Körösvidék, 1920. március-május (1. évfolyam, 1-49. szám)

1920-05-28 / 47. szám

Békéscsaba, 1920. május 28. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán, Szent István­ tér 18. szám A szerkesztőség telefon­száma: 60 l Péntek I. évfolyam 47. szán Előfizetési árak: Egy hóra 25 K, negyedévre 70 K, félévre 130 K. Egyes szám ára 1 korona 50 fillér A magyar békeszerződés katonai határozmányairól. A békeszerződés tervezete a következő indo­kolással vezeti be a katonai határozmányokat: „Hogy az összes nemzeteknél a fegyverkezések általános korlátozása előkészíthető legyen, Ma­gyarország kötelezi magát az alább felsorolt ka­tonai hajózási és légi határozmányok pontos be­tartására." Ezen általános határozványok kimondják, hogy a békeszerződés aláírását követő három hó­napon belül az előírt leszerelést foganatosítsuk, szüntessük meg az általános védkötelezettséget és állítsuk föl az önkéntes (toborzott) haderőt. De hogy honnan vegyük azt a rettenetes pénzt, amibe a toborzott hadsereg kerül, azt a tervezet már ránk bízza. A békefeltételek 35,000 főben állapítják meg a magyar nemzeti hadsereg össz­létszámát, beleértve a tiszteket és a pótkeretekbe foglalt csapatokat is. Jegyezzük meg azonban, hogy nekünk a belső rend fenntartására és a határok védelmére oly kiváló hadseregre van szükségünk, melynek létszáma az összes lakosságnak legalább 1 szá­zaléka legyen. De ez is csak akkor felelhet meg teljesen hivatásának, ha egy bizonyos tekintélyes számú tartalékja is van. A tisztek aránya az összlétszám egyhuszadában van megállapítva. Ez öt százalék, holott nekünk minimum az összlétszám 10—12 százalékára van szükségünk. Altiszteknél pedig 6—7 százalék van megengedve. Ezen számokat nem kell pontosan betartani, de túllépni semmi­esetre sem szabad, így mondja a békeszerződés tervezete. Egyébként minden szervezés, amely esetleges háború előkészítésére, vagy a csapatvezetésre irányul, szigorúan tilos. Ugyancsak tiltva van minden olyan intézkedés megtétele, amely a moz­gósításra állatok, vagy szállítási eszközök rekvi­rálására vonatkozik. Gondoskodnak arról is, hogy nekünk a nem szorosan vett katonai szervezetek keretében se álljon rendelkezésünkre tőlük megengedettnél na­gyobb fegyveres erő. Így a csendőrök, vámőrök községi rendőrök számát is az 1913-i létszámra csökkentenék. Tudjuk azt, hogy a világháború óta mennyire megváltozott a helyzet. Különösen belső viszonyaink, a közrend fenntartása, a vám­vonalnak megnagyobbodása stb. Épp a változott viszonyok következtében ezen karhatalmi szer­vezeteknél legalább két-háromszoros létszámeme­lésre van szükségünk, de szerintük szaporítani ezen szervezeteket csak a népnövekedéssel, tehát a népszaporulat arányában lehet. Arról pedig hallani sem akarnak, hogy ezeket, vagy esetleg a vasutasokat bármiféle katonai gyakorlatban való részvételre behívhatnánk. Most pedig hogy országunk népe ezen oly szűk keretek között se legyen katonailag kiké­pezhető, ránkhúzzák a paragrafust, hogy minden tisztnek hivatásos tisztnek kell lennie és 40 évi szolgálati kötelezettséget kell vállalnia. Az altisz­tekre és legénységre 12 évi szolgálati időt írnak elő, ebből legalább 6 évet ténylegesen. Hogy a tisztképzést is meggátolhassák, elrendelik a fel­tételek, hogy csak annyi tisztet lehet kiképezni, amennyi az üres állások betöltésére szükséges. Így azután a fölös katonai iskolákat be kell zárni. Kimondja a tervezet azt is, hogy a sport és egyéb egyleteknek katonai kérdéssel foglal­kozni egyáltalán nem szabad! De ők csinálhattak Narodna Obranákat és Szokolokat, ahol az ő tisztjeik képezték és gyakorolták az ifjúságot a „jobbra át"-tól kezdve a kézigránát dobásig. Egymás után alakultak céllövő egyesületeik, ahol a katonai fegyelem legszigorúbb betartásával nevelték ifjaikat a harcászatban szükséges lövészetre. Ellenben nálunk a fiatalság sportszerű gya­korlását is el akarja tiltani, meg akarja bénítani a szerződés! Tehát az ő nézetük szerint nem kívánatos, sőt tilos, hogy a magyar ifjak edzet­tek legyenek és fegyelmezett katonás szellemben nevelkedhessenek. Ezek után a fegyverzetet is meghatározzák! Ezer ember után szabad tartani 1150 fegyvert, illetve karabélyt egyenkint 500 lövedékkel! 15 gépfegyvert, 4 aknavetőt, 3 könnyű (tábori, hegyi, vagy tarack) ágyút. Nehéz ágyút, tehát amely 105 miliméternél nagyobb kaliberű még tartanunk se szabad. Akik megjártuk a háborút, tudjuk azt, hogy az ilyen „felszerelés" mennyit ér! Muníciót csak egy gyár készíthet, de csak a megengedett mér­tékben és mennyiségben. (Talán a könnyebb ellenőrzés miatt gondolják.) A többit be kell csukni és kereskeden*.: —átlókra átalakítani. Az összes ,fölösleges" fegyvergyáraknak személy­zetét is el kell bocsátani és a megengedett fegy­verkészleten túl levő összes hadianyagokat be kell szolgáltatni az ántantnak. Persze arról nem vesznek tudomást, hogy az oláh hordák ittjárta után nemhogy fölösleg volna, hanem a legna­gyobb hiány van mindenben! Ezen rendeleteiket betetőzik azzal, hogy Magyarországra betiltanak mindennemű hadianyag, fegyver, lőszer stb. szállítást. A tengeri haderőre vonatkozólag pedig ki­mondja a szerződési papiros, hogy az összes hadihajókat sőt a dunai flottilánk összes moni­torjait, torpedójait ki kell szolgáltatnunk a szö­vetséges és „társult" hatalmak részére. De azt mégis nagy kegyesen megengedik, hogy a Dunán folyamrendészeti célokra 3 felde­rítő »járművet« tarthassunk, de ezeket is az ő szövetségi bizottságuk jelöli ki. Tudjuk jól, hogy nem a mi előnyünkre! Így tehát a gyönyörű du­nai flottilánk teljesen ellenségeink kezébe megy át, s így a tenger után még a Dunáról is le akarnak szorítani bennünket. Így akarják keres­kedelmünket előmozdítani! A 128. cikk szerint repülő szolgálatunk egy­általában nem lehetséges és az összes anyagot az esetleg meglevő gépekkel saját költségünkön ki kell szolgáltatnunk. Mindezen rendelkezések végrehajtását úgy­nevezett szövetségközi felügyelő bizottságok fog­ják ellenőrizni. Ezen intézkedések célját nem is kell ma­gyarázni, beszélnek azok önmagukért! Magyar­országot katonailag teljesen semmivé akarják tenni. Azt hiszem, hogy még ők is jól tudják, hogy azzal a haderővel, azokkal a katonai eszkö­zökkel sem a határainkat megvédeni, sem pedig a belső rendet fönntartani nem tudjuk és nem is lehet. Pedig kelet felől lehetséges még, hogy nagy szüksége lesz Európának a magyar védő­bástyára, és akkor azután nagyon is elkelne egy erős, jól felszerelt és a legalaposabban kikép­zett magyar hadsereg! De úgy látszik, hogy a győzelem vakká tesz mindenkit! Ugyanúgy bánnak velünk a békeszerződés többi pontjai is. Ellenségeink minket ezzel a bé­kével a dantei pokolba akarnak taszítani, amely­nek kapujára föl van írva a zord itélet: Mond­jatok le minden reményről! Kegyetlen sors! Hát ez a jutalma egy di­csőséges ezeréves múltnak ? Európa igy fizet nemzetnek nagy erényeért, mellyel védte a ni gat kulturáját a pusztító hordák ellen ? Hol­­ az igazság ? hol a jog ? hol az Isten ? — ha vétót kiáltson, menydörgő szavával: eddig és tovább! Ne bántsd a magyart! De szűnjön m­a panasz, ne háborogjon a sziv! E nemzeti csak egy bűne volt: az erény, hogy hős v, hogy ha volt, hogy árulásra nem adta becsül­ten megőszült fejét! Ébredj magyar! Emeld magasra nyilt tek­teted, bátran nézhetsz biráid szemébe: nem g nem érv, nem áruló, de becsületes, nemes, vi nemzet felett mondanak majd itéletet. Ellenségeink ugy látszik nem tudják, ha a magyar lelket a mohácsi ütközetek, a szab­i békék, a világosi fegyverletételek, a kulstó szenvedések, az aradi vesztőhelyek edzei meg, s hogy rajta — az érzelmeknek pillanat háborgásán kivül — a kétségbeesés úrrá n válhat. Nevelőeszköz legyen számunkra az az s most is, melyet békeszerződésnek csufol, amellyel Európa rabbilincsekbe iparkodik kötni elárvult turáni magyart! Ez a kegyetlen irás neveljen bennünk szilárd nemzeti öntudatot, fejlesszen benni olyan dacos nemzeti erőt, amely, ha kell, eg Európával képes szembeszállni s amely a egész Európa akarata ellenére is határozott­­ magyar életet tud teremteni e pusztulásra sz helyen. A művelt nyugatnak ez a barbár*­ir élessze, táplálja szüntelenül minden magyar sí­ben a soha bele nem nyugvás, az örök bét­lenség szentséges érzelmeinek örök tüzét! Hirdesse mindenki rendületlen hittel, ha e nemzetnek élni kell! És élni fog, mert élni , mert élni akar, mert mindegyiknél legkülönb a magyar. A nagy ősök ragyogó szelleméből merít ki ki uj erőt, hogy a csüggedés egy lelket­­ ne szálljon, hanem kinnal, ínséggel, szenvec­sel, szükséggel bátran szembeszálljon,­mert c így győzhetünk minden akadályon, poklon halálon! Torna J. Gá Dr. Raffay Sándor püspök Békéscsabán. Ünnepi vacsora. — Iskolalátogatás. — Iskol ünnep a Vigadóban. Tegnapi számunkban megemlékeztünk­­ a meleg, kedves fogadtatásról, amelyben Bé csaba város közönsége — élén az evang. házzal és főgimnáziummal — részesítette ív­ Sándor dr. evang. püspököt, ki a Rudolf-fői­názium látogatására érkezett városunkba. Az evangelikus egyház szerdán este he terítékű ünnepi vacsorát rendezett a főpár tiszteletére, melyen ott voltak a budapesti vé­geken kivül a ref. és róm. kath. egyház viselői, a katonaság, a város és közhivatalok tetői, a főgimnázium és az egyháztanács k­töttei, Pollner Ödön s más notabilitások. A tanácskozó termet az evang. nőe asszony és leánytagjai, dr. Szeberényi Laj elnök vezetésével gyönyörűen feldíszítették e. halomra. Az evangelikus hölgyek végezték a­gyon ízléses terítést is, az asszonyok ügyelte a konyhára, míg a felszolgálásban szebbnél­ s, főként magyar ruhába öltözött evangelikus leá buzgólkodtak. Mindannyian kitettek a magi Nemcsak a vacsora volt pompás, hanem a felszolgálása is gyönyörűen ment. Olyan !

Next