Könyvtáros, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1983-07-01 / 7. szám
nül tudtam meg, hogy az említett szovjet könyv megvolt idehaza is: az ELTE növénytani tanszékének könyvtárában. Egyébként én magam azért sem szorulok rá általában a külföldi kölcsönzésre, mert kiterjedt tudományos és baráti kapcsolataim következtében maguk a szerzők megküldik új könyvüket, s azontúl csak a polcra kell odanyúlnom értük. Abban a „nem nyilvános nyelvtudományi szakkönyvtárban”, amelynek gazdagsága nem hogy elterelte volna professzor úr figyelmét a vezetése alatt álló intézmények könyvtári ellátásának szüntelen javításáról, hanem még inkább ráirányította. — Bármennyire csattanós befejezésnek tetszik is, ebben bizonyára könyvtári éveimnek is része van. Sz. Nagy Lajos Kérdezz — felelek Egy könyvtáros kérdezi a közeli hozzátartozó halála esetén járó munkaidőkedvezményről: „Tavaly december elején meghalt az édesapám. Munka- és lakóhelyemtől mintegy száz kilométerre lakott, a temetésére is ott került sor. Egyedüli hozzátartozója voltam. Nekem kellett temetéséről intézkednem. Ennek következtében munkahelyemtől távol kellett maradnom több napig — beleértve a temetés napját is. A könyvtár igazgatója közölte velem, hogy ilyen esetben csak egy napra kaphatok munkabért, a többire nem. Kérdezem, ez valóban így van-e?” Válasz: A Művelődési Közlöny 1982. évi 11. számában közzétett 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet 60. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a dolgozó részére átlagkereset jár házastársa (élettársa), gyermeke vagy saját szülője halála esetén egy munkanapra. Nyilván erre a rendelkezésre hivatkozva tájékoztatta a könyvtár igazgatója a levélírót arról, hogy csak egy napra kaphat munkabért. A többire — feltehetően — fizetés nélküli szabadságot engedélyezett. Ez az eljárása jogszerű volt. Felmerül azonban a kérdés, van-e arra jogi lehetőség, hogy ilyen esetben a többi napra is kaphasson a dolgozó munkabért. A válasz: igen. Ha a levélíró az 1982-re járó rendes szabadságát még nem merítette ki, akkor a meglevő szabadságnapokat igénybe vehette volna. Ha pedig a halál időpontjáig már a teljes évi szabadságát kivette, akkor a könyvtár igazgatójának rendkívüli (átlagkeresettel fizetett) szabadság engedélyezésére is lehetősége lett volna. A rendkívüli szabadság engedélyezése azonban — ilyen esetben — nem kötelező. Nem járt el tehát az igazgató jogellenesen akkor, amikor a levélírónak nem rendkívüli, hanem fizetés nélküli szabadságot adott. (A félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hogy rendkívüli vagy fizetés nélküli szabadság akkor is engedélyezhető, ha a dolgozó a rendes szabadságát vagy annak egy részét még nem vette igénybe, de minden esetben csak a dolgozó kérésére.) Egy könyvtáros kérdezi a 14 évesnél fiatalabb gyermekek után járó pótszabadságnak a következő évre történő átviteléről: „A 14 évesnél fiatalabb gyermekek után járó szabadnapok a dolgozó nőket és a gyermeküket egyedül nevelő apákat 1982. január 1-étől kezdődően pótszabadság címén illetik meg. Ez a pótszabadság kivehető-e az esedékességet követő év március 31. napjáig?” Válasz: A Munka Törvénykönyve végrehajtási rendelete (Mt. V.) 53. §-ának (1) bekezdése értelmében a szabadságot (beleértve az alap- és a pótszabadságot) esedékességének évében kell kiadni. Munkatorlódás, betegség vagy más akadály esetén a szabadságot később, de az akadály megszűntétől számított 30 napon belül kell kiadni. Ez a szabály vonatkozik a 14 éven aluli gyermekek után járó pótszabadságra is. Azt is az esedékesség évében kell tehát kiadni, csak akadályoztatás esetén lehet a következő évre átvinni, és akkor is az akadály megszűntétől számított 30 napon belül ki kell adni. A levélben jelzett március 31-i dátumnak tehát nincs semmiféle jelentősége. 408