Statisztikai Évkönyv – 1929.

A) A minisztériumok működése - 9. M. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium

Tihanyi telep. Vívómester­képzés. Társadalmi sportügyek. Országos Testnevelési Tanács. Az országos versenyek mellett a főváros, a kerületek, megyék, járások, körzetek és községek is rendeztek versenyeket és az országos lovas leventeverseny 500 lovas leventéje a versenyek lezajlása után külföldi vendégekkel együtt 407 km-es távlovaglásban vett részt. A Balaton mellett létesített 6 táborban több mint 4.000 levente nyaralt az elmúlt évben. A leventesportélet fejlesztése mellett és azzal egyidejűen a lélek és jellem képzésére is nagy gond fordíttatott. Ezt igazolja az is, hogy az ifjúkori bűnözések száma erősen csökkent. A leventezenekarok felállítása és a műkedvelő leventeelőadások rendezése szintén nagy mér­tékben segítette elő a kívánt cél elérését. A hitélet terén örvendetes javulás tapasztalható a leventéknél. Az elmúlt évben a leven­téink a hősi sírok gondozását is feladatkörükbe sorolták. Hatalmas lépéssel haladt előre a leventék szociális ügyeinek felkarolása, amit levente­egyesületek munkás-, illetve leventeelhelyező tevékenysége vezetett be. Egyes vármegyékben községenkint egy-egy egészségügyi leventejárőrt szerveztek, hogy baleseteknél a sérülteket első­segélyben részesítsék. Törzslapok felfektetésével ugyancsak sok helyt rendszeresítettek a leventék fogorvosi vizsgálatot és kezelést is. Megtörtént a fedett verseny uszoda tervpályázatának kiírása és elbírálása s az elfo­gadott terv kiviteli munkálataira a pályázat kiírása. A sportberuházások sorában figyelmet érdemel a Tihanyi félszigeten megszerzett ingatlan, mely nagy részben a cserkészek és a leventék táborozását, azonkívül a közép- és főiskolai hallgatók sportéletének intenzívebbé tételét szolgálja. Rendezést nyert a vívómesterképzés és a nyilvános vívóoktatás kérdése az állami vívómestervizsgáló bizottság megalakításával. A társadalmi sportegyesületek anyagi támogatásával a már meglévő sportpályák jókarban­tartására, sportpályák és céllövő térségek létesítésére ez évben is különös gond fordíttatott. Az Országos Testnevelési Tanácsnak és valamennyi sportszövetségnek a Szövetségi Házban tervbe vett közös elhelyezése révén sikerült a Testnevelési Alap totalizatőr jövedelmének meg­terhelése nélkül oly megoldást találni, amely az állandó állami támogatásra utalt országos szakszövetségek évi fenntartási költségeiből az alap javára a jövőben ingatlanban tartalékolható magtakarításokat eredményez. A MOVE­ országos szervezeteinek keretén belül megemlítésre méltó lendületet vett a leg­újabb magyar sportágazat, a motornélküli vitorlázó repülés, melyet az Országos Testnevelési Tanács is teljes megértéssel és a rendelkezésre álló anyagi eszközökhöz mérten támogatott. A motornélküli vitorlázó repülésnek a vidéken való népszerűsítésére szakoktatókat képeztek ki. A Tanács kezdeményezésére és tárgyalásainak eredményeként az elmúlt évben alakult a Magyar Vitorlás Szövetség. A magyar versenyzők nemzetközi sikerei közül kiemelkednek a nápolyi Európa kardvívó­bajnokságban, a stockholmi céllövő (galamblövő) nemzetközi versenyen, a dortmundi birkózó­versenyen, a római olasz céllövő bajnoki versenyen, az Európa tiszti vívóbajnokságban elért kimagasló eredmények. A vízipolóban legkiválóbb hat európai nemzet válogatott vízipoló­csapat­a részére rendszeresített és az alapítás évében első ízben Budapesten megtartott hatos vízipolótornán, a magyar válogatott csapat összes ellenfeleit, köztük az amszterdami világbajnok német vízipolócsapatot is legyőzte és ezzel a győzelmével a hatos torna értékes művészi kivitelű «gróf Klebelsberg-kupá»-nak elnevezett ezüstkupa-vándor díjnak első védője lett. Az Országos Testnevelési Tanács a sportirodalmat a «Testnevelés» és a «Levente» szaklapok kiadásán kívül számos új szakmunkával gazdagította. Ez évben a «Magyar sport ezer évé­­nek 3. (utolsó) kötete is megjelent. Az Országos Testnevelési Tanács által létesítendő Magyar Sport­múzeum átmenetileg a Testnevelési Főiskolán helyeztetett el. Az iskolai kötelező filmoktatás szervezetének további kiépítése érdekében az 1929. évben hathatós intézkedések foganatosíttattak. Az eleinte — több oldalról —­ bizonyos ellenszenvvel fogadott filmoktatás, napról-napra tért hódít. A film az iskolai oktatás tényezőjévé vált. XIII. Filmoktatás. GSZ A)­A. MINISZTÉRIUMOK MŰKÖDÉSE.

Next