Körösvidék, 1939. január-március (20. évfolyam, 1-74. szám)

1939-01-04 / 3. szám

2 kedden reggel érkezett meg Tu­niszba. A miniszterelnök Bizertá­­ban lépett Észak Afrika földjére. Partraszállása után Daladier meg­tekintette az erődítményeket, majd tovább utazott Tunisz felé, ahová a déli órákban érkezett meg. Daladier tiszteletére este ban­kettet adnak, melyen a miniszter­­elnök beszédet mond. Holnap a déltuniszi erődítményeket tekinti meg a francia miniszterelnök, aki csütörtökön Algíron keresztül uta­zik vissza Franciaországba. Hitler és Mussolini újévi­­ táviratváltása Az újév alkalmából Hitler birodalmi kancellár Benito Musso­lini olasz miniszterelnökhöz táv­iratot intézett, amelyben szívélye­sen legjobb kívánságait fejezte ki s a két nemzet mult évi szoros együttműködését méltatta. Ugyan­ekkor a Duce a Vezérnek és a német népnek jó kívánságait fejezte ki. A két állam közti összetartás­ról a következőkben emlékezik meg: — 1938-ban kormányaink és népeink együttműködése kiállotta a próbát és megmutatta a világ­nak, hogy a két nemzet együtt­ menetel és a jövőben is ezt teszi. Korcsolyák élezése, nikkelezése, javítása vétele és eladása KrajCSOVICS Petőfi­ Utca 4 szám Január végén újabb mester­vizsgán lesznek Békéscsabán A Békéscsaba és Vidéke Ipar­testületben a legközelebbi mesteri vizsgák január végén lesznek. Elő­reláthatólag ez alkalommal is har­minc negyven jelölt vizsgázik majd. Rothermere öccse bárói rangot kapott Lord Rothermere öccsét, Cecil Harmsworthot kiváló politikai és közéleti szolgálatainak elismeréséül VI György angol király bárói rangra emelte. A békéacuhai ■•Aorológia I 411«­■át |«leatéi« január 3-án áálbotíi H5«i«lmam —3­0 C ° A föld falusiár —3­2 HCmxiMaa +31 C8 Lágaronát 758­9 mm. Csapadék : 6­0 mm hó Várható időjárás a következő 24 órára: Élénk­ebb szél, átmenetileg derült idő, ké­sőbb eső, havaseső, keleten ólmos eső, a hőmérséklet ma még tovább emelkedik és keleten is eléri az olvadási pontot, holnap már csökken a hőmérséklet. * M­egtagül a cserkész jégpálya. Tükörsima jég. KOKOSTIDÉE Január 10-én iktatják be Csongrád vármegye főispáni méltóságába vitéz dr Ricsey-Uhlarik Bélát Kedden délelőtt hivatalos érte­sítés jött Békéscsabára, mely érte­síti a várost arról, hogy vitéz dr Ricsey-Uhlarik Bélát, Békés vár­megye főispánját január 10-én, a jövő hét keddjén iktatják be Csongrád vármegye főispáni mél­tóságába. Vitéz dr Ricsóy*Uhlarik Béla csongrádi installációján Békés vár­megye törvényhatósági bizottsá­gának tagjai közül többen részt­­vesznek. A békés megyei küldött­séget vitéz Márki Barna alispán vezeti Itt a farsangi Frakkot és szmokingot, alkalmi- és magyaros ruháit csináltassa a D JLl férfi- és női szabómesternél ■ .MERKUR" Hiteliroda tagja. Főüzlet: Bcsaba, Andrássy-út 3 és Baross­ u. 20 t.ui«i Fióküzlet: Békés, Méder-ház._______________________536 Hamis eskü miatt eljárás indul Benes ellen A Narodni Noviny jelentése szerint Gajda tábornok, akit annak idején Benes szorgalmazására le­fokoztak, büntető feljelentést tett Benes ellen hamis eskü miatt. A feljelentésben azzal vádolja Benest, hogy a hadügyminisztérium fe­gyelmi bizottságában, amely Gaida ügyéről tárgyalt. Benes eskü alatt tagadta, hogy Gaidóval megbeszé­léseket folytatott. A hír szerint Angliát megkere­sik, hogy szolgáltassa ki Benest kihallgatás végett. Hír szerint Benes ellen újabb feljelentést tesznek. Benes annak­idején ugyanis Amerikában gyűj­tést rendezett a csehek javára és az összegyűjtött több millió dollárról senkinek nem számolt el. Most ezért is feljelentik . Lovaslevente díszszakasz fogadja a Turul-nap budapesti vendégeit Kisgazdaifjak jelentkezését kérik a díszfelvonulásra Mint köztudomású, a Turul Szö­vetség ez évben Békéscsabán tartja meg országos követtáborát, melyen többszáz bajtárs vesz részt A követtáborra a Turul fő vezérsége és a budapesti vendé­gek január 19 én este érkeznek Békéscsabára. A Gyóni Géza Baj­társi Egyesület nagy gonddal ké­szíti elő az országos követtábort. Január 19-én este a budapesti vendégek érkezésekor díszesen kivilágítják a város főútvonalát, az Andrássy­ utat és a Szent István teret. A vendégeket a pályaudvaron a békéscsabai lovasleventék dísz­­szakasza fogadja. A lovasleventék díszszakaszának vezetője, vitéz Harmati András ezúttal is fel­kéri azokat a gazdaifjakat, akik a díszszakaszban részt akarnak venni, hogy minél előbb jelent­kezzenek nála, a Petőfi utcai pa­rancsnokságnál. A békéscsabai Turul követtábor iránt országszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. A Turul bajtársak százai jönnek ez alkalommal váro­sunkba. A Gyóni Géza Bajtársi Egyesület ismételten kéri azokat, akik hajlandók vendégül látni egy­két bajtársat, hogy jelentsék ezt be a Körösvidék szerkesztőségében vagy a Turul sajtóirodában — közöljük l. Hirdetőinkkel hogy — az üzletek új déli záróra r­endelete értelmében — hirdetések déli 1 óra utáni az udvaron át ad­hatók fel, mindennap 2 óráig. Be­járat a Körös vidék-bolt és a Koe valh-féle szabőü­zlet közötti kis- Jókai Mór örökbecsű regénye: kapuin. Hétfő, kedd, szerda 5, 7, 9 órakor. Poülia SÚlílTIlft Naponta az első előadás zóna! Telefon 91. WwtHXd 8YIU<£ tJU Uray Tivadar (Fatia Negra), Szeleczky Ana Lukács Margit Szilassy Mély Gerő Vaszari PiriSzegény Békéscsaba, 1939 január 4 Beck legyel külü­gyminiszter Parison és Berlinen keresztü­l utazik haza Montecarlói jelentés szerint Beck lengyel külügyminiszter Parison és Berlinen keresztül utazik haza. A lengyel külügyminiszter úgy a fran­cia, mint a német fővárosban be­ható tanácskozásokat folytat a fran­cia, illetve német politikai körök­kel. Berlinben a német—lengyel baráti együttműködés továbbfej­lesztéséről tárgyal majd Beck kül­ügyminiszter. Migend Dezső nyitja meg Hrabovszky Mihály kép­­kiállítását Január 6-án, Vízkereszt napján nyílik meg a Kultúrpalota nagy­termében Hrabovszky Mihály ev. tanító kép kikiáltás­a. Hrabovszky Mihály ev. tanító ez alkalommal lép először gyönyörű, színpompás pasztell képeivel a nagy nyilvánosság elé. Tiszta mű­vészettel megalkotott képei hazánk leggyönyörűbb tájait varázsolják elénk. Hrabovszky Mihály művész­­tanító szebbnél szebb képei szép­­ ékei lehetnek minden lakásnak.­­ Valószínűnek látszik, hogy a kiál­lítás látogatói közül többen meg­ragadják az alkalmat, hogy meg­szerezzenek egy-egy képet Hra­bovszky Mihály képeiből. A nagy érdeklődéssel várt tár­latot Migend Dezső, a Körösvidék­­ felelős szerkesztője nyitja meg,­­ pénteken délelőtt fél 12 órakor. Három iparfelügyelői kerület lesz a f elszabadult Budapest, január 3. Az iparügyi miniszter rendeletet adott ki, mely úgy intézkedik, hogy­­ a most felszabadult területeken három iparfelügyelői kerületet kell létesíteni. Az iparfelügyelői kerü­letek székhelyei: Kassa, Komárom és Losonc­ területeken Farkas Istvánná aki. tánctanítónő értesíti a gazda- és földműves ifjú­­­­ságot, hogy részükre tánciskolájában, a Zöldfa-vendéglő tánctermében a­­ tanítást megkezdte. Akik az­­ idén tanulni akarnak, minél előbb jelentkezzenek a tanórákon, hétfőn, szerdán, pénteken esténként 8 órá­­­­tól 11-ig és minden vasárnap este 8 tól 12-ig Össztánc zenepénz 40 fill. Fiú született 1939-ben elsőnek Békéscsabán Az tlsfi anyakönyvi bejegyzések 1939-ben Mint érdekességet közöljük az 1939. évi első anyakönyvi bejegy­­zéseket. 1939 ben elsőnek fiú született Békéscsabán, Papp József és Orem Mária fia. A halálozási anyakönyvben el­sőnek Szaszák Pál 48 éves föld­műves, Jókai­ utca 65 szám alatti lakos elhalálozása van bejegyezve. Az első házasságot Reszelő Mi­hály cigányzenész kötötte Rácz Katalinnal. — Gumicsizmát, sárcipőt, hóci­pőt, divatos, jó, olcsó bőrcipőt és házicipőt a Körösvidék -hóik­ból vegyülik! !

Next