Kortárs, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-6. szám)

1968 / 3. szám - Goda Gábor: Vallomások regénye (regényrészlet)

— Ó, miért nem falhat velünk ebből a pompás vacsorából Karolina? Sze­gényke bármilyen feminin, s bármennyi lágy gyöngédséggel áldotta is meg az Úristen, minden testi élvezetre oly fogékony, hogy bűnnek tartaná, ha e borból nem inna, bűnnek, ha e húsokból nem enne, bűnnek, ha holnap nem állna a boncolási terembe, kicsit dülöngélve drága hulláinál, akiket semmiért sem sajnál inkább, mint azt, hogy végképp elestek a földi javak kegyelmétől. — Dehát hogyan fázott meg az a lány? — kérdeztem magam is kissé akadoz­va a bor varázsától. S most sajnáltam igazán, hogy délután teletömtem magam azokkal az édességekkel, amelyek kiszorították némileg a múltat idéző falatok szinte liturgiás révületét. De bármennyire éreztem is, hogy enyhén dülön­gélni fogok, ha felkelek ültömből, élveztem azt a mohó tekintetet, amellyel Zsóka néni mintha azt fejezte volna ki, hogy lám, tudok én is még valamit nyúj­tani. Mintha azt mondta volna: csak egyetek, csak faljatok, csak élvezzétek azo­kat az ízeket, amelyektől nekem már tartózkodnom kell, de a lemondást majd­hogynem egészében pótolja az a boldogság, hogy így láthatlak benneteket, az egykori dinasztiák elfajzott sarjait, elborult aggyal, őrizve azt az ősiséget, amely ha romantikus, ha nem is tartozik nemzeti tulajdonságaink legszebb vo­násai közé, mégis benne van Pannonia bája, a Nagyalföldről származó Hollayak ősi bolondériája, benne van a zemplényi urak cselédeinek szolgálati exhibicio­nizmusa, mint ebben a most kótyagos Julisban s benne van az én dinasztikus varázslatomnak talán utolsó fegyverténye. S Hollay folytatta: — Az úgy volt kiskomám, hogy tegnap este itt elüldögéltem az időt, ami gyalázat, mert orvosilag már régen nem volt teendőm, dehát megörültem ne­ked, Flóriska és megvárakoztattam a Belvárosi kávéház előtt Karolinát, az én kis Karolinámat. Nem szeret várakozni, de azért mégiscsak várakozik, mert tudja, hogy az orvos ideje fölött a betegek rendelkeznek. Mikor odaérek, azt mondja: „Hol voltál?” Azt mondom, hogy a Zsóka néninél. S elmondtam min­dent, amit itt beszélgettünk. Mondom neki­ ,Te Karolina, lila az orrod hegye, mégha olyan szép vagy is, hogy az ember néha akár az utcán elfeledkezne ma­gáról, de félek, hogy megfázol, mert prü­sszögtél kettőt. És ez nem az az aller­giás prüsszögés volt, hanem a nátháé, ami ravasz betegség.” Azt mondja: „Ne törődj vele, te hullapecér, hazamegyünk, bebújok az ágyba, ha akarsz, mellém telepszel, csak hagyd a fenébe a szenvedélyedet, fáradt vagyok, bújkál bennem valahol a nyavalya.” „Miféle nyavalya?” kérdezem én. Azt mondja: „Tudja a fene. Majd beveszek két kalmopirint, a többi kutyaszart sem ér.” Azt mondom neki: „No jól van, gyerünk.” Aztán nekivágtunk az Erzsébet-hídnak. — Az Erzsébet-hídnak? — kérdeztem. — Hát akkor miért nem mentünk együtt? Hiszen a kapu előtt váltunk el. Hollay rám nézett. — Nem vagyok én bolond. Nem szállítok neki ilyen ismert írót. Még meg­zavarodik szegényke. Gondoltam, menj csak magad, én is megyek a magam út­ján, te a Károlyi Mihály utcán, én meg átvágtam a Veres Pálné utca felé. Nem unom még Karolinát, nem vágyom társaságra. Azonkívül abba sem voltam biz­tos, hogy megvárt-e. Ha várakoztatom, nem szid, csak szomorú, mint akit meg­aláztak. Ha én várok rá akár egy órát is, még soha nem kért bocsánatot érte. Hazulról kellett jönnie, a Gellérthegy felől, ahol lakik, a hídon át. Minden szóra úgy figyeltem, mintha életfontosságú eseményekről lenne szó. Mert anélkül, hogy ízekre szedném a körülvevő bonyolultan szerteágazó bozó­tok ágait, érzem, hogy e pillanatban talán senkihez sincs több közöm, mint Ka­rolinához. Ez bolondság? Misztérium? Tűnődjenek rajta azok a pöttömnyi józa­nok, akiket a természet a józanságnak e kisszerűségével vakított meg. Már nyo­moztam. Kérdéseket adtam föl. Ha úgy tetszik keresztkérdéseket. Titkolt célza­tokkal, amelyeknek még magam is ismertem szövevényét és belső rendjét. — Ha megengeded, Hollay... valamit nem értek. Azt értem, hogy a ka­punál elváltunk. Féltékeny vagy. Úgy gondolom, joggal vagy féltékeny, mert

Next