Körösvidék, 1920. június-augusztus (1. évfolyam, 50-125. szám)

1920-07-10 / 82. szám

2 Nyilatkozatot kívánnak Bethlentől Budapest, július 9. A pártok több dologról kívánnak véleménynyilvánítást gróf Bethlen István­tól, mielőtt a miniszterelnöki széket elfoglalná. Ilyen nagyfontosságú kérdés például az, hogy hogyan vélekedik Bethlen a nagyatádi Szabó Ist­ván által tervezett földbirtokreform javaslatról, milyen véleménnyel van a trón betöltése dolgá­ban és végül hajlandó-e kabinetjében a kisgaz­dáknak adni a belügyi, a hadügyi és a földmive­lésügyi tárcát. A kisgazdapárt miniszteri értekezlete Budapest, julius 9. A Simonyi-kormány volt kisgazdapárti miniszterei ma délelőtt fontos érte­kezletet tartottak, melyen nagyatádi Szabó, soko­rópátkai Szabó, Rubinek, Emich és Ferdinándy Gyula vettek részt. Az értekezlet elhatározta, hogy a munkáskérdés rendezését a kisgazdapárt programmjába 2-ik pont képen veszi fel. Elha­tározták azt is, hogy ha a fúzió ügyében a ma délután megtartandó közös értekezleten nem sikerül döntő megállapodásra jutni, a kisgazda­párt véglegesen elejti a fúzió kérdését. Az ellenbojkott is gyöngül Budapest, július 9. Mióta a bojkotthoz csat­lakozott államok nem ragaszkodnak a bojkott be­tartásához, magyar részről sem tartják be szigo­rúan az ellenbojkottra vonatkozó intézkedéseket. A bojkott kimondásakor 22 uszályhajót tartóztat­tak fel Esztergomban, melyek Jugoszláviából élel­miszert és nyersanyagot szállítottak Bécsbe. Ma reggel ugy határoztak a 22 megrakott uszályhajó sorsa fölött, hogy azok Bécsbe továbbítandók. Már elő is állították a vontató­gőzösöket, melyek az értékes szállítmányt rendeltetési helyére juttatják. Tőzsde: Valuták: Lei 370—385, Márka 437*5—455, Font 615—625, fr. Frank 1340—1360, Sv. Frank 2800—2950, Dollár 150—160, Napoleon 520—630, Líra 950—980, Rubel 260—270, Sokol 340—360, Kor. Dinár 850—860, Fr. Dinár 830—850, Léva 330—345, Jugoszláv 150—160, bécsi kifizetés 96—102."­­ Devizák: Amsterdam 5500—5900 K, Német 432­5—452­ 5, Olasz 870—1000, Prága 350—365, Sveb­i 2800—2950, Bécsi kifizetés 96­5—100­5, Koppenhága 2450—2650, Stokholm 330—350, Krisztiánia 2550—2700, Szokol 3200—3500. , • iiiniai DBiiaii BiiiiíiaBBaiistiaBBiii&B33 Magyar fiú élete orosz fogságban (Levél) Irkutsk, 1919. december, Körülbelül 1 év óta nem jutnak tőlünk haza a levelek, így kevés fogalmuk lehet az ottho­niaknak a mi életünkről. Egy éve, hogy asztalos műhelyt nyitottam s dolgoztam 14 emberrel, köz­ben vettem annyi időt, hogy elkérgesedett ujjai­mat ismét belegyakoroljam a hegedülésbe s ez szerencsém is volt, mert midőn mi magyarok a műhelyben eredményt értünk el, a fogolytábor­beli zsidók igyekeztek a vezetést magukhoz ka­paritani, ami később sikerült is nekik s a tábor két részre oszlott. Egyik rész az uzsorás zsidók­ból, másik a kiszipolyozott munkásokból állott. Ez annyira elkedvetlenített, hogy felhagytam a munkával s elhatároztam kizárólag hegedűvel ke­resni meg kenyeremet. Előbb ketten fogtunk hozzá egy zongoristával, elég jól kerestünk, 6 hét m­ulva sikerült már 12 tagú zenekart állítani össze a fogolytáborból, mely közkedveltségnek örvend ugyan, de el sem mondhatom, mennyi megalázást kell elszenvednünk, míg azt a sárda­rabot megszerezzük, mit itt kenyérnek csú­folunk. Nem resteljük mi ezt, de mégis el vagyunk keseredve, hogy szolgai munkát kell végeznünk. Hogy otthon mi lehet, nem tudjuk, de azt már kezdjük kétségbe vonni, hogy otthon szükségét éreznék annak a százezer jó magyar szívnek, mely itt szüntelenül a hazáért dobog! Kevés nemzete van a művelt Európának, mely bennün­ két lábbal nem taposott volna, de tűrünk, mint Krisztus tűrte a zsidók köpködését, mert célun­kat el akarjuk érni, haza akarunk menni. Hogy elérjük-e ? nem tudom, mert idegeink gyalázatos állapotban vannak a folytonos munkától és töp­rengéstől. Én például d. e. fél 11-től l-ig tanítom a zenekart, 1—4-ig hármasban játszom egy étte­remben, 5—8-ig órákat adok, 9—12-ig a zene­karral játszom a tiszti étkezőben, azután...? al­szom, ha tudok! Így nem éhezem ugyan, de kö­penyt még nem tudtam szerezni, pedig decem­ber van, jönnek a 40 fokos hidegek. Nagyon kérünk benneteket, vigyetek haza bennünket, de hamar, mert már nem bírjuk soká! Leközöltük a megható levelet, mely nagyon reálisan világítja meg azoknak sorsát, akiket a háború kegyetlenül eltépett évekre szeretteitől. Jellemző dolog, hogy még a fogságban is fel­idézték galád viselkedésükkel a zsidók az ellen­szenvet maguk iránt. Még ott a közös nyomoru­ságban is kitört belőlük a kizsákmányolás átkos szelleme. Csak egy a vigasztaló, t. i. az, hogy jönnek haza fogjaink. A sok szenvedés után jól fog esni nekik kedveseik szeretete, mely tán­ enyhíti majd hazafias fájdalmukat, amely két­ségtelenül az első érzésük lesz, ha haza­jönnek e letiport, szerencsétlen országba. • ••••an­aiai BDilRiBiainiBaRaBaBiiBnnB Aki a saját fiát akarta elégetni. A kegyetlen apa bosszúja. — Összeégett gyermekek. Békéscsaba, julius 9. Csütörtökről péntekre virradó éjjel 1 óra tájban hirtelen kigyulladt Makovitzki András Kézai­ utca 4. számú háza. A tűz bár nem hara­pódzott tovább és nagy nehezen sikerült elfojtani, mégis tönkretett egy egész szobaberendezést. Az eset szenzációja az, hogy a tüzet szándékosan csinálta egy elvetemült apa, aki fiát és annak gyermekeit így akarta eltenni láb alól. A jelzett időben ifj. Makovitzki András vil­lanyszerelő a szobában aludt és egyszerre penet­ráns, fojtó füstszagra ébredt fel. Azonnal k­iugrott ágyából és látta, hogy a sötét szobában, közvet­lenül ágya alatt egy nagy csomó, petróleummal átitatott kőc ég, melytől — amire meglepetéséből magához tért — meggyulladt az egész ágy­ruha, sőt a rajta levő fehérnemű is. A fiatalember nagy nehezen elfojtotta a ruhá­ján a tüzet, az ajtóhoz rohant, de borzalmas meg­lepetésére az ajtó kívülről el volt reteszelve. Makovitzki minden erejével nekifeszült az ajtónak, melyről csakhamar lehullottak a zárak és mely egyhamar felpattant. Az ajtótól mintegy három lépésnyire atyját, Makovitzki Andrást pillantotta meg, aki hatalmas husángot emelt fel és elkiáltotta magát: Kitüzellek innen, te csirkefogó! Az öreg megtámadta a fiát, aki azonban kicsavarta a kezéből a husángot. Erre az öreg elszaladt, a fiú pedig azonnal érte­sítette a rendőrséget. Közben a szobában minden meggyulladt már, de a fiatalembernek mégis sikerült a tüzet elfojtani. A szobában aludtak gyermekei is, akik alaposan összeégtek. Az öreg 62 éves Makovitzki András állan­dóan perpatvaroskodó, összeférhetetlen ember volt, aki nem egyszer megígérte fiának, hogy család­jával együtt elpusztítja. A rendőrség az öreget előzetes letartóztatásba helyezte. A gyermekeket a szomszédok ápolják, akik felkérték a rendőr­séget, hogy végkép szabadítsa meg őket az öreg­től, akinek úgy látszik, passziója az emberölés. Néhány nappal ezelőtt antant misszió érke­zett Nagyszalontára. A megszálló hatóságok ter­mészetesen már korábban értesültek a nem nagy örömmel várt vendégek érkezéséről és igyekeztek „méltó" ünnepies fogadtatásról gondoskodni. Azt gondolták, hogy úgy illenék, hogy ha az antant­misszió „Nagyromániába" teszi a lábát, minden­felé a „túlnyomó" többségben levő oláhság fo­gadja, díszes nemzeti viseletben. A bökkenő azon­ban abban volt, hogy Nagyszalontán pénzért sem volt oláh. (Annyi legalább­is nem, amennyi egy deputációhoz kellett volna.) Gondolkodóba esett tehát a magas prefektura. Oláh kellett volna és oláh nem volt. Egy fél napon belül oláhot kellett teremteni Szalontára. Nem is sokáig gondolkozott a magas pre­fektura. Rövidesen felismerte azt, hogy a hely­zet nem is olyan veszedelmes, mint amilyenek első pillanatban látszott. Eg­y rég bevált mód­szerhez folyamodott hirtelen, amelyet már több­ször alkalmaztak az e téren elég leleményes oláh hatóságok Aradon, Váradon, sőt Csabán is. Onnan teremtettek oláhot, ahol volt. Felpakoltak négy-öt faluból egy egész birkanyájra valót s behajtották Szalontára. Lett is tarka pendely, szijjas bocskor, sárga keszkenő másnapra Sza­lontán, amennyi még soha azelőtt. „Gyönyörűség" volt nézni. Csakhogy az antantm­issziónak feltűnt a parádés oláhság vendégies viselkedése s mielőtt egészen elhitték volna, hogy Nagyszalonta tövi­ről-hegyire oláh város, elmentek az anyakönyvi hivatalba, ahol egy rövidke félóra alatt megálla­pították kézzel foghatólag Nagyszalonta sam­­magyar voltát. A nemtelen eljárás annyira fel­bőszítette a misszió tagjait, hogy nyomban el­utaztak Szalontáról. Nagyváradon újabb meglepetés várt reájuk. A váradi magyar asszonyok és lányok pártás magyar nemzeti viseletben fogadták őket, a templomokban istentiszteletet tartottak, melyen a Himnuszt és Szózatot énekelték. Az antantmisszió jegyzőkönyvileg számol be tapasztalatairól a legfelsőbb tanácsnak. Oláh furfang Hogyan akarták mackóék becsapni az antant missziót ? — Népvándorlás Nagy­szalontára Eddig is untig elegendő adat gyűlhetett ös­­sze keresetlenül, sőt kerülve is, mindazok számára, akik mostanáig nem voltak szerencsések megis­merni az oláhok természetrajzát. Az adatok forrá­sai azonban egészségesek és nem apadtak még ki, tehát akarva, nem ak­arva szinte magától gyűlik a rovás dicsőséges szomszédaink fejére. Az alábbi eset egyike a legérdekesebbeknek. ­Békéscsaba, 1920. július 16. Pé tBimasnia Boi­fliBaiainiaaBaiiai Biiaafli Az el hagyott csatatér 1920. július S-én reggel fél 9 órakor írta Szikulás x Mottó: „Nyugszanak ők a hős fiak (no meg a lányok is) Dúló csaták után.' Csatateret, illetve elhagyott csatateret Békés­csaba nem szép nembe tartozó rendezett vallási viszonyok között élő férfiai sokat láttak. De az­ért talán még­sem lesz felesleges, hogy ha el­mesélem a fenti dátum idejében eszközölt uta­mat a békéscsabai elhagyott csatatéren. Belépek a főkapun. A Sipkaszorosban, akarom mondani a ligetben minden csendes. Még a madarak sem énekelnek mint máskor. A zsold fizető asztal, melynek oldala az oláh kultúrát hirdeti, az útszélen felfordítva fekszik. Zsolt fi­zető asztal vo­l ám, de azzal a különbséggel, hogy itt maguk a csatárok fizettek zsoldot és nem megfordítva. Mindjárt jobbra keresem a csatatéri jelző táblát, amely mutatta a legrövi­debb utat a MOVE csárdához. Se hire se hamva. Ballagok tovább. Minél bennebb haladok, an­nál több konfetti borítja a csatateret. Roppant kíváncsi voltam, hogy hízott meg az a bácsi, aki a MOVE csárdában kosztolt. De ő is meg­ugrott, de hogy kivel, nem volt megállapítható. No nem baj, talán majd a világposta és távírda­­ hivatal felvilágosítást fog adni. Lázasan siettem, mivel gondoltam, hátha lesz nekem is ott vagy egy elkésett levélkém valami titkos imádómtól, mivel előző nap nem kaptam senkitől. Csalód­tam. A postapalotáink csak az üres oldalai jjie­redtek felém s a szép postások, ki tudja, (meg­súgom, sokan tudják) hol pihenik ki fáradal­maikat. Ilyen csalódás után elindultam a dodonai jósda felé, hol bájitallal kapcsolatban három lábu székeken tenyérből és kártyából jósolnak a jós­nők, — hogy fejtsék m­eg az én sorsomat is és jósolják meg, — minő sors vár további utamon. Egyenesen nem mehettem, mert utamat állotta a szélmalom őrsége, az­az pardon, nem állotta, hanem hanyat feküdte, talán a repülőket leste, nem tudom csak valami fűrészelés felé hango­­­kat hallottam, üres volt a jósda is. Megátkoz­tam a dodonai berkeket. A sör és virsli csata-

Next