Könyvtáros, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1983-08-01 / 8. szám
„Megboldogult, kedves jó apámnak volt egy régi latin könyve, amelyet nagyapám után örökölt. Ezt a latin könyvet egyszer Petőfivel együtt olvasgatták, de Petőfi végre mással kezdett foglalkozni, míg apám tovább is csak a könyvet forgatta, miközben odaszólt Petőfinek: Gyere csak ide Sándor, olvasd el ezt itt! — és az ujjával apám mutatta a sorokat, hogy ott olvassa Petőfi. Erre Petőfi hangosan kezdett olvasni: Megszólítja Szent Péter Plútót — Mondd csak te Plútó, miért vagy te olyan szomorú? — Plútó felelte: — Hogyne lennék szomorú, mikor ti Szent Péter oda fönn oly vígan, kényelmesen vagytok, itt nálunk meg már tömve minden hely, már alig bírom elhelyezni az érkezőket. Ide jön minden pap, barát, minden török, minden tatár stb., stb. Ez a könyv nagyon megtetszett Petőfinek, azt kérdezte apámtól: Nekem adod-e ezt a könyvet, Károly? Kedves apám oda nyújtotta neki a könyvet, mondván: Legyen a tied, Sándor! Petőfi örömmel dugta kabátja zsebébe a latin könyvet, s távoztakor magával vitte. Ezután nemsokára megküldte kedves apámnak kéziratban a Legenda című költeményt, azzal indokolva, hogy a könyv eszméjét ebben a versben foglalta össze, és így ezt a verset küldi helyette.” A község és a költő között az eddig elmondottakon kívül még két igen nevezetes találkozásról számolhatunk be. Lássuk az elsőt! 1845. július 22-én érkezett Petőfi Kunszentmiklósra — felvidéki diadalútja után, amelyről a Pesti Divatlap hasábjain közölt Úti levelekben számolt be —, s István öccsénél szállt meg. A helybeli fiatalok e hírre tanácskozást hívtak össze a kávéházban, és — Bankos Károly javaslatára — úgy határoztak, hogy a költő szállására sietnek, s magyaros „lakomára” invitálják. A készülő eseménynek az egész városban híre kelt, így a gimnáziumban is, ahol a poétai és retorikai osztályok tanulói többé nem voltak képesek figyelni professzoraik szavára, ehelyett arról kezdtek véget nem érő vitákat, miféle meglepetéssel szolgálhatnának ők maguk is — a nap fényét emelendő? Petőfi kedvező választ adott hódolóinak, s így a kávéházban rendezett banketten rövidesen felvonult mindenki, aki csak valakinek számított Kunszentmiklóson. A nevezetes alkalmat megszervező ifjak mellett ott voltak az idősebbek, a helyi notabilitások is, s megkezdődött a díszebéd, amely alkonyatig elhúzódott, és ekkor értelemszerűen estebéddé váltott át. Pohárköszöntő pohárköszöntőt követett, Petőfi pedig — állítólag — szavalt is, az egyik asztalra felpattanva. Este — írják a szemtanúk — hirtelen világosság ömlött be az ablakokon: a helybeli gimnázium diáksága jelent meg fáklyásmenetben, s a költő egyik megzenésített dalát énekelte. Ezután egy diák szónoklatban is felköszöntötte Petőfit, aki az újabb ünneplést néhány szóval és főhajtással viszonozta. A bankett másnap hajnalig tartott. Lehetnek ezekben a visszaemlékezésekben túlzások is, hiszen 1848. március 15-e nyomán — amikor a forradalmi Pest különböző pontjain a költő elszavalta a Nemzeti dalt — gombamód elszaporodtak azok a szemtanúk, akik Petőfit hol itt, hol ott asztalra felpattanva szavalni látták. Ezúttal azonban talán keveset torzít az emlékezet, hiszen Bankos Károly az eseményről már másnap tudósítást írt a Pesti Divatlapnak, így hát hitelt kell adnunk annak a történetnek is, amelyet id. Szinnyei József rögzített a Bankos-családtól kapott információk alapján: eszerint a két barát július 23-a hajnalán feltűnés nélkül távozott a „lakoma” színhelyéről, hogy ne kelljen érzelmes búcsúval szomorítani a tovább vigadókat. „Amint Bankósék lakására értek — írja Szinnyei —, ő [Bankos] azon mámorosan írószereket szedett elő, mit a már vetkőzni kezdő Petőfi észrevett és azt kérdezte barátjától: »Hát te nem akarsz lefeküdni? — De igen, csak röviden megfirkantom a lakoma történetét Vahotnak. — Úgy hát még én sem fekszem le — szólt a költő —, én is írok róla röviden valamit.« Így aztán az elsötétített ablakokat közakarattal kifüggönyözvén mindketten egyszerre fogtak az íráshoz. De mennyire kellett bámulnia Bankosnak, midőn Petőfi gyorsabban kész lett ama sikerült versével, melynek címe »Búcsú Kunszentmiklóstól«, Petőfi szobra a főtéren 486