Kórházi Élet, 1973 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1973-03-01 / 1. szám
2 Az Egészségim Kivi Dolgozója Március 8-án a Nemzetközi Nőnap alkalmából rendezett ünnepség keretében, a Megyei Kórház Rendelőintézetének egyik dolgozóját, Boródi Józsefnét, a Röntgen vezető asszisztensét az ,,Egészségügy Kiváló Dolgozója" címmel tüntették ki. Mint mondja — váratlanul érte, nem számított arra, hogy a salgótarjáni sok száz egészségügyi nődolgozó közül éppen őt éri ilyen nagy megtiszteltetés, örül és büszke rá családja is, a fia, menye és a kis unoka. De vele örülünk mi mindannyian, hiszen ez az első eset, hogy a Rendelőintézetnél valaki ezt a kitüntetést megkapta. Rendkívül jóleső érzés az, ha az ember munkája valamilyen formában elismerésre talál. Arra a kérdésre, hogyan érdemelte ki ezt a kitüntetést, Boródiné csak szerényen annyit válaszolt: „becsülettel dolgoztam." És, hogy nem akárhogyan, azt a munkatársak, többek között dr. Pálvölgyi Katalin mondják el. 25 év az egészségügy szolgálatában. Salgótarjánban született, iskoláit is itt végezte, és érettségi után mindjárt a régi bányakórház röntgen osztályára került. Innen járt munka mellett Budapestre a Rtg. asszisztensképző tanfolyamra. 11 éve dolgozik a Rendelőintézeti Röntgenben, és azóta végeznek itt speciális vizsgálatokat is, ugyanis ezekhez nem elég az orvos szakértelme, szükséges az asszisztensnő magas szintű szakismerete, jó előkészítő munkája is. 1948 óta párttag, jelenleg pártcsop. vezető. Azóta tagja a szakszervezetnek is. 15 éve szakszervezeti funkciót tölt be, jelenleg a szakszervezeti osztálybizottság tagja. A politikai és szakmai továbbképzéseken rendszeresen részt vesz. Tudását még ma igyekszik újabb és újabb isismeretekkel gyarapítani. 1970-ben „100 éves a Megyei Kórház" ünnepség keretében már Miniszteri dicséretben részesült. Mindnyájan úgy érezzük, ha valaki megérdemelte ezt a kitüntetést, akkor ő az. Szívből gratulálunk és kívánunk még sok dolgos, eredményekben gazdag évet. dr. Ábrahám Sándor o. b. titkár Ma már csak hírből ismerjük! Részletek Rácz Ella középiskolai tanuló pályamunkájából, amelyben községében még ismert babonákról számol be: „Nagymamám bátyjának gyermekkorában nagyon fájt a torka. Édesanyja már elképzelni sem tudta, hogyan szüntethetné meg a gyermek torokfájását. Elhatározta, hogy tanácsot kér a falu tapasztalt öregasszonyaitól. Ők, miután megnézték a gyermek torkát, legalkalmasabb gyógymódnak a petróleumos kenegetést vélték. Libatollat petróleumba mártottak, ezzel kenték belülo a kisfiú torkát. De a betegség csak nem akart megszűnni, ezért az öregasszonyok újabb gyógymóddal próbálkoztak. Most abban állapodtak meg, hogy fehér, szárított kutyaürüléket kell porrá, törni, elkeverni mézzel, ezt egye meg a beteg. Ez sem használt. Végül a gyermek torkát a gyarmati orvos gyógyította meg.” „A sárgaságos beteg nyakába cérnára fűzött fokhagymagerezdeket akasztottak. Agyába sárga virág szirmát szórták, azonkívül kilenc különböző alakú vasat, és kilenc szelet kenyeret helyeztek el benne.” „Ha valakinek kólikája volt, akikor vízbe áztatott lóürüléket csavartak ki egy pohárba, ezt itatták meg a beteggel. Ugyancsak kólika elleni gyógymód volt: egy cserépedénybe agyagot tettek, vaz agyagba gyufaszálakat szurkáltak, majd az edényt a beteg hasára helyezték. Ezután a gyufákat meggyújtották, és a meleg hatására megszűnt a kólika”. „A tüdőgyulladás gyógyítási módja: Egy pohárba édes tejet tettek, a másikba szappanos vizet. A két folyadékot egyszerre kellett szalmaszálon felszívni. „Ha valakinek árpa nőtt a szemért, éhgyomorra úgy köpték szemen, hogy az váratlanul érje. Ezt három reggel ismételték meg”. „A csecsemőnél a torokgyíkot a templomiban megszentelt gyertyáival úgy próbálták megelőzni, hogy a csecsemő torkára helyeztek keresztben kiét gyertyát, mialatt a pap megáldotta a gyermeket”. Köszöndt az önzetlen munkáén H2 napot töltöttem a 475. kórteremben. Ilyenkor tudja az ember becsülni és igazán értékelni az osztály dolgozóinak fáradhatatlan, áldozatkész és jó munkáját. Különösen jól esett látni azt, hogy milyen szépen, türelmesen és szeretettel bántak a két idős bányász nyugdíjas 83 éves özv. Fekete Pálné és a 88 éves özv. Gyöngyösi Jánosné aranyos és kedves némikkel. A gyógyítással, a kezeléssel, bánásmóddal, a nővérek és takarítónők kedvességével, figyelmességével nagyon meg voltunk elégedve. A diétás étrendünk minőségileg, mennyiségileg igazán nagyon a jó és ízletes volt. Jól esett látni fiatal nővéreket milyen talpraesetten, szorgalmasam és leltes ismeretesen dolgoznak. A kedves főnővér Piroska, mindennap mosolyogva és szeretettel jött hozzánk, elbeszélgetett, megkérdezte nincs-e valamire szükségünk. Csak szépet és jót tudunk mondani a Baleseti osztály összes dolgozóinak munkájáról. Szabó Józsefné Salgótarján, Hunyadi körút 6. KÓRHÁZI ÉLET Az egészségügyi szakközépiskola hívei A Madách- és Petőfi-évforduló megünnepléséből a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola is kivette a részét. Az ünnepségsorozat január 20-án kezdődött Madách Imre szobrának megkoszorúzásával, majd, folytatódott a Madách-emlékünnepéllyel. Az ünnepség első felében Kerényi Ferenc irodalomtörténész érdekes, élményt nyújtó előadást tartott a Madách-kutatás legújabb eredményeiről. Előadását az iskola irodalmi színpada színesítette Madách-műveiből vett részletek és Madách-dokumentumok interpretálásával. Az ünnepély második felében osztották ki a tanév elején meghirdetett iskolai pályaművek díjait és okleveleit. A pályázatok részben a Madách—Petőfi, illetve Dózsaévfordulókkal kapcsolatos irodalmi, történelmi és képzőművészeti témájúak voltak, részben természettudományi, néprajzi és szakmai tárgyúak. A pályázatok sikerét nemcsak a pályázók nagy száma, hanem a dolgozatok magas színvonala is mutatta. Az ünnepségsorozat egy hét múlva folytatódott a megyei Petőfi és Madách vers- és prózamondó verseny megrendezésével. A megye összes középiskoláiból jelentkezett versenyzők és az iskola ifjúsága előtt Csík Pál, a városi tanács elnökhelyettese méltatta Petőfi jelentőségét. Az ünnepségekkel egyidőben az iskola épületében Madách és Petőfi-emlékkiállítás is nyílt. A megyei ünnepségek során nagy kitüntetés is érte az iskolát. A Nógrád megyei Tanács által alapított centenáriumi Madách-emlékérmet adták át az iskola képviselőinek, abból az alkalomból, hogy a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola 50 éves jubileumát is ünnepli ebben a tanévben. Madách Imre-emlékkiállítás 1973. március Bemutatjuk A Kórházi Élet régi szokása, hogy bemutatja olvasóinak intézetünk új vezető beosztású dolgozóit. Mayer László kórházunk új főmérnöke 1972. március 20. óta dolgozik nálunk. — Előző munkahelyemen az Ötvözetgyárban főenergetikus voltam, feladatom az üzemmenet biztosító, a volt, a karbantartás, a felújítás és az új beruházások összefogása. Irányításom alá tartozott a TMK, az ügyeleti és a műszerész műhely. — Milyen tapasztalataid vannak féléves kórházi működésed alatt? — A kórház megfelelő műszaki gárdával rendelkezik ahhoz, hogy a közel 300 millió forint értékű objektum műszaki ellátását biztosítani tudja. Az utóbbi időben egyre terjed az a szemlélet, hogy az egészségügyi intézményekben a zavartalan folyamatos betegellátás érdekében üzemszerű munkaszervezési, karbantartási műszaki fejlesztési módszereket kellene alkalmazni. Mi erről a véleményed? — Az új létesítmények tervezésénél kétségtelenül már ez a szemlélet az uralkodó. A létesítmények gépi felszereltsége, a műszerek bonyolultsága, értéke rohamosan emelkedik. Sajnos a költségvetésben nem lehet mindig biztosítani a karbantartáshoz, felújításhoz szükséges anyagi fedezetet, amely — ha e téren a jövőben határozott változás nem következik be — azt fogja eredményezni, hogy a műszaki ellátás hatásfoka évről-évre csökkenni fog. Nagyon sokszor a fentiek kényszerülünk éppen miatt arra, hogy nagyobb volumenű felújítási munkákat saját erőből végezzünk el, emiatt a rendszeres karbantartás is akadozhat. Ha már itt tartunk, kérlek jegyezd meg, hogy ez úton kérem az osztály- és részlegvezetők megértő támogatását és türelmét. Ha néha az általuk kért munka elvégzésével késünk, az sohasem azért van, hogy nem akarjuk azt időben elvégezni, hanem vagy pl. pillanatnyi anyagellátásunk akadozik, vagy éppen valamilyen nagyobb halaszthatatlan munkán dolgoznak szakembereink. A szerkesztőség szívesen tesz eleget ennek a kérésnek és egyben eredményes munkát, nagyon sok sikert kíván kórházunk új főmérnökének. — é — Az új főmérnök ^//. Az emberért megyünk a küzdelembe Fegyverünk tudás és szeretet... Második hetemet töltöm a kórházban, gyakorlaton vagyunk. Hajnali fél öt van. Már körülbelül tíz perce nyitott szemmel fekszem. Elég, ha ötkor felkelek, hamar elkészülök. Öt perc mosdás, tíz perc öltözködés, tizenöt perc míg a kávé kicsorog, tíz perc alatt kiérek a buszmegállóhoz. Amíg fekszem, legalább átgondolom az egészz napi programot. Nem tudom, más hogy van vele, de én az ágyban sokkal jobban tudok gondolkodni. Nemcsak a hétköznapi problémákról, hanem fantasztikus dolgokról is. Nagyon sokszor pedig rímekben beszélek magamban. Van, mikor olyan jó rímes sorokat találok ki, hogy kénytelen vagyok felkelni, ceruzát, papírt keresni és leírni. Nemegyszer előfordult már, hogy folytatásos regényeket gondoltam ki. Bűnügyit. Kitalált alakok voltak, de a nyomozást mindig én vezettem. Kár, hogy befejezést egyik képzelt regényeimhez sem találtam. Na, szóval ilyenkor szoktam én, a hajnali órákban elmélkedni. — Jaj! Mi az? Hát nem elfeledtem, hogy az órát ötre felhúztam! Kénytelen vagyok felkelni, pedig a reggeli hidegvizet nem szeretem. Él? ráadásul még az idő is rossz. Éjjel biztosan esett az eső, mert vizesek a háztetők. Tehát strandra már nem mehetek. Csak tudnám, hogyan fogom elütni a délutánt. — Brrr . . . De hideg a víz! Ez a halálom. Egy-két tornagyakorlat , karlendítés előre, hátra. Ugrás terpeszállásba, vissza. Na végre kezdek bemelegedni. Úgy döntöttem, hogy pulóvert veszek és nem iszom kávét, mert gyomorfekélyem lesz, ideges leszek, felmegy a vérnyomásom (mert ugye, ezt így tanultuk). Viszont gyalog megyek a kórházba, sőt a sétányon szaladni is fogok, mert le akarok fogyni. Remélem hatra beérek. Hattól kettőig, mint gyakorlónővér a sebészeti osztályon dolgozom, és nagyon dühös vagyaik, mert nem tudom, hogy mit fogok csinálni délután. Hat előtt tíz perccel értem be. Két perc öltözés, majd rohanás az osztályra. Nem szeretek a sebészeten dolgozni, de most valahogy visznek a lábaim. Tegnap egy öreg, egyedülálló nénit operáltak epére, aki még életében nem volt kórházban. Reggeli elmélkedésem közben egy pillanatra ő is eszembe jutott. Az én kórtermemben fekszik a néni. Nekem kell mosdatni, etetni és az eddigi ismereteimnek megfelelő ápolási feladatokat elvégezni. Ilyen, másnapos operáktal még soha nem volt dolgom. Csoda-e, ha félek? Próbálom a tanultakat felidézni, de úgy érzem ,könnyebb belőle felelni, mint a gyakorlatban megvalósítani. Úgy látszik, ez már a nagybetűvel írt „ÉLET”, amiről annyit hallunk az iskola padjaiban. — Jó reggelt kívánok! Szia Zsuzsi! — köszöntöm az osztályos nővért. — Szia! A 79-ben leszel, ahol az epés néni fekszik. Megmosdatod, megfésülöd, tiszta ágyhuzatot húzol, utána jössz nekem segíteni! Rendben? — Igen, így lesz. Kihoztam a mosdóból a lavórt, és jó meleg vizet készítettem. Hadd élvezze! — Jó reggelt! Hogy tetszett aludni az éjjel?... Rosszul? Ne tessék ilyet mondani. Éjjel csak jól lehet aludni. — Nem igaz az nővérke. — De, hát mi baj volt Juli néni ? — Jaj nővérke! Hát tudja, az éjjel nagyon fájt a vágás helye, meg aztán hánytam is, a fejem is fájt... — Jól van Juli néni drága. Tudom én azt, hogy fáj. Ezért kell sokat pihenni, aludni és a diétát betartani. — Milyen a víz Juli néni? Jó melegre kevertem, tudom, szereti a meleget. — Köszönöm drága nővérke, nagyon jó. — Nem tudja, adnak-e ma már enni? Három nap óta semmit nem ettem. — Ne tessék félni, ez nem baj. Egyelőre nem lehet enni nehéz, fűszeres ételeket. Ma még teát és kekszet tetszik kapni. Holnap esetleg egy kis zsemlét is már, de a zsíros, fűszeres ételektől még nagyon soká óvakodni kell. Sok fehérjét, főzeléket, vitamint kell majd fogyasztani. Ezektől Juli néni egy-kettőre rendbe jön! Van-e valakije, aki gondozni fogja, ha kikerül a kórházból? — Egyedül vagyok én drága nővérke, nincs énnekem senkim. Se lányom, se fiam. A férjem pedig már lassan tíz éve lesz, hogy meghalt. — Barátai, rokonai csak vannak Juli néninek? —■ Vannak, de azok mind családosak. Persze a szomszédasszonyom nagyon rendes. Gyakran meglátogat és mindig hoz valamit. Egy kis szörpöt, süteményt. Ha beteg vagyok, ebédet is csinál. Rendbehozza egy kicsit a szobát. De hát neki is gyerekei vannak. Azokra is csak kell főzni, takarítani. — Ó, Juli néni! Ne tessék úgy elkeseredni. Ha máskor meglátogatta, most is csak el fog menni, és úgy tudom, hogy ő hozta be a kórházba is. — Igen, ő hozott be és azóta kétszer is volt nálam. — Na mondtam, hogy nem kell elkeseredni. Aki még a kórházban is meglátogatja, az nem fogja elhagyni otthon sem. — Tessék egy kicsit megemelni a fejét — most a karját, így ni. Milyen könnyen felment a hálóing. Most még felhúzom a tiszta ágyneműt, paplant, párnát, lepedőt és készen is leszünk. Nem tetszett még elfáradni? — Ó nem, nővérke. Nem fáradok én olyan gyorsan. Míg fiatal voltam, a legfürgébb lány voltam a faluban. Négy órakor keltem, éjfélkor feküdtem. Elláttam a háztájit, mostam, főztem, kapáltam kinn a földön, oszt este még táncolni is elmentem. — Hát tényleg nagyon fürge lehetett Juli néni. Biztos becsülték is a faluban, hogy olyan szorgos volt. — Szerettek bizony lelkem. Csak hát már nagyon kevés öreg él a régiek közül. Sok a fiatal, de azok közül is sok megy a városba. Ott dolgoznak, aztán csak szombaton érnek rá. Nincs már nálunk olyan összetartás, mint az én fiatalságom idején. — Nem kell azért haragudni rájuk. Más világban élünk? Juli néni. Fejlődött a technika, változtak az emberek is. — Na Juli néni készen is lettünk. Felhúztam a tiszta ágyneműt, rendbe tettem az éjjeliszekrényt, papírvattát és tálat helyeztem az ágy mellé. Juli néni és környezete teljes díszben pompázott. Nagyon jó érzés, ha az ember végignézhet a művén. Különösen, ha úgy érzi, hogy valóban jól csinálta. S, ha ezt nemcsak ő, de más is észreveszi. — Nővérke drága! — szólt Juli néni. — Mit tetszik kérni? Valami baj van? — Nővérke! Nagyon-nagyon köszönöm... — s két könnycsepp gördült le az arcán. Nem tudtam szólni, olyan váratlanul ért. Gyengéden megszorítottam Juli néni kezét, s kimentem a kórteremből. Még tanuló vagyok. Beteg külön, énrám még nem volt bízva. A munkámat eddig érdemjegyekkel mérték, örültem, ha jó jegyet kaptam. Most is örültem. De ez egészen másfajta öröm volt. Ez az öröm a beteg hálája volt. Hálás volt, mert segítettem rajta. S ez engem is határtalan örömmel töltött el. Segítettem egy beteg, tehetetlen, öreg nénin. Azt hiszem, az ilyenfajta öröm az ápolónők kiváltságos joga. Aki nem dolgozott ebben a munkakörben, az nem is érzékelheti! Nemcsak jó érzéssel tölti el az embert, hanem egész napi hangulatát is megváltoztatja. Rosszkedvűen ébredtem reggel, dühös voltam a rossz idő miatt, mert halomra döntötte délutáni programomat. Már nem érdekelt a délután. Ha a sors ilyen ismeretlen érzéssel ajándékozott meg, terveimet a borús idő, de úgy érzem, semmi sem befolyásolhatja. Boldog voltam. Mindent örömmel csináltam, mert bármihez fogtam, bármit csináltam, mindig fel-fel villant, s látható közelségben villant fel Juli néni tekintete, s az, amint könnyes szemmel mondja: „Köszönöm nővérke”. Kékesi Éva Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola IV. d. egészségügyi szakközépiskolai tanuló „Köszönöm ... 55