Kortárs, 1966. július-december (10. évfolyam, 7-12. szám)

1966 / 11. szám - TUDOMÁNY ÉS TÁRSADALOM - Lukács Lajos: A népek nemzetközi összefogásának úttörője

jövöm nehézzé, súlyossá vált, de annak elgondolása, hogy magamat a szenvedő emberiségért áldoztam fel, a­mely áldozatból talán kedves hazánkra is háramolhat valami előny; szerencsétlenségemet nagy mértékben enyhíti, és én biztonsággal és tökéletes lelki megnyugvással nézek a jövőnek elébe.’’ A sors milyen különös szeszélye, végzete ragadta magával ezt a jobb sorsra érdemes embert, aki tudatosan és önérzetesen vállalta azt, amit elkerülhetett volna ... A döntés a kezében volt! Senki sem vethette volna szemére, hogy a magyar emigráció vezető testületétől, a Magyar Nemzeti Igazgatóságtól érkezett utasításnak eleget tesz és indul oda, ahová Kossuth szólítja. Erre kérte félreérthetetlenül és határozottan Pulszky Ferenc terjedelmes levelében — miután erre Kossuth Lajos a leghatározottabban utasította. Külön futár vitte a rendelkezést Torinóból Nápolyba és onnan a maddaloni katonai táborba, ahol Dunyov ezredével állomásozott. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen kritikus pillanatban érkezett az üzenet, még inkább rádöbbenünk a végső döntés súlyára és jelentőségére. Dunyov — mint ez egykorú leveleiből kitűnik — súlyos lelki krízisen ment keresztül ezekben a napokban, pesszimisztikus hangulat és kétség gyötörte. Nem Garibaldiban és az általa képviselt eszmékben kételkedett, de elkese­rítették azok a jelenségek, melyek e nemes küzdelem célkitűzéseit a felszabadítók soraiba beépült torinói és szicíliai liberális és konzervatív erők részéről fenyegették. Már ott tartott, hogy szívesen visszavonult volna, nem a fizikai megpróbáltatások, a nehézségek nyomása alatt, hanem mert „kifáradt a lelkem”. Ebben a hangula­tában toppant be hozzá a futár azzal az üzenettel, hogy kérje azonnal elbocsátását és késedelem nélkül utazzon Genfbe Klapka Györgyhöz, akitől átveheti a részletes utasításokat a román fejedelemségekben végzendő feladataira vonatkozóan. „Alig szükséges említenem, hogy kiküldetése nagy nevezetességgel bír a mostani körül­mények közt s nem csak hazafiságot hanem tapintatos fellépést is kíván. A Nemzeti Igazgatóság hiszi, hogy az Ön kinevezése által olly férfire bízta a haza érdekeinek képviseletét a ki a nemzet jövőjét szem előtt tartván utasításainak szoros meg­tartását tűzi ki fő czéljául...” — szólt a Torinóból érkezett levél. Dunyov jellemét, emberi magatartását számtalan ténnyel lehetne illusztrálni, de talán semmi sem bizonyítja jobban és példázza érzelmeit és fennkölt gondolko­dását, mint döntése e kritikus pillanatban, mikor a magyar emigráció vezetőinek utasítása egybeesett belső vívódásaival és kívánságaival.

Next