatt bekövetkezett viszonylagos pangás nem tartott hosszú ideig. A nagy klasszikusok kiadása (Görög Imre, Trócsányi Zoltán és mások fordítói munkássága folytán) szinte töretlenül folytatódott; még Gorkij művei is egyre-másra jelentek meg (ennek közvetlen lehetőségét alighanem a Forradalom és kultúra című 1920-ban kiadott cikkei teremtették meg, amelyeket Leninnel folytatott polémiájának részeként írt 1917—18-ban; a kötet, az eredeti kontextusból kiszakítva és Gorkij későbbi forradalom melletti kiállásától leválasztva, alkalmas volt arra, hogy Gorkijt mintegy „fehérre mossa”.) A Csendes Don és a Dekameron A húszas évek közepétől az új szovjet irodalommal szembeni elutasító magatartás fokozatosan enyhülni kezdett. A folyóiratokban mind gyakrabban tűntek föl új, korábban soha nem hallott orosz írók művei, novellák és regényrészletek, még teljes regények fordításai is. Például Alekszej Tolsztoj Aelita című fantasztikus regénye 1926-ban egyszerre két kiadásban is megjelent. Pilnyak elbeszélései közül az Ezer év című 1926-ban a Nyugatban, a Párbeszéd 1929-ban a Budapesti Szemlében, az Új élet 1933-ban a Vasárnapban. Majakovszkij versei magyarul először az erdélyi Pásztortűzben 1930-ban, majd A Hétben 1932-ben (az utóbbi a Százötven millió részlete, József Attila fordításában); Jeszenyin a Literatúrában 1926-ban és a Pásztortűzben 1928-ban, majd 1932-ben a Hétben, József Attila fordításában; Zoscsenko Pelageja című elbeszélése 1927-ben, a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Időkben; Brjuszov A tüzes angyal című — 1974-ben új fordításban kiadott — történelmi regénye 1926- ban; Ilf és Petrovtól a Tizenkét szék 1934-ben a Nyugat kiadásában, Solohov Csendes Don-ja pedig 1938-ban jelent meg. És a már így is gazdag névsorhoz hozzá kell vennünk még egy fontos körülményt: a Magyarországon kiadott szovjet művek távolról sem fedték a magyarul hozzáférhetőek listáját. Nemcsak a moszkvai kiadásokra és az Új Hangra gondolunk, mivel ezeket sokkal nehezebben lehetett beszerezni, semhogy nagyobb körben elterjedhettek volna. Ezzel szemben a bécsi és a berlini magyar kiadások, a csehszlovákiai és az erdélyi baloldali folyóiratok viszonylag könnyebben eljutottak a hazai olvasókhoz is. Így rajtuk keresztül olyan művek és szerzők váltak megismerhetőkké, mint pl. Iszak Babel, kinek elbeszéléseit 1926-tól közölték rendszeresen a romániai magyar folyóiratok, elsősorban a Korunk (Erdélyben, Lugoson jelent meg először a Lovashadsereg is 1937-ben, Giszkalay János fordításában); továbbá mint Alekszandr Biok A tizenkettő című nagy poémája (az újabb kiadásokban Tizenketten a címe), amely 1923-ban Berlinben, az International Verlags Anstalten kiadásában jelent meg Trockij előszavával, Lányi Sarolta fordításában. Végül a két világháború közötti hazai szovjet irodalmi kiadványok között külön meg kell emlékeznünk a Mai Orosz Dekameron című, 1937-ben megjelent antológiáról. Megszületésének közvetlen előzménye Illyés Gyula meghívása volt a szovjet írók 1934-es konferenciájára. A látogatás, mint ez köztudomású, nem merült ki a tanácskozáson való részvételben. Illyés a kínálkozó alkalommal élve nagy utat tett a Szovjetunióban — élményeiről hazatérve könyvben számolt be —; közben élénk személyes kapcsolat jött létre közte és a szovjet írók között, rengeteg „első kézből kapott” információ birtokába jutott, amelyek a nyelvtudás hiánya ellenére is hozzásegítették őt a legfontosabb művészeti tendenciák, a legtehetségesebb írók kiválasztásához. így jelent meg orientáló előszavával, a szerzők rövid bemutatásával, Gellért Hugó fordításában az említett antológia. Az igazi irodalmi értékeket tévedhetetlenül észrevevő biztos szem különösen a megjelenés óta eltelt négy évtized után lepi meg a kötet mai olvasóját: Babel, Olesa, Zoscsenko, Pilnyak, Pausztovszkij, Ilf és Petrov, Vszevolod Ivanov, Nyikolaj Tyihonov novellái alkották a kötet gerincét. Illyés antológiája a legharmonikusabb módon ötvözte az esztétikai szempontokat a tájékozódási szándékkal, a fiatal szovjet állam „nagy történelmi kísérlete” iránti érdeklődéssel. A két világháború között ez az egységes szemlélet a szovjetorosz iroda- 229