Kortárs, 1963. július-december (7. évfolyam, 7-12. szám)
1963 / 7. szám - TÜKÖR - Moldova György: Cigány Mari és a többiek
CIGÁNY MARI ÉS A TÖBBIEK (ESTÉK A TÉREN VIII.) Néha találkoztam kint a téren Nándi bácsival, az öreg konzervmesterrel, néhány évvel ezelőtt a keze alatt dolgoztam a Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyárban. Szerettem az öreget, ősz vagány fejét, jóindulatát és főleg a meséit. Egyik este söröskorsóval kezünkben a kocsma előtt álldogáltunk, mikor egy elegáns fiatal cigányasszony sétált el az utcán előttünk. Nándi bácsi ismerhette valahonnan, mert láttam az arcán hogy köszönni akar neki, de aztán csak elmosolyodott és a korsó fölé hajolt. Mikor a cigányasszony befordult a sarkon, megkérdeztem: — Ki volt ez? — Te nem ismered a Cigány Marit? Igyunk még egy korsót, ezt most én fizetem, közben majd mesélek róla. A sörrel újra kiálltunk az utcára Nándi bácsi eltűnődött. ■ — „Te fiú még nem voltál ott a Konzervgyárban, mikor is? Ha jól emlékszem a 40-es évek végén jakcsisok dolgoztak nálunk. Te már azt sem tudod, hogy mi a jakcsis, most elég legyen annyi, hogy javító közmunkára elítélt. A megrögzött kurvákat hozták oda hozzánk, a legkisebb még nem töltötte be a tizenharmadik évét. Nem nagyon dolgoztak. Én voltam a felelősük. Kéthónaponként jelentést kellett írnom, hogy milyen a munkához való viszonyuk. Kimegyek a treplihez ellenőrizni, hát ott fekszenek a síneken keresztül. Mondom, lányok ennek nem lesz jó vége, mert ugye jelentést kell adnom rólatok, és így mit írjak? Lássátok be, hogy nem is kívánhatjátok. Erre azt mondja egy tizennégyéves lány, mit beszél annyit Nándi bácsi, ennyi idő alatt kétszer is boldoggá tettem volna. Máskor lemegyek hozzájuk, az alsó konyhán dolgoztak egy brigádban. Magukra zárták az ajtót, nekem volt hozzá kulcsom, kinyitom, bemegyek, úristen, mindannyian le vannak vetkőzve anyaszült meztelenre. Észrevesznek, azt mondják: jó, hogy jön, Nándi bácsi, tegyen igazságot köztünk, hogy melyikünknek van a legjobb alakja?! Lányok, mondom, öltözködjetek fel, mert épp akkor járt az igazgató körbe inspiriálni. Csalódott arcot vágtak, látszik Nándi bácsi, hogy maga már impotens. Na tessék, állj le velük vitatkozni. Emlékszem volt köztük egy tizennyolcéves cigánylány, a Cigány Mari, valami gyönyörű teremtés, no de hiszen te is láttad az előbb. Az a fekete haj, és képzelj hozzá kék szemeket és alakra sem az a csúnya drótféreg, mint a többi cigánylibi, hanem telt, erős. Megkérdeztem tőle egyszer: Te Mari, hogy szerzed te a palikat? Azt mondja, majd ha póter leszek (magyarul szabadlábon) egyszer majd elkísér a Nándi bácsi és akkor megmutatom. Mire te póter leszel Mari, addigra én már leteszem a kanalat, ha azt akarod, hogy megtudjam, mondd el most. Elkezdi. Hát az úgy van Nándi bácsi, hogy fölveszek egy trampli cipőt, fekete harisnyát (akkor még nem volt úgy divatban, mint most) egy parasztszoknyát, virágos blúzt, bekötöm a fejem és megindulok a Keleti-pályaudvartól fölfelé a Rákóczi úton. Ahogy elérek két utcát már látom, hogy jönnek utánam, mint kanok a szuka után vagy tizen. Meg-megállok a kirakatok előtt és az üvegből kifigyelem, hogy melyikből néz ki a legtöbb pénz, azt megszólítom. És nem szoktál tévedni Mari? Száz eset közül ha egyben. Megkérdezem tőle, nem tudja-e, hogy merre van a Szinnyei Merse utca? (Tudniillik itt lakik az öregasszony, aki a szobát adja.) Erre mind elkezd magyarázni, míg összezavarodnak maguk is, a végén mind felajánlja, hogy elkísér. Mikor elérünk a házhoz, ahol az öregasszony lakik, félrehúzom a pasast a kapualjba, ha van — 1052 —