Állami Főreáltanoda, Körmöcbánya, 1900
Görgei Arthur a bányavárosokban 1849. A nemzetek sorában alig akad egy ií, melynek oly mozgalmas, a küzdelmekben oly gazdag múltja volna, mint a magyarnak. Létéért nem egyszer vívott élet-halálharczot; 1848-49-ben bizonyára a legválságosabbat, de egyúttal a legfenségesebbet is. Nemzetünk viszontagságteli életének történetében eme harcz az élni akaró, az élni tudó és az életre érdemes nemzet küzdelme volt. Oly nemzet küzdelme, mely bebizonyító, hogy egyszerű octrovált chartával azt az élő nemzetek sorából törölni nem lehet. E harcz büszkesége és dicsősége lesz mindenkor nemes nemzetünknek. Alig kezdtünk ugyanis az 1848-iki törvények alapján egy új modern magyar állam alapmegvetésének örvendeni,a midőn már is lételünk és szabadságunk, a haza és a nemzet becsülete majd alattomban, majd nyíltan megtámadtatok. De a nemzet nem tántorodott meg. Mikép az ókori római hadvezér egy lábdobbantására légiók támadtak a földből, úgy Kossuth „üzenetére“ a nép örege és ifja, nagyja és apraja fegyvert fogva ezrenkint sereglettek a háromszínű lobogó alá, a haza szent ügyének védelmére. Csodákat is mívelt a nemzet és a világtörténelmet oly lappal gazdagította meg, melyre a szabad népek hálával tekintenek, s melyből a leigázott országok lelkesedésre és önfeláldozásra példát nyernek. Izzó lávafolyam lett a nemzet, mely mind azt, a mi útjába állott elseperte, s melyből oly tüzek fakadtak, melyek mint lelkesedés, elszántság és áldozatkészség szövétnekei gyuladtak ki. A magyar dicsőség eme küzdelmének örökkön élő harczosai a szabadságharcz honvédei valónak, kiknek minden egyes lépésük, minden egyes tettük a magyar név glóriája! Nem is tudta őket megtörni az osztrák hatalom: félelmet és túlerőt soha tekintetbe nem véve, csak azt ismerték, miként kell győzni és meghalni a hazáért! megvetve a halált bátran, emelt fővel rohantak a csatába, és a végzetes perez beköszöntővel, halálos golyóval szívükben, mosolygó arccal „Éljen a haza!“ szavakkal haltak el. A dicső tavaszi hadjárattal az ország, miután minden ellenétől megtisztult, egy a virágzás pompájában díszlő kerthez hasonlított. Mennyi öröm, mennyi öntudat, mennyi remény jelképe volt e szívet, lelket lelkesítő állapot! De nemsokára éjszak felől egy irtóztató, dermesztő hatalom csapott le a hős