Állami Főreáltanoda, Körmöcbánya, 1915
Vízy Ferenc, 1847—1915. Történelmi nagy időkben hunyta le szemét örökre nagyérdemű és szeretett pályatársunk, intézetünk egyik dísze és nyugalmazott jeles tanára: Vízy Ferenc. Halálának híre éppen akkor érkezett Budapestről városunkba, amikor a szövetséges középponti hatalmak világrengető diadalai egymásután dobogtatták meg szíveinket. És habár az egyéni érzelmek eltörpülnek akkor, amikor hivatott hadvezérek véráztatta talajon nemzetek sorsát és jövőjét intézik, mégis nagy és igaz volt a mi megdöbbenésünk, őszinte volt a mi gyászunk, amelyet nemes kartársunk elköltözése váltott ki bennünk. Halála nemcsak a szerető és szeretett hitvest három gyermekével döntötte mélységes gyászba; elhunyta nemcsak iskolánkat rendítette meg; fájdalmas részvétet érzett fölötte egész városunk, ennek környéke és ezenkívül még sok barát, aki Vízy Ferencet, az önzetlen jó embert tisztelte és szerette. 1847-ben a tolnamegyei Tamásiban született. Középiskoláit Baján, a cisztercita-rend főgimnáziumában végezte, a tudományegyetemi előadásokat Budapesten hallgatta. Oklevelét a történelem-földrajz szakcsoportból 1875-ben szerezte meg. 1872—1875-ig a csurgói állami tanítóképző-intézet segédtattára volt, majd innen 1875 őszén, a körmöczbányai állami főreáliskola VII. osztályának megnyitása alkalmából, mint rendes tanár intézetünkhöz került. Itt működött egyfolytában az 1905—06. iskolai év végéig. Harmincegy évi áldásos és buzgó szolgálat után, mint a körmöczbányai választókerület országgyűlési képviselője, lemondott állásáról és nyugdíjaztatását kérte. Vízy Ferenc iskolai működését a törhetetlen buzgalom, a soha nem lankadó kötelességérzet és a lelkiismeretes pontosság jellemezte. Tanítása minden tekintetben alapos és módszeres volt; fegyelmezése az atyai szeretettől vezérelt tekintélyen alapult. Az a sok generáció, amelyet ő tanított és nevelt, tanúja volt annak a nyugodt, közvetlen és mégis előkelő bánásmód