Kortárs, 1972. július-december (16. évfolyam, 7-12. szám)

1972 / 7. szám - FÓRUM - Tüskés Tibor: Bertha Bulcsu írói útja

történt nagy társadalmi átalakulás és a napról napra növekvő, erősödő új társadalom képe... Igen jelentős írás Bertha Bulcsú novellája.” Csaknem tizenöt éve annak, hogy Bertha Bulcsu novelláival feltűnt a Jelenkorban. Eleven, üde írások voltak ezek; a hang és a szemlélet frissesége azonnal megkapta az olvasót. Kevés írói pálya indult az elmúlt másfél évtizedben olyan szerencsésen, mint az övé. Szinte legelső folyóirat­ közlésétől, a Jégnovella publikálásától figyel rá az olvasó­­közönség és az irodalmi „közvélemény”. Bertha figyelemkeltő írói debütálásának összetevői ma már többé-kevésbé világosan­­felismerhetők. A siker több komponens eredője. Ami hátrányának látszott: vidékről indulása, előnyére vált. Véleményért, megjelené­sért nem kellett szerkesztőségek ajtait végigkilincselnie; egyetlen lap, egyetlen írói kö­zösség állt melléje, de az mindenestül. A műhelymunkára, az írói kísérletezésre, a baráti vitára is alkalmas fórumot talált Pécsett. Első írásai akkor jelentek meg, amikor a hagyományosan építkező, a figyelmet a mesére összpontosító és realistának mondott novellatípus helyett irodalmunkban egyre inkább egy új, korszerűbb novellaeszmény került előtérbe. A külföldi példák fölfedezése és a különféle hazai hagyományok átértékelése keltette föl a figyelmet a lírai hangulatú, ún. atmoszférateremtő novella iránt. Bertha írásai is elsősorban érzelmi-hangulati erejük­kel fogták meg az olvasót. A puszta formai újszerűség azonban kevés lenne a tartós eredményhez. Berthát eredendő írói látása, gazdag élettapasztalata, egyéni nyelvi ízei, kifejezésbeli pontossága avatta íróvá. Nem hiányoztak írói „családfáján” a minták és az ősök, ugyanakkor leg­első jelentkezéséből is látni lehetett, hogy eredeti és önálló tehetség lépett színre, akit az elődöktől és a nemzedéktársaktól egyaránt karakterisztikus jegyek különböztetnek meg. De hát milyenek is közelebbről ezek a korai novellák ? Bertha leggyakrabban a munkáról és a munkásokról ír. Nem a munkafolyamatok külső leírása érdekli, hanem a dolgozó ember. Hősei jobbára kétkezi emberek, napszámo­sok, fuvarosok, vasútnál, építkezéseken, gyárban, vaskohóban dolgoznak. Vonzódása a munkásábrázoláshoz és a jelenvaló témákhoz nem valami hivatalos javaslatra tett engedmény, nem a külső kívánalmakhoz való alkalmazkodás. 1960 táján a fiatal novel­listák közül kevesen írtak olyan hitelesen és meggyőzően az emberi munkáról, mint Bertha. Egy olyan témát rangosított, amit a sematikus irodalom eléggé lejáratott nálunk, Írásai mindenféle álmaiságtól mentesek, friss szemmel látott, magabiztos kézzel ábrázolt élet­darabok. Hogy ezen a sok rossz írással kompromittált területen, ebben a „kényes” témá­ban figyelemre méltót és eredetit tudott adni, annak gazdag élettapasztalata az oka. A felületes szemlélőre úgy hatnak ezek az írások, mint valamely regény kiszakított részletei: hiányzik belőlük a műfajban megszokott poentírozott szerkesztés, a csattanós befejezés, a kerek mese. Berthát láthatóan nem az érdekes történetek, a szellemes sztorik fogják meg és kényszerítik írásra. Figyelmének, vizsgálódásának középpontjában nem a történet áll, hanem az ember. Számára nem a külső történés, az események leírása a fontos, hanem az emberi lélek tájain játszódó dráma. Bertha morális érdeklődésű író, az emberi viszonylatokat mint morális relációkat fogja föl, s e viszonylatok ábrázolása novelláinak fő tárgya. Hősei a bűn és a bűnhődés hálójában vergődő emberek, életükben a történések erkölcsi problémákká súlyosodnak, sorsukat társadalmi és erkölcsi erők együtt határozzák meg. Hogyan emelkedik föl az osztálytársadalomban elnyomott, embertársának farkasává lett ember, és hogyan válik szociális gondolkodású és érzületű, a közösségi felelősséget vállaló emberré — ennek a folyamatnak a fordulópontjait, drámai pillanatait vizsgálja­­kutatja. Azt az átalakulást figyeli, amely a környezet megváltozásával megy végbe a dolgozó emberben: leveti az önzés, a durvaság páncélját, és az öröm, a megértés, a szeretet költözik szívébe. Különös dialektikája, szerkezeti fölépítése van Bertha novelláinak. Ahogy írásait indítja, abban mindig van valami komor, sötét alapszín. Kemény, konok, ácsolatlan világ veszi körül alakjait. És kemény a belső világa is ezeknek az embereknek. Indulato­sak, visszafojtott feszültség fűti őket, nehezen mozdulnak, nehezen oldódnak. Ugyanakkor szinte kivétel nélkül szeretnének kitörni megszokott életükből, le akarják bontani a körül­ 1155 10*

Next