Kortárs, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám - SLOBODA SViTA - SVOBODA SVETA - Dolanský, Julius: Újra Petőfiről (Fordította: Szalatnai Rezső)

sát, Neruda látszólag porlepte fordítását, mindnyájan megértettük, mit jelent egy ilyen költemény. Harangerővel szólalt meg a Neruda-fordítás, a titokzatos költői szavak meg­elevenítő s meggyőző erejével, a halhatatlan s szüntelen érvényes gondolat hitelével. Úgy éreztük, e perctől fogva ehhez a költőhöz mindig újra visszatérünk. Brno, 1972. szeptember. Fordította SZALATNAI REZSŐ JULIUS DOLANSKY Újra Petőfiről Másfél század múlt el azóta, hogy megszületett a világ legnagyobb lírikusainak egyike, a magyar költészet géniusza: Petőfi Sándor. Most újra visszatérünk hozzá. Nem azért, hogy hódoljunk neki, mint a múlt klasszikus öröksége egyik alkotórészének. A Petőfihez vezető út nem jelent visszafordulást. Petőfi az emberi műveltség ama örökéletű és csodá­latos képviselői közé tartozik, akik vezérlőn s egyértelműen mutatják az utat előre. Nem vissza, előre. Olvassuk újra Petőfit! Világosan felel arra, hogyan kell egybekötni a forró hazafisá­­got minden nemzet s az egész emberiség forradalmi gondolatával, egy új osztálynélküli társadalomért, amely megszabadult elnyomóitól. Így szólott hozzánk Petőfi már életében, majd a Bach-korszak súlyosan ránk nehe­zedő reakciója idején az ötvenes években is. Tüntetően vállalta akkor Petőfit a cseh költők ifjú nemzedéke Jan Nerudával az élen, aki több Petőfi-fordítást jelentetett meg ezzel a gyűjtőcímmel: Képek és románcok Magyarországról. E Petőfi-versek szellemében komponált a költő néhány eredeti dallamot is. Neruda hű maradt Petőfihez mindhalálig. Amikor 1870-ben megjelent az első terjedelmesebb cseh Petőfi-kötet, a nagyszerű gyémántcsat-hasonlatot követően így adott hangot lelkes csodálatának: „A szép, tüzes magyar nemzetnek nincs nagyobb fia, mint Petőfi s nem volt boldogabb napja, mint az a nap, amelyen ő született... Ha semmit nem tudnánk erről a nemzetről, ha csak Petőfi verseit ismernék, máris ismernék e nemzet legfinomabb idegét.” Ezzel a megha­tározással Neruda jól rátapintott Petőfi költészetének alapvető nemzeti jellegére. Egy­forma lelkesedéssel dicsérte románcainak szépségét, hazafias himnuszait, szerelmi líráját s mámorosan lángoló életérzését. Petőfi közel állott hozzá abban is, ahogy együttműködés­re hívta fel az egész világ haladó nemzeteit. Ám Petőfi igazi ideje nálunk a második világháború után következett be, amikor megszabadult a fasizmustól mind Csehszlovákia, mind Magyarország. Különösen a két évfordulókor, 1949-ben és 1953-ban szólalt meg újfent Petőfi cseh verstolmácsolások egész sorával. Csak akkor értettük meg teljesen lángoló felhívását a költőkhöz: „Előre hát, mind aki költő, / A néppel tűzön-vízen át!” Elég okunk van hát ma is Petőfihez fordulni. Hisz ő, a lelkes magyar hazafi, a forra­dalomban „a világ új evangéliumát” látta. Lángoló versekkel lelkesítette a nép legszéle­sebb rétegeit. Szenvedélyesen védte a szegényeket, nekik szánta szívét. Világszabadság­ról álmodott, mely új rendet hoz el az emberiségnek. Hitte, hogy eljő a nap, amikor a rabszolga nép piros zászlókat emelve megdönti a zsarnokok hatalmát, s örök békét biz­ 92

Next