Könyvtáros, 1978 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5. szám
A KÖNYVTÁROS KISLEXIKONA Mi a heurisztika és a heurisztikus információ? „Az emberi tevékenység olyan folyamatait, amelyek bizonyos találgatás, bizonyos sejtelem elemeit tartalmazzák, heurisztikus folyamatoknak, az ilyen folyamatok törvényszerűségeit vizsgáló elméletet pedig heurisztikának nevezzük. A heurisztikus tevékenységgel mindenütt találkozunk, ahol nem állnak az ember rendelkezésére logikus cselekvési sémák (algoritmusok), vagy ha az adott feladat összes megoldási változatának felsorolása lehetetlen.” V. Puskin idézett meghatározásából kitűnik, hogy a heurisztikának a legszorosabb kapcsolata van az alkotó (művészi, tudományos, technikai) munkával, a felfedezéssel, feltalálással, s általánosságban az újat teremtő (kreatív), problémamegoldó gondolkodással. Amint Pólya György mondja: „A heurisztika célja a felfedezés és feltalálás szabályainak tanulmányozása.” A heurisztika kifejezés görög eredetű, a herariszko (találok) szóból származik. Jelentésbelileg csaknem hasonló kifejezés a latin „ars inveniendi”, vagyis a „feltalálás művészete”. A heurisztikai kutatások éppen arra irányulnak, hogy ennek a „művészetnek” folyamatait pontosabban megismerjük, alkalmazzuk s ezáltal tudományos alapra helyezzük — amennyire ez egyáltalán lehetséges. A heurisztikus módszert úgy is felfoghatjuk, mint a matematikából jól ismert ún. „trial-and-error” eljárás egyik megnyilvánulási formáját. Ez a módszer egy felmerülő problémának próbálgatás, találgatás, sorozatos közelítés útján végbemenő megoldását jelenti. Kísérletet (trial) teszünk valamilyen megoldási mód alkalmazására, de ez eleinte rendszerint — kisebb-nagyobb mértékben — tévedéshez (error) vezet, ezért újabb eljárással próbálkozunk mindaddig, amíg a hibát teljesen ki nem küszöböljük. Az ilyenféle heurisztikus módszer fontos szerepet játszik az oktatásban is, olyan esetekben, amikor azt akarjuk elérni, hogy a tanulók ne kész problémamegoldó „recept” alkalmazásával, hanem önálló gondolkodással találjanak rá a probléma megoldásának nyitjára. Ez volt egyébként Szókratész tanítási módszere is, aki nem egyszerűen ismereteket „közölt”, hanem végigvezette tanítványait a problémalátás és -megoldás szellemi folyamatain, „lejátszatta” velük a szükséges gondolkodásbeli „mechanizmus” egész menetét. Általánosságban tehát azt mondhatjuk, hogy a problémamegoldáshoz vezető gondolkodás találgatáson, feltevésen, elképzelésen alapszik s a megoldás tulajdonképpen akkor van meg, amikor a feltevés bizonyítottá válik. Ez esetben természetesen tudományos-technikai alkotásról beszélünk, a művészi alkotásnál az eredmény, az érték, az igazság, a szépség stb. kritériumainak megállapítása igen bonyolult dolog, és sokkal erősebben van alávetve a szubjektív megítélés önkényének. De a heurisztikát nem annyira az alkotás eredménye, mint inkább az alkotás megszületésének folyamata érdekli. S a kész alkotásokat csak olyan szempontból vizsgálja, hogy megpróbálja reprodukálni azt az utat, amely az alkotáshoz vezetett, s ennek alapján kísérel meg általánosítható tapasztalatokat megállapítani az alkotó folyamatról. Bernal, a kiváló fizikus és tudománytörténész mutatott rá, hogy a tudományos közlemények alapján csak nagyon ritkán lehet rájönni arra, valójában hogyan is végezte munkáját a kutató, mert a tanulmányban közölt logikai lépések rendszerint merőben különböznek a kutató munka folyamán megtett tényleges lépésektől. Ezek a lépések ugyanis igen gyakran — amint utaltunk is erre — csupán „előérzet” következményei voltak, de ezek az előérzetek,akár helyesnek, akár helytelennek bizonyultak később, nagyon hasznosak lehetnek — ezeket éppúgy publikálni kellene, mint magukat az eredményeket. Bernal nyilvánvalóan a heurisztikus folyamatokra utal, és egyben rámutat a heurisztikus információ egyik fontos feladatára, szerepére. Arra ugyanis, hogy a tudományos tájékoztatás során nemcsak a konkrét eredmények (a „releváns információk”), hanem az alkotást ösztönző, sokszor egészen váratlan irányból érkező, véletlenül felbukkanó „heurisztikus információk” is rendkívül fontosak a kutatás végső eredménye és későbbi fejlődése szempontjából. Ezt egyébként igen sok nagy tudós hangsúlyozza. Szent-Györgyi Albert ezt írja: „Amennyire vissza tudok emlékezni, nagyon ritkán fordult elő, hogy bármelyik problémának megoldására tudatos gondolkodás útján jöttem volna rá.” Kétségtelen, hogy 301