Kortárs, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)

1963 / 4. szám - Illyés Gyula: Malom a Séden (dráma)

TAKÁCS (közbevág): Kiderült, hogy a „nagy tudós” az ország egyik leghitvá­nyabb politikai kalandora__ KÁLMÁN: Ki az? TAKÁCS: Egy eszelős! Itt van a házban. IMRE: Nincs itt Mondtam: az életemmel felelek. TAKÁCS (Imrére): A másik eszelős! Ő akart még jelentkezni is az illető he­lyett. Mert ha reggelig azt nem kotorjuk ki a bírái elé, véres téglatörme­lék lesz ez a vadodúként­­bekerített ház, ezt kaptuk válaszul. Ezt akarom elhárítani. Ehhez kérem tanár úr segítségét. KÁLMÁN: Sajnálom ... TAKÁCS: Nem tetszett látni? KÁLMÁN: Nem. TAKÁCS: Senkit, aki ma jött? KÁLMÁN: Senkit. TAKÁCS (Ferihez) S te? FERI: Én se. TAKÁCS: Köszönöm. (Tiszteleg, mégegyszer körülnéz, int az embereinek, előre bocsátja Imrét, kimegy.) (Némi szünet.) FERI(füleli a távolodó lépteket. Cinkosan.): Hazudtunk. KÁLMÁN: Nem hazudtunk! FERI: Hazudtam. KÁLMÁN: Birkóztunk! (Közben kivette a deszkalapot. Ott áll Berecz.) KÁLMÁN (kivezeti Bereczet): Véletlen, jelentéktelen vizit volt... Mint, ami­kor tanfelügyelő szakítja meg az órát... Folytassuk is hát... Hiszek, most már még jobban hiszek az ilyen homokszemekből épülő új országokban. Lám, valamit még nekem is sikerült megvalósítani belőle, ezek közt a lük­tető falak közt. Igaz. Szerencsém volt. BERECZ (nem akar visszafeküdni): A fiatalokkal! KÁLMÁN: A nőkkel. A görögök jó ösztönnel bízták legszebb oltáraik tüzét papnőkre. Fekszünk vissza? BERECZ: Nem. KÁLMÁN: Most én sem erőltetném. Ez ugyan alkalmas hely, továbbra is. De az egész házat fenyegeti mégis pillanatnyi veszély. Nem nagy, de... BERECZ: Mindent hallottam. Rögtön megyek, le! Épp csak erőgyűjtésül... (Mégis leül a nyugszékre.) Most kérném azt a kinint , ami talpraállító szer csak van... KÁLMÁN: Azokkal is bajos lesz. De most mégis azt tanácsolnám, próbáljuk meg. (Szedi össze a gyógyszert.) Nem, ez az altató. (Félreteszi.) Ezt igen, meg ezt. A lábaidban megbízhatsz? BERECZ: Majd segítsz. A lépcsőn. Az első őrszemig. KÁLMÁN: Föl akarod adni magad? Tudom, ki vagy! Egy ország néz rád! Nincs jogod, hogy megöld magad! BERECZ: Nincs más út. S már nem is nehéz. KÁLMÁN: Az öngyilkosság?! BERECZ: Túl sok mocskot, gyengeséget, gyávaságot láttam. Vakságot! Majd valóban megkérlek az első kötelezettségemre. A második meg ... Valamikor „közéjük” tartoztam. Nem követtek. Legyek intő példa legalább. KÁLMÁN: Túl sok néz már erre a népre ilyen példa, átlőtt agyú, kötélen csöngő, tébolyda­ rácshoz csapódó! Nem meghalni, nem megfutni kell, ha­nem... (Gondol valamit s az előbb letett altató tubust veszi kézbe s rak egyre több adagot a pohárba.) BERECZ: Büszke lehetsz az öcsédre. KÁLMÁN: Vagyok is, na látod! S a fiamra! Menyemre! Vannak jó gócok. Tessék. (Odanyújtja, ku­tatja Bereczcel a poharat.) Több a jó erő itt, mint 564 .

Next