Körösvidék, 1941. április-június (22. évfolyam, 74-146. szám)

1941-06-03 / 124. szám

Békéscsaba, 1941. j­úni­us 3. Óvja ruháit most jobban, mint máskor moly ellen. Molyirtók, rovarirtó szerek a RÉTHY Hlatszertárban (Városházával szemben) Hal vagon nyersanyagot gyűjtött az első vasnapon Kolozsvár Nagy eredménnyel zárult az első kolozsvári vasnap. Keledy Tibor polgármester támogatásával részt vettek a gyűjtésban a helyi társadalmi egyesületek, iskolák, leventeintézmények és diákegyesü­letek. Hogy az ifjúság ambícióját fokozzák, a Fémgyűjtő a legtöbbet gyűjtő diáknak egy kerékpárt tű­zött ki jutalmul. Az ajándékot a katholikus és református gimná­­zium tanári karának megítélése alapján már át is adták a nyertes diáknak. Az első erdélyi vasnap hat vag­gon nyersanyagot eredményezett. Tekintettel arra, hogy csak most kezdődött meg a gyűjtés Erdély­ben, az eredmény nagyon kielé* gí­ő A kolozsvári vasnapot ké­sőbb megismétlik, addig is azon*­ban Erdély minden visszacsatolt városában tartanak vasnapot. A gyűjtés szervezése már folyamat*­ban van. A Szegedi MOVE társadalmi és Sportegyesület tárg­y sorsjátékénak egypengős sorsjegyei Körösvidék boltban Nyeremények: 1 db motorkerékpár 1250 P 1 „ férfi aranyóra 420 P 1 ,, női arany karóra 260 P 1 „ Continentál írógép 250 P 1 „ férfi,vagy női kerékp. 180 P 1 ,, hatszemélyes alpaca erőkészlet 80 P 10 ,, eredeti olajfestmény 400 P 15 ,, arany töltőtoll 300 P 10 , asztali díszóra 120 P és még számos értékes nyeremény. Húzás 1941. június hó 21-én. Siessen Ön is venni sorsjegyet ! már kaphatók a Katolikus Leányok Kapta Szeretettel felhívjuk minden ka* íolikus leány figyelmét, hogy június hó 8-án nagy Katolikus Leány Napot rendezünk. Reggel 9 órakor szentmise, közös szentáldozás, utána díszfelvonulás a 101*es em*­lékműhöz, 11 órakor díszgyűlés. Délután a különböző csoportok be­mutatója a Katolikus Kulturház* ban (tánc, ének, jelenet stb) Rész­letes programot a június 7-iki szám­ban közöljük. Minden katolikus leányt szerettei várunk. Rendezőség, Mindenkit érhet baleset, ezért a balesetbiztosítást senki sem nélkülözheti! Köstös* IDfig. Vonatkorlátozás B­ékéscsaba-N­agyvárad, valamint Békéscsaba-Szeged között A MÁV békéscsabai állomás* főnökségétől nyert értesülés szerint június 4 től, szerdától kezdve Békéscsaba—Nagyvárad és Békés* csaba—Szeged viszonylatban egy* egy vonatpár közlekedését beszün* tetik egyenlőre. Békéscsaba és Nagyvárad között szerdától kezdve nem köz­lekedik az a vonat, amely 7 óra 41 perckor indult Békéscsabáról Nagyvárad felé. Ugyancsak el­marad az a vonat is, amely 18 óra 30 perckor érkezett Nagy­­váradról Békéscsabára. Békéscsaba és Szeged között június 4 től,szerdától kezdve nem közlekedik az a vonat, mely 14 óra 10 perckor indu­l Békés­csabáról Szegedre s elmarad az a vonat is, amely Szegedről 21 óra 5 perckor érkezett Békési Csabára. Bodzás vizén sír a malom — más: szedi a vámot azon . . . Kassáról jelentik: A bodzásuj­­jai mallam tulajdonosai Buxbaum Móric és Buxbaum Márton voltak feles haszonra. Majd miikor nővé­rüket, Szerén! feleségül vete Tron­­stein Izidor, a haszonból harmad­részben osztozott az asszony is. Az újdonsült férjei alkalmazták ugyan színűén a malomban, de Tromstleinn Izid­or munkája fejében csupán ellátlá­slt kapott, semmi egyéb befolyása a malom ügyeire nem volt. Tromstein Izidor, jelenleg al’se­­mislyei lakos, 1937 óta az őrlemé­nyeik utáni vámszieülést ellenőrizte Ebben az időben történik hogy a terményre folyó és kivezető csövet megfúrták­­ a lyukakon, keresztül­ az őrlemény egy része az odaillesz­­tett topó-zsákokban eltűnt Tronstein Izidor ekkor csak még egy hónapig dolgozott a malomban, mert a csehszolvák mozgósítás ide­jén bevonult katonának. Távollé­té­ben­ történt, hogy a gazdák, akik a malomban őrölhettek, kissé sokal­­tották, hogy naponta mintegy 35 kilogram őrlemény tűnik e­l poriás címén. Utánajártak a dologinak és rájöttek károsodásuk titkára. Az ügyes tolvaji sz­erkezetet 1939 február 7-én leplezték le és a hivatalos szak­értő megállapította, hogy azalatt az idő alatt, amíg Tronstein Izidor a tolvajsz­erjeezset idején a mállamban dolgozott, mintegy­ kétszáz pengő értékű őrleményt vontak el­ a jogos tulajdonosok birtokából. A többi eltűnt és sok mázsára rugó őrle­mény miatt Buxbaumékat vonták felelősségre. Az eljárás során Tronstein ta­gadta, hogy a tolvajszerkezetről tu­domása lett volna. Kerekes András molnár azonban azt állította hogy Tronstein biztatta fel ennü­k a szer­kezetnek felszerelésére, nem pedig Buxbaum, akinél Kerekes ma is al­kalmazásban van. A sátoraljaújhe­lyi törvényszék Tronstein­ Izidort héthavi börtönnel és ötévi jogvesz­téssel sújtotta s a büntetésből két hónapot kitöltöttnek vett. Fellebbezés folytán most foglat­kozo­t ezzel a üggyel a kassai ítélő­tábla, amely el’ítéllé ugyan Tron­­stein s idort kéthavi börtönre, azon­ban a büntetésből hat hóna­pot elengedett, egy hónapot pedig az előzetes letartóztatássa­l kitöltött­nek vett. ‘Turul könyv sátor a városháza előtt Jóninn 4—5—6 A Turul Szövetség tavaly 13, az idén is mintegy 40 vidéki város­ban állíttat helyi szerveivel könyv* sátrat, hogy így is szolgálja a célt: óriási erőfeszítésekkel is a közön­ség elé vinni a magyar tehetsége­ket. Új, minőségi közszellem­et akar a Turul s ennek a szellem­nek legkimagaslóbb képviselőit kívánja a legszélesebb rétegekkel megismertetni. Tudja, hogy ebben a munkában csak a haladás szel­­lemű magyar értelmiségre számít* hat, de ennek a segítségével el is éri célját. A békéscsabai Turul Komlósi Sándor egyetemi hallgatót bízta meg a könyvterjesztéssel. Ezúton is kérjük Békéscsaba m­agyar író* hat szerető közönségét, hogy láto­gassa könyvsátorunkat és támo­­gassa munkánkat. 5 Nyugágyak nagy választékban kaphatók a Körösvidék-boltban Szinlfán, Piroska és Lekvár Matyi kalandjai énekes, táncos operett szombaton délutáni előadását nagy élvezettel nézte végig a jobbára gyermekek­ből álló közönség. A sok mulat­ságos jelenetet tartalmazó darab állandó derültségbe tartotta a né­­zőteret, amiben különösen nagy­ része volt Harsányi Ferencnek (Lekvár Matyi), aki sok megérde­­melt tapsot kapott. Miklós Kata (Piroska) és Sárossy Mici (Zöldike), valamint a többi szereplők is ré­szesei a sikernek. A Fiatalság- bolondság három előadása méltán keltette fel a színházba járó közönség ér­deklődését. A kiváló oparettegyüt­­tes ezúttal is bebizonyította első* rangúságát és jó játékával újabb négy sikert aratott. Az operett* együttes minden tagja tudása leg* javát adta, amit a közönség hos­­­szantartó tapssal jutalmazott. Na­­gyon megnyerő volt kedves szer­­epében Sárossy Mici, de nem ma* radtak el tőle a többi szereplők sem: Karándy Dénes, Kovács Gyula, Barca Erzsi, Miklós Kató, Tar Béla és Horváth János. A kiváló rendezés, nagyszerű díszletek és kosztümök, nemkülön­ben a pompás zenekar is nagyban hozzájárult a sikerhez. Mind­ezekért a legteljesebb elismerés illeti meg a társulat agilis és áldo­zatkész igazgatóját, Balogh Lászlót. Műsor: Kedd­en: Eltörött a hegedűm. Szerdán: Tisztességes asszony. Csütörtök: Tisztességes asszony. Péntek: Halálos szerelem. Pántokéin d. u.: Mágnás .Miska. Szombat: Bécsi gyors. Vasárnap d. u.: Bécsi gyors. Vasárnap este: Bécsi gyors. ÉRTESÍTÉS! Értesítem az igen tisztelt kereske­­dőimet és a nagyérdemű közön­séget, hogy ecetgyáramat Luther utca 13. sz. alá a saját há­­zamba helyezem át. Kérem a további szíves párt­fogásukat, tisztelettel vitéz Szabó Ferenc ecetgyáros kedd, szerda, csütörtökCSABA MOZGÓ AZ ÉLET ÉS A SZERELEM KÖLTŐI SZÉPSÉGŰ REGÉNYÉBŐL KÉSZÜLT FILM MANDERLEY HÁZ ASSZONYA Előadások kezdete: 4, 1/aV és 9 órakor. — Naponta az első elő­adás zóna I Telefon 91 JOIN FONTAINE L. OLIVIER

Next