Körösvidék, 1940. április-június (21. évfolyam, 73-146. szám)
1940-05-20 / 113. szám
Békéscsaba, 19«) május 20. Már jégverés előtt biztosítsa verését! Május 20. 1915. Kiválóan bátran és vitézül harcolt ezen a napon Tóth János volt budapesti 29. honvéd gyalogezredbeli tizedes, aki a Drohobics környéki Bo* lehovcenél ezen a napon már három sebet kapott, de ezek ellenére nem kevesebb, mint nyolc orosszal keveredett ké* zitusába, akik foglyul akarták ejteni. Ámde Tóth tizedes nem adta meg magát, hanem át törve az oroszok gyűrűjén, visszaküzdötte magát ezredé*hez. Mivel pedig ezzel a bátorság valóban fényes példáját adta, a kis ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. • 1915. Ezen a napon Ambrus András volt 82. „Székely" gyalogezredbeli törzsőrmester, a San folyó alsó folyása mentén fekvő Rudnik környéki Sztruzsától délkeletre súlyos válságba jutott századát azáltal mentette meg a fogságbajutástól, hogy a szárnyon volt két szakasszal a század oldalába és hátába férkőzött orosz túlerőket hatásos tűzzel, majd szuronytámadással két órán át feltartóztatta, amíg erősítések érkeztek és a századot válságos helyzetéből kimentették. Ambrus törzsőrmester eme kiválóan vitéz és harcászati kihatásaiban jelentőségteljes fegyvertényét elöljárói az arany vitézségi érem adományozásával jutalmazták. Közlekedik a reggeli vonat Békéscsaba és Lőkösháza között Lapunk vasárnapi számában részletesen közöltük azokat a változásokat,melyeket a MÁV nyári menetrendje hozott a békéscsabai vonatok indulási és érkezési időpontjában s azt írtuk, hogy a reggel 5 óra 50 perckor Békéscsabáról Lőkösházára induló és a reggel 7 óra 35 perckor Lőkösházáról Békéscsabára érkező vonat elmarad. Mint most örömmel értesülünk, ezek a vonatok továbbra is közlekednek. Könyvnap június 3,4,5-én Mint az elmúlt években, az idén is június első napjaiban, 3-án, 4-én és 5-én lesznek a könyvnapok. A könynapra megjelenő leszállított árú könyvek jegyzéke megtekinthető a Körös vidék-boltban. Tekintettel arra, hogy egyes könyvek már előjegyzésben elfogynak, kérjük a t. könyvvásárlókat, hogy az őket érdeklő könyveiket már most jegyeztessék elő boltunkban. A könyvnapok óta ia könyvkereskedésjek és a könyvsátrak este 7 óráig árulhatnak könyveket. Időjárás A békéscsabai meteorológiai megfigyelő állomás jelentése május 20-án délben: Hőminimum +8 8 C ° A föld felszínénl+9 3 Hőmaximum +10*3 C ° Légnyomás 738 2 mm Csapadék 102 mm Várható időjárás a következő 24 órára : A szél mérséklődik, változó felhőzet, kevesebb eső, a szélvédett helyeken éjjel gyenge talajmenti fagy, kissé javul a nappali időjárás. KOROSVIDÉK a kiváltási időtől számított két hét alatt be kell váltani a cukorjegyeket A közélelmezési ügyosztály felhívása a közönséghez és a kereskedőkhöz Mindazok a kereskedők, akiknél újabb bejelentések történtek arra nézve, hogy egyes vevők cukorjegyeiket rajtuk keresztül kívánják igénybe venni, az újabb jelentkezésekről, illetve mindazokról, akik a részükre átadott városi névjegyzékben még nem szerepeltek, egy új meghatalmazással ellátott névjegyzéket adjanak be a köz* élelmezési ügyosztálynál. Ugyan* csak számolják el folyó bő 22*éig a részükre kiosztás végett átadott cukorjegyeket és a visszamaradt igazolványokat is, hogy a következő havi kiosztásra a hivatal idejében előkészülhessen. Nyomatékosan felhívja a közélelmezési ügyosztály a kereskedők figyelmét arra, hogy a lejárt érvényű jegyekkel mindig pontosan számoljanak el, mert ellenkező esetben az ezen jegyekre eső cu*kormennyiséget mint el nem számolt tételt terhükre írják. Például a folyó hó 5—12. kibocsájtású jegy érvénye két hét letelte után lejár, vagyis ezen szelvények május 26*ig érvényesek. Ezekkel a szelvényekkel legkésőbben május 27-én kell elszámolni s így tovább: a május 13—19*iki jegyekkel jun. 3-án, a május 20—26 iki jegyekkel 10-én és végül május 27—jun. 2 iki jegyekkel junius 17-én. Ugyancsak felhívja a közélelmezési ügyosztály a közönség figyelmét arra, hogy a fenti érvényes*ségű határidőkön belül váltsák ki ki a cukorjegyeiket és vételezzék föl az arra járó cukrot, nehogy jegyeik érvénytelenekké váljanak. 5 fl magyar tanító magasztos hivatását méltatta a polgármester a Békésvármegyei Általános Tanítóegyesület közgyűlésén A Békés vármegyei Általános Tanítóegyesület május 18-án, szombaton tandoltta évi rendes közgyűlését Békésessabán, a városháza dísztermében, Karsai István elnökletével. A közgyűlésen jelen volt vitéz Jánossy Gyula m. kir. kormányfőtanácsos, polgármester, Ringbauer Károly tanügyi tanácsos, tanfelügyelő, Berkényi Károly, a Magyar Tanítók Országos Szövetségének elnöke, Gálló Endre, az Állami Tanítók Országos Szövetségének elnöke, Moldovány Gábor, a Magyar Tan Hok Eötvös Alapjának elemöke és Bárdy Ernő, az aradbékési ág. h. ev. egyházmegye alesperese is. A Hiszekegy elmondása után Karsai István elnök inyitolta meg a közgyűlést. Értékes gondolatokban bővelkedő, nagyszerű megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy a nemzet életében milytetm nagy erőt, szellemi és erkölcsi értéket képviselnek a tanítók. Megemlékezett arról, hogy az ország népe az idén ünnepellte megkormányzó Urunk országlásának 20-ik évfordulóját és Mátyás király születésének ötszázai Lk évfordulóját. A jelien voltak lelkesen és hosszasan éltették a kormányzót. Ezután Karsai István elnök szívből fakadó meleg szeretettel üdvözölte vitéz Jánossy Gyulát, abból az alkalomból, hogy kormányfőtanácsos lett. A polgármester emelkedett ezután általános figyelem közepetbe szólásra. Hálás szavaikkal mondott köszönetet a meleg üdvözlő szavakért. Beszédében kiemelte, hogy ma is hálásan gondol vissza régi tanítójára. Mint a közigazgatás vezetője, átérzi és elismeri, hogy a tanítóságnak köszönhetik a város vezetői azt a tudást, melyet a vezetésre méltók lettek. A magyar t tanító hősi, nagyszerű munkáját méltatta, hangoztatva, hogy a magyar tanító megbecsülését hazafias kötelességnek tartja. A polgármester nagy tetszéssel fogadott beszédét követően Berkényi Károly, a Magyar Tanítók Országos Szövetségének elnöke emelkedett szólásra. Felhívta a figyelmet a X-ik egyetemes tanítógyűlésre, melyet az Országos Szövetség 50 éves jubileuma alkalmából, ez év november 16-án, Budapesten tartanak meg. Ezt követőleg rámutatott a nyolcosztályú népiskola küszöbönálló megvalósítására és ezzel kapcsolatban a tanítók munkájára. Kiemelte, hogy a nyolcosztályú népiskola megvalósítása nyomán megszűnnek az osztatlan iskolák. Az egyik cél éppen az, hogy negyvennél több tanuló ne legyen egy tanító keze alatt, mert a mai időkben nagy létszámú osztályokban kellő eredményt emberfölötti munkával is nagyon nehéz elérni. Moldovány Gábor, az Eötvös Alap alalmöike volt a következő felszólaló, aki a halász és a tanítói jóléti intézmények megsegítésére hívta fel a figyelmet lendületes beszédében. Segítsetek, hogy segíthessünk — mondta. Ezután Bárdy Ernő ág. h. ev. alesperes szólalt fel. Meggyőző erővel hangsúlyozta, hogy mindaddig, amik keresztény nemzeti szellemben folyik az ifjúság nevelése, a magyar nép nyugodt lehet jövője felől. A magyar tanítóság mindenkor tudta kötelességét és teljesítette is azt. i . ;Már Lehotzky Igor főjegyző terjesztette elő ezután nagy góliddal összeállítva értékes jelentését, melyben rámutatott azokra a korszerű követelményekre, melyek a magyar tanítóságra várnak. Hangoztatta, hogy a nyolodszitályiú népiskola megvalósítását a magyar tanítóság örömmel fogadja, mert az a haladást szolgálja. Határozati javaslatokat terjesztett be, melyek kapcsán a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel az egyesültet liszteMberlli tagjának választotta meg. Ringbauer Károly tanügyi tanácsos, tanfelügyelői, a tanítóság mtefegszíszívű, megértő, igaz barátját, aki öt éve irányítja, mint tanfelügyelő a békés megyei tanügyieket. Az erről szóló jegyzőkönyvi kivonatot Karsai István elnök adta át Rilligbauer Károly tanfelügyelőnek. A gyönyörű, művészi kivitelű jegyzőkönyvi kivonatot Minisztermannn Ernő c. tanfelügyelő, a békéscsabai Irányiutcai áll. el. iskola közmegbecsülésben álló, művészi lelkű igazgatója készítette, a Cassianus-kódex mintájára. Vitéz Jánossy Gyula polgármester meleg szavakkal üdvözölte Ringbauer Károly tanügyi tanácsos, tanfelügyelői. Hálásan mondott köszönetet Ringbauer Károlyinak azért a fáradozásért, mellyel előbbre vitte Békéscsaba város tanügyét. Ringbauer Károly meghatottan mondott köszönetet a kitüntetésért. Szép beszédében méltatta azt a felelősségteljes, nagy munkát, melyet a magyar tanítóság végez a szebb magyar jövendőért és a második évezredért. Külön is köszönetet mondott Münsztermamin Ernő c. tanfelügyelőnek, aki kiváló művészetével olyan szép köntösbe öltöztette a tanítóság ajándékát. Ezután Román Pálné Rajka Mária tartott gyönyörű, megkapóan szép előadást a »Finn-orosz küzdelem tanulságai« címen. Romániné Rajlka Mária közkívánatra ismételte meg ezt az előadását, melyet előzőleg a békéscsabai járáskör tanítóinak egy régebbi gyűlésén tartott meg. Mint első ízben, most is igen nagy hatást váltott Iki előadása s a jelen voltak lelkes tapssal köszönték meg neki felejthetetlenül szép és a lelkekben parkoló nagyszerű előadását. Az 1939. évi zárszámadást és az 1940 évi költségelőirányzatot, melyet Harsan György főpénztáros terjesztett elő, egyhangúlag elfogad - Előadások kezdete : vasárnap 3, 5, 7, 9, hétköznap 7, 9. — Naponta az első előadás zónái Telefon 91CSABI MOZGÓ Hétfő, kedd, szerda: első csók Szív és tiszta szerelem, magával ragadó muzsika, ellenállatatlan humor DEANNA DURBIN új világfilmje: