Kortárs, 1973. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)

1973 / 11. szám - Áprily Lajos: Csokonai ajándéka

ÁPRILY LAJOS Csokonai ajándéka 1905-ben a kolozsvári református kollégium érettségiző diákja voltam. Az évzáró ünnepély megelőzte a szóbeli vizsgálatokat. Azon az ünnepélyen a magyar irodalom tanárának kívánságára elszavaltam A tihanyi ékhóhoz című verset. Csokonai halá­lának századik évfordulója volt az az esztendő. A verset nem kellett tanulnom, hónapok óta bennem élt minden sora. Csokonai költészete azon a versen át ivódott először a lelkembe. Nagyenyedi tanár koromban néhány éven át könyvtáros is voltam. Sokszor jártam a könyvszagú levegőben, a polcok között, s emlékszem, majdnem mindig megálltam a Csokonai-kötetek mellett. Érzékenység, majdnem könnyes meghatottság fogott el, ha költőjükre gondoltam. Ez az érzékenység végig­kísért az életemen. Álltam Csokonai sírjánál, jártam a leégett debreceni házikó utcájában, kerestem emlékét Csurgón, Kaposvárt s a „rengeteg Somogyság” falvaiban. S jártam a vala­mikor ekhózó tihanyi félszigeten. Emberi és költői sorsa egyformán hatott reám. Élő költőnek érzem-e ma ? Annak. A nyelvújítás nem érintette, ezért nyelve kevesebbet avult, mint néhány kortársáé. Tudjuk, hogy nem mindenütt eredeti, amit mond, s nem emelkedett a legelső rangú magyar lírai zsenik közé. Verseiben nem a vulkanikus, hanem inkább a neptunikus eredetű kőzetek szépségeivel találkozunk. De zeneisége, sorainak euphoniája olyan teljes, hogy költeményeinek érzelmi és gondolati tartalmát ma is maradéktalanul be­viszi az érzékeny hallású olvasó lelkébe. Humanizmusa is megtartotta őt a nálánál kisebbeket elsodró időben. Adyról azt olvastam, hogy minden prózai sorát is ismerte Csokonainak. Két verset is írt róla. Eljött tehát „az a kor”, amelyben „hív magyarok” lantja zokogott felette. (Tóth Árpád szonettet írt róla, Dsida Jenő is verssel áldozott az emlékének.) Arany tanult tőle, s aki a magyar verstechnika történetével foglalkozik, csodálkozva áll meg tiszta rímei figyelésekor. Nem az „ellentetes” szépséget kereste a rímben. Hol van ilyen A reményhez című költeményében? Fülének egy parancsolt: a tiszta zeneiség, a rímek olaszos szépségű teljessége. Ha egyéniségére, sorsára gondolok s ver­seinek tartalmát fel-felújítom magamban (Ady szavával: „ébresztem Vitéz Mihályt”)­­ nem archaikusnak, hanem inkább „modernnek” érzem. Kölcsey ilyen szót kifogá­solt szigorú bírálatában: gyöngyalak. A kényeskedő nyelvújítás nem értékelte azt, hogy ez a költő a nép nyelvéből is táplálkozott. Sok élményt köszönhetek neki. Euphoriája sokszor gyönyörködtetett - forma­listának sohasem éreztem - s a rímek teljes tisztaságára törekvése is sokszor állt példaképpen előttem. Rousseau-ra tekintő humanista magyar arcát sohasem tudtam elfelejteni.

Next