Körösvidék, 1938. január-március (19. évfolyam, 1-72. szám)

1938-01-26 / 20. szám

4 KÖRÖSVIDÉK — Zárt ajtók mögött folyik »Jel­i­­ova tanúi« kétszáz tagja ellen a nagy per. Nyíregyházáról jelentik: Sós Bálint tiszaeszlári gazda és két­száz híve ellen eljárás indult. Ezek az emberek Nyíregyháza környé­kén »Jehova tanúi« nevű szektába tömörültek és veszedelmes műkö­dést fejtettek ki. Röpíratok ezrein gyalázták a katolikus és protestáns egyházat és szélsőséges beszédeket tartottak. A nyíregyházi törvény­szék már több ízben foglalkozott ve­lük, de a per még befeejzetlen, mert újabb bizonyítást rendeltek el Je­hova tanúi ellen, akik a múlt hét péntekén kerültek újra bíró elé. Ez a per zárt ajtók mögött folyik. A bíróság rendőri karhatalmat kért, mert a folyosón tartózkodó vádlot­tak és tanúk összebeszélnek és be­folyásolják egymást.­­ Lieitálták, azután levetkőz­et­­ték. Prókai István Nagytétényből Budapestre ment, ahol új ruhát vá­sárolt magának, azt felöltötte, a régit becsomagolta és egy Teleki­téri vendéglőbe ment. Ott két férfi csatlakozott hozzá, akik leitatták és a félig eszméletlen embert kivitt­ték­ a Teleki­ téri sátrak közé. Ott azután levetkőztették és teljesen mezítelenül magára hagyták. Rend­őr talált rá félig összefagyott álla­potban. Pokrócokba csavarva vit­ték be a főkapitányságra, ahol a nyomozást megindították a ruhatol­vajok után. PirillSi Nagy János 31 éves uj­ Uf Ilid kigyósi földmives átment Gyulára bérmafiához, Kónya Béla 20 éves fiatalemberhez. Beszélgetés közben Nagy János hirtelen revol­vert rántott elő és rálőtt bérmá­­íiára. Aztán hazament és főbelőtte magát. Mindkettőjüket a gyulai kór­házba vitték. A különös eset ügyé­ben megindult a nyomozás. — Mennyit termel a kisbirtok, mennyit a nagybirtok? Az 1937 évi búzatermésünknek 70.85 százalékát kisbirtok és 29.15 százalékát nagy­birtok termelte. Rozstermésünk 72.82 százalékát kisbirtokon, 27.18 százalékát nagybirtokon termelték. Árpatermésünk (4,722.810 métermá­­zsa) 64.39 százaléka kisbirtokon, 35.61 százaléka nagybirtokon, zab­termésünk (2,351.612 métermázsa) 56.09 százaléka kisbirtokon ás 43.91 százaléka nagybirtokon termett. A tengeri 26,919.256 mázsa, szemben a tavalyi 25,930.977 mázsával. Ös­­­szes tengeri termésünk 70.65 szá­zaléka k­isbirtokon és 29.35 százalé­ka nagybirtokon, a burgonyásért més 25,990.495 mázsa, szemben a ta­valyi 24,512.891 mázsával, 73.21 szá­zalék kisbirtokon, 26.79 százalék nagybirtokon, a cukorrépatermés 10,027.970 mázsa, 12.21 százalék kis­birtokon és 87.79 százalék nagybir­tokon termett. * Székrekedésben szenvedő bá­gyadt, leveri, dolg­ázni képtelen egyéneknél a bélmozgást reggel éh­gyomorra egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvíz csakha­mar megélénkíti, az emésztőcsator­nában összegyűlt salakot kiüríti, a vérkeringést szabaddá teszi s a gon­dolkodó- és munkaképességet emeli Kérdezze meg orvosát.­­ A Békéscsabai Erzsébet­­helyi Iparos Olvasókör február hó 6-án délután fél 4 órakor a Re­sicza-féle vendéglőben levő egyesü­leti helyiségében évi rendes közgyű­lést tart, melyre a tagokat ezúton is meghívja az elnökség. Határozat­képtelenség esetén február 13-án délután fél 4 órakor a megjelentek számára való tekintet nélkül is meg­tartják a közgyűlést.­­ Egymillió pengőt »örökölt« Kecskemét. Budapesten meghalt Fi­­kasi Kovács Mihályné, aki után egymillió pengő értékű vagyon ma­radt. Mint a végrendeletből kide­rült, az elhunyt Kecskemét városra hagyta vagyonát, azzal a kikötéssel, hogy a város állítson fel egy fiú­árvaházat s azt a háborúban el­halt egyetlen fiáról, Fikasi Kovács Zoltán­ árvah­áznak nevezzék el. — Ezen a héten az Abonyi és Lőrinczy gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. — Zsidók nem árusíthatnak Romániában kegyszereket. A román kultuszminisztérium meg­tiltotta,hogy templomi kegyszereket és gyertyákat áruljanak a zsidók. Szentképeket ezentúl csak a Szent Szinódus adhat ki és terjeszthet. Viaszgyertyák árusításával csak keresztények foglalkozhatnak. — Békéscsabai anyakönyvi hírek. Születtek: Szabó Józsefnek lánya Mária, Kisfalvi Bélának fia Béla, Povázsay Lászlónak fia István, Csicsely Jánosnak lánya Ilona, Kodba Pálnak lánya Jolán, Arad­­szki Györgynek fia György, Me­­dovarszki Györgynek lánya Ilona, Kucsa Pálnak fia György, Mosko­­vics Jenőnek lánya Noémi, Aleksa Jánosnak fia Pál, Borsi Györgynek lánya Ilona, Csete Jánosnak lánya Ilona, Tóth Jánosnak lánya Mária, Kiss Jánosnak fia László. — Há­zasságot kötöttek: Kesjár Pál Lit­kér Zsófiával, Piros Imre Áchim Judittal, Palyik György Szák Má­riával, Diószegi József Szanda Má­riával, Petrovszki János Brnák Ilonával, Nyéki Takács László Varga Saroltával. — Elhaltak : Ba­gyinka Jánosné 62 éves, özv. Hoff­mann Sándorné 81 éves, Petrov­szki György 1 éves, Tokai Lajos 47 éves, Macák Pál 62 éves, Be­zerédi György 11 hónapos, Cser­­venák János 11 napos, Kucserák Zsuzsanna 25 éves, Lischka Lipót 72 éves, Kocsha Mihályné 32 éves, Petrovszki Mátyás 30 éves, Máté György 83 éves, özv. Kokavec Mihályné 87 éves, Zelenyánszki György 35 éves, Zsilinszki Pál 62 éves, özv. Kokavec Mátyásné 78 éves, Szegedi Margit 21 éves, Far­kas János 61 éves, Nagy Lajosné Fábián Ilona 29 éves, — Erzsébet­­helyen. Születések : Zahoran And­rásnak fia András, Zelenyánszki Jánosnak leánya Ilona, Betyár Györgynek fia György, Hollósi Andrásnak fia Endre és Imre, Ba­gyinka Mihálynak fia János, Botta Jánosnak lánya Mária. — Házas­ságot kötött: Kiss János Medo­­varszki Zsófiával. — Halálozások: Lukovicki Judit 17 éves, Kojnok Jánosné Ribár Mária 78 éves, Hol­lósi Endre 3 napos. Irodalom (Könyvek és folyóiratok ismertetése) Tamás István: Szabadkai diákok Második kiadásban jelenik már meg ez az ifjúsági regény, amely nemcsak páratlan nagy népszerű­sége miatt jelentős az ifjúsági köny­­vek között, hanem azért is, mert a háború utáni új szellemi magyar ifjúsági irodalom első csúcsra ér­­kezett alkotása. A „Szabadkai diá­kokénál jobb, ízesebb, színesebb, elevenebb és őszintébb ifjúsági könyv azóta sem jelent meg. Kris­­tályosan egyszerű, szívhezszóló hangon meséli el a szabadkai diákok és a „citromgárda" viszon­tagságos kalandjait, mint mentik meg a betiltástól és az üldözéstől az újságjukat és a mulatságos és megható történeten túl megpillant­juk az egész kisebbségi sorba ju­tott Bácska életét. Unott irredenta frázisok helyett tiszta képet ad a határon túli ma­gyarokról, elsősorban termész­ete­­­sen a fiatalokról, akik közé a szerző is tartozik. Ez a fiatalság nem a családi fedezék biztos ár­kai mögött cserepedett, hanem maga is kikényszerült a tűzvonal­­ba, harcolt a kenyérért, az anya­nyelvért, a jövőéért, amely az el­szakítás első évtizedében vigasz­talanul sivárnak látszott. . . Ezt a könyvet minden olvasója, felnőtt és gyermek egyaránt a szívébe zárta és emléke elkíséri egy éle­ten át, mint egy ritka jó baráté. A Könyvbarátok Kis Könyvei népszerű sorozatában, 11.000 pél­­dányban jelent meg a Szabadkai diákok második kiadása, egész vá­szonkötésben, olcsó propaganda áron, Szénásy György vidám raj­zaival. Ára egész vászon díszkötésben 3­80 P. Kir. Magy. Egyetemi Nyomda kiadása. — A rádió szerdai műsora: 6.45: Torna. 7: Hanglemezeik. 7.20: Étrend. 10: Hírek. 10.20 és 10.45: Felolvasás. 12: Harangszó 12.05 :Hanglemezek. 1.30: A rádió szalonzenekara. 4.15: A rádió diák­­félórája. 5: A Légvédelmi Parancs­nokság közleménye. 5.20: A Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred ze­nekara. 6.20: »Szibéria.« Suhay Imre ny. altábornagy előadása. 6­50: 6.50: Lakatos Tóni és Misi cigány­­zenekara. 7.20: Pósa Lajos emlék­est. 8.25: Hanglemezek. 9.20: Hírek. 9.45: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 11: Hírek francia és olasz nyelven. 11.10: Marsi Elek és ci­gányzenekara. — Budapest II.: 6.50: Olasz nyelvoktatás. 8: Szalay László elbeszélése. 8.30: Hírek. 9: M. Hír Sári zongorázik. Békéscsaba, 1938 január 26. „CSABA“ színtartó, mosható kézimunka­fonál és színes szövőpamut állandóan raktáron mindenféle színben (mosást, főzést, nap­fényt álló, megszokott kitűnő minőségben) és bármilyen mennyiségben kapható Sztaricskay festőnél Békéscsaba, IV. Garay­ u. 23. Családiház a város legszebb helyén,, szép udvarral, azonnal, olcsón eladó Megtekinthető Teleki­ u. 23 sz. alatt Tezsde Valuta: Dollár 336'CO—334‘00, angol font' 16­80—17'CO, cseh korona ll'CO—1170, dinár 7'20—7­ 75, francia frank 1095—11­45, lej: 285—3­00, holland forint 18750—189'50, osztrák schilling 80 00—80'70, svájci frank. 77'70—78 60, leva 3 60-4­00. Gabonaárak: 77 kg tv bars 20 75- 21 05, 80 kg tv buza 2T45—21'65, tenger 12 70—12 80, ri­zs 19'05—19 20, takarmány, árpa 16­ 25—16 65 sörárpa 19­00—20­00 , korpa 12 90—13 00, zab 16 40—16 60 pengi Ferencvárosi sertésvásár; Árak: fil.iiJ könnyű 90—97, közép 102—104 nefcéz. 112—113. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések ára tíz szóig hétköznap SO- fillér, vasár- és ünnepnap 70 fillér„ Vastag betűvel szedett szó duplái számít. Kérjük vidéki hirdetőinket, hogy a hirdetés árát a szöveg beküldésével egy­idejűleg beküldeni szíveskedjenek. A hir­detések ára postabélyegben is beküldhető. Britte/éneke/ délután 2 óráig vesse fel a S­ta­dó Divatal. Keresek veteményes vagy gyümölcsös­­kertet bérbe, vagy felesbe. Cim a kiadóhi­vatalban. Fürjesi dülőben, városhoz és kövesuthoz kö­zel 7 kishold eladó. Érdeklődni dr Horváth ügyvédnél Horthy ut 41. alatt lehet. 2 db 75—80 kilós 8 hónapos mangalica hí­­zott sertés eladó. Érdeklődni 12 órától 1 óráig III, Tolnai­ u. 32. Elveszett csontkeretes szemüveg a keres­kedelmi iskolától a Berényi-útig terjedő út­vonalon. Megtalálója adja le jutalom ellené­ben Berényi u . sz. alatt. Megbízható bejárónőt a délelőtti órákra és szorgos mindeneslányt felveszek. Ligeti-sor 3. Billiárdasztal, majdnem új, dákók és golyók jutányos áron eladók Halász Gábor ven­déglősnél, Mezőtúr. 255 Kiadó azonnal üzlethelyiaég Er­zsébethelyen Orosházi­ út 37. Tudakozódni Tarczalinál. 128 Teljesen lenyomtuk téli cikkeink árát! Még a­z eddigi olcsónál is olcsóbbat adunk, a téli vásár tartama alatti Körösvidék - bolt Békéscsaba, Sszent István­ tér IS

Next