Kortárs, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-6. szám)
1959 / 4. szám - Gyergyai Albert: Ambrus Zoltán
hivatalnok, akinek útját nem a lap, nem is a bank pénzeli, hanem egy művelt s jószívű vidéki kanonok nagybátyja, az a bizonyos őrangyal, az elszegényült családok jószelleme, aki akkor már majdnem többet szerepelt a regényekben, mint a valóságban. Párizsi útja dönti el egész írói pályáját, pontosabban ez ad majd irányt művészi fejlődésének... n. Mi várt a fiatal Ambrusra, amikor hazaérkezett Budapestre? Minden valószínűség szerint ugyanazok az újságok, kávéházak és operettszínházak, amelyeket egy fél éve Párizs kedvéért otthagyott s amelyek most bizonyosan még szívesebben fogadták a csendes, komoly, világotjárt, új élményekben gazdag utazót. Mit hozott magával Párizsból? A színház, a színházi élet magasabbrendű ismeretét, amely majd képessé teszi arra, hogy kritikus korában párhuzamokat vonhasson, közvetlenül látott, hallott és tapasztalt dolgokra hivatkozhasson, s oly alapos szaktudással s értékmérővel rendelkezhessen, amely magasra emeli egykorú pályatársai között. Ugyancsak Párizsban vált fogékonnyá a régi és az újabb festők művei és törekvései iránt, amiben párizsi festőbarátjai, Karlovszky, Mednyánszky, Somsich József s Munkácsy nimbusza is segíthette, s ennek majd elbeszélő műveiben, Midásban, Solus Jamben veszi hasznát. S Párizsban érlelődhetett meg az a mindjobban erősödő s öregkorára kissé fanyarrá s kedveszegetté vált életszemlélete, amelynek alapja magyar elődök tevékeny szoicizmusa lehetett, s amelyet ő odakinn részben Renan mosolygó kétkedésével, részben Taine és tanítványai „tudományos” determinizmusával erősített. Idehaza, egy ideig, mintha ő is osztaná barátja, Justh Zsigmond ábrándjait a magyar irodalmi élet fellendítéséről, amelyet ez a jószándékú, de naiv és gyökeretlenné vált esztétalélek a párizsi szalonélet pesti meghonosításával vélt elérni, de épp naplójából tudjuk, milyen közepes minták után s milyen kevés eredménnyel. Ugyancsak egy ideig mintha őt is vonzaná a legrégibb s legtekintélyesebb irodalmi alakulat, a magyar Revue des Deux Mondes, a Budapesti Szemle köre, amely az Akadémiával s a Kisfaludy Társaság legjobbjaival volt egyértelmű, s amelyben Gyulai Pál körül Salamon Ferenc, Csengery Antal, Péterfy Jenő, Riedl Frigyes képviselték a kritikát, Lévay József, Vargha Gyula, Szász Károly a költészetet, Pálffy és Csiky a regényt, s Gottfried Keller, Thomas Hardy, Eliot vagy Anatole France a külföldi irodalmat. Ambrust ebbe a társaságba valószínűleg Arany László és Péterfy vezethette s írt is a lapba egy nagy tanulmányt Bourget-ról, „a pesszimizmus egy új bírálójáról”, akinek ál-hitén s álfilozófiáján — alig huszonnégy esztendővel! — meglepő könnyedséggel csúfolódik s ellenszerül Stendhal nyugodt és ruganyos értelmességét, bátorságát, igazságszeretetét s lelki egészségét ajánlja. Ugyancsak itt közölte pár év múlva Anatole France válogatott gyermekkori emlékeit (két számban és „Régi dolgok” címmel) s talán tőle származik az a „Spectator”-tól jegyzett „Nyílt levél Jászai Elektrájáról”, amely megint pár évvel később, 1891-ben jelent meg a Szemlében. Róla, Ambrusról, amíg él, egyszer emlékezik meg a lap, amikor 1901-ben Gyulai rövid cikket ír a Giroflé és Girofla első kiadásáról. Mindez nem vall mélyebb kapcsolatra Ambrus és Gyulaiék között, inkább valami hűvös és kölcsönös tartózkodásra, amely nem zárja ki a megbecsülést, de sose hevül igazi szeretetté, mintha Ambrus csalódott volna ebben az egyre zárkózottabb s élettelenebb társaságban, s mintha maga a társaság nagyon is meghökkent volna ettől a nagyon is független s már-már veszedelmes szabadgondolkodótól. Idővel Ambrus bekerült mind az Akadémiára, mind pedig a