Kortárs, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám - SLOBODA SViTA - SVOBODA SVETA - Novomeský, Laco: Petőfi Sándor (Fordította: Dósa László)

LACO NOVOMESKY Petőfi Sándor Irodalmi és történelmi életünk során most történik meg először, hogy nem titkolt rokon­­szen­vvel méltatjuk Petőfi Sándor hatalmas költői és forradalmi személyiségét abból az alkalomból, hogy a szomszédos magyar nemzet és vele együtt az egész művelt világ kegyelettel emlékezik meg a kiváló költő és harcos tragikus halálának századik évfordu­lójáról. A Petőfi művéhez és hagyatékához méltó komolysággal idézzük fel élő emlékét mi, szlovákok is, hogy ezzel is előmozdítsuk annak a megosztottságnak és idegenségnek az áthidalását, amely életünket a magyarság életétől elválasztotta, s hogy élő tartalommal töltsük meg azt a testvéri szövetséget, amely ma nemzeteinket, illetve a csehszlovák álla­mot és a Magyar Népköztársaságot egybefűzi. Olvasóink előtt nem kell közelebbről és részletesebben megvilágítani Petőfi irodalmi és politikai szereplésének jelentőségét. Ha a költő korábban nem talált nálunk olyan mél­tánylásra, amelyet kivételes személyisége megérdemel - jóllehet főleg a monarchiára emlékező nemzedék jól ismerte Petőfit -, ezt két okkal magyarázhatjuk. Két okkal, melyeknek azonban közös nevezőjük van: a nemzeti sovinizmus. Ami minket illet, ritka kivételektől eltekintve, megelégedtünk annak megállapításával, hogy Petőfi anyai részről szlovák, illetve szláv származású volt, s ez a tény egymagában évtizedeken át mintha mentesített volna bennünket attól a kötelességtől, hogy közelebbről tanulmá­nyozzuk kivételes költői tehetségét és politikai éleslátását, jobban mondva: az említett tény tartózkodó magatartásra késztetett bennünket a múlt század­beli Közép-Európa e kiváló alakjának életével, célkitűzéseivel, művével és önfeláldozásával szemben. A mi tudatunkban Petőfi renegátként élt, s ez a megbélyegzés okozta, hogy nem láthattuk tisztán sokrétű költői művét, sem pedig figyelemreméltó, rendkívül jelentős politikai ténykedését a múlt század derekának forradalmi harcaiban. Ugyanakkor a magyarság tudatában Petőfi úgy élt, mint a magyar nemzeti eszmének, az egész történelmi Magyar­­országra kiterjedő korlátlan magyar uralomnak a megszemélyesítője. Ezt a beállított­ságot annál inkább népszerűsítették, minél következetesebben igyekeztek elhallgatni Petőfi költői művében és politikai hagyatékában a világosan kidomborodó szociális indítékokat, a nem titkolt osztályszemléletet. Nyilvánvaló, hogy a szlovák, illetve magyar részről így félremagyarázott Petőfi Sándor nálunk nem válhatott olyan megbecsült költővé, amilyenné teljes, meg nem cson­kított költői és politikai műve alapján joggal lehetett volna. Ki volt és milyen volt a valóságban Petőfi Sándor? Lánglelkű költői és politikai apostola volt a magyarság nemzeti öntudatra ébresz­tésének úgy, ahogy Ludovit Stúr és társai a szlovák nemzeti öntudat ébresztői és terjesztői voltak. S éppúgy, ahogy Stúr csoportjának legélesebben látó tagjai a néppel való szoros kap­csolatban látták a nemzeti eszme kibontakoztatásának és szilárd megalapozásának bizto­sítékát, Petőfi is céltudatosan és programszerűen hirdette: a magyar nemzeti eszme értel­me és jövője csu­pán a nép felszabadításában, a királyok, a fő- és a köznemesség hatalmá­nak megdöntésében gyökerezhet. Petőfi helyzete a magyar környezetben sokkal nehezebb volt . A nemesség és a földesurak a magyar nacionalizmus zászlaját lobogtatva igyekeztek kicsikarni a bécsi udvartól az önállóságot és azt a korlátlan jogot, hogy elnyomhassák saját népüket és Magyarország többi nemzetiségét. A nép pedig, amelyért Petőfi oly hévvel lelkesedett, gyakran értetlenül szemlélte a költő gigászi küzdelmét. Az 1848 márciusában kirobbant politikai viharok előtt a szabadságszeretetnek ugyanaz a levegője

Next