Állami Főreáltanoda, Körmöcbánya, 1895

I Schröder Károly. (1840—1896.) A kérlelhetetlen halál ismét megritkította sorainkat, s ez alkalommal kétszeresen érezzük a veszteség súlyát, a mennyiben intézetünknek sok évi hű vezetőjét, mind­egyikünknek igaz barátját s őszinte tanácsadóját vesztettük el az elhunyt Schröder Károly személyében. A tiszteletnél és szeretetnél, mely egész életén át környékezte, csak a fájdalom és részvét volt nagyobb, melylyel utolsó útjára kisértük. Áldásos működése az iskolában és tiszteletet parancsoló szereplése a közélet terén, kis városunk leg­nagyobb halottjainak egyikévé teszik őt. Ki hitte volna, hogy ez a testileg szellemileg erős ember, a­ki szeptemberben a beiratások első és második napján még kötelességét teljesítő írószobájában, pár nap múlva már a temető lakója lesz! Hiába­való volt itt a legjobb orvosok tudománya, a nyakán támadt kelése meg­­fertőztette vérét, s ez a kis seb döntötte sírba néhány napi szenvedés után. Schröder Károly 1840. október 5-én született Tolnán, hol atyja a mezővároska derék polgára volt. A főreáliskolát Budapesten végezte, majd a bécsi polytechnikumra irat­kozott be, ez irányú tanulmányait pedig a prágai mű­egyetemen fejezte be. Széleskörű ismereteit és tapasztalatait a külföldön való utazása és két évi párisi tartózkodása alatt szerezte meg. Építészmérnöki pályára készült, oklevelet is szerzett, azonban benső hivatása a nevelés terére késztette. Tanári 1*

Next