Kortárs, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Karinthy Ferenc: Marich Géza utolsó kalandja (elbeszélés)
geteg újságkivágás, számomra ismeretlen nyelven, talán magyarul, oldalt megmegjelölve színes ceruzával. Régi fényképek, róla is, némelyiken felismerni ifjúi ábrázatát, diáksapkásan, még karon ülő csecsemőként is, ha nem tévedek, egy fekete, szép fiatalasszony ölében. Színikritikák angolul, két év előttről, Chicagóból, vendégrendezéséről az Opera House-ban, igen lelkes és forró méltatások. Levelek, levelezőlapok, különböző címekre, ám mind Budapestről, bizonyos Tibortól, ez a fia lehet, beszélt róla, hogy már joghallgató, és gyakran gondol rá. Egy Radvánszky nevű férfi neki dedikált fotója, kopaszos, csontos, érdekes fej, keményen zárt ajak, szeme sötét, árnyékos, frakkban van. Csoportkép, ez is színházi bemutatón készülhetett, barátomat jelmezes, parókás figurák veszik körül, csinos, fitos kis nő karol belé, néz rá rajongva, kötényes, régimódi szobalánynak öltözve - hirtelen heves ellenszenvet érzek iránta, hogy merészel bizalmaskodni vele, úgy gyűlölöm, habozás nélkül meg tudnám ölni. Nagyítóüveg, ragasztó, finn kés bőrtokban, szabályos kis oktaéder-idom kartonlemezből, tizenkét oldalán az 1939-es év hónapjai, naptára, egy bank vagy efféle reklámajándéka. Használt vasútjegy Sydney Wynyard állomás és Turramurra között - ezt mért őrizte meg, mi történhetett ott ? Állati metszőfog, jó ötcentis, de milyen állaté? Medve? Tigris? Horzsakő, lyukacsos és könnyű, ami lebeg a vizen, ide nem messze, a vulkános Thira szigetecskén mindenütt szanaszét hever. Tervrajzok, vázlatok, ósdi színlapok. Száraz, csaknem elporladt babérkoszorú. Kotta, a belenyomtatott szöveg sokhelyütt kézírással átjavítva. Elszámolások, kifakult lila tintával, aláírás: Pubi. Receptek, szemüvegvény. Catullus, kétnyelvű kiadásban. Dante. Keats. Radírok. Az asztalon pepita füzet, ebbe szokott olykor firkálgatni, ezt sem értem. Csupán annyit bírok kiolvasni, hogy az utolsó sorokban én is szerepelek. Ágya mellett az éjjeliszekrényben magfizikai szakkönyv, franciául, német és olasz képeslapok, és egy Csokonai nevű, nyilván magyar költő versei. Szegény barátom. Feltárcsázom a kórházat. Ugyanaz, nincs magánál. Mégis hívnak, menjek oda, azonnal. S benn az ápolónők pletykálják el: a lefogott fiúk közül a legkisebb, ismerem is, vörös hajú, szeplős siheder, szinte gyerek még, kibökött valamit, ellentmondásba bonyolódott a másik kettővel. Erre azok is megzavarodtak, és a keresztkérdésekre meginogtak, végül beadták a derekukat, nem tagadnak többé. íme, a vallomásuk: A szóban forgó éjszakán hajnali kettő tájban zörgettek a kamrácskájuk ajtaján. Ő volt az, birios, én már régen alhattam, észrevétlen mehetett ki tőlem. Jócskán ittas állapotban, hangoskodott, handabandázott, egy üveg gint is vitt, kínálgatta őket. Majd letelepedett Alex priccsére, később be is akart feküdni hozzá - nem részletezem, szégyellem hallgatni, elgondolni is. Kitessékelték, nem tágított, sőt, annál tolakodóbb: a fiúk szerint barátom kezdett dulakodni, ők eleinte csak védekeztek. Mindezt teljes pontossággal talán már sose lehet tisztázni. A végén együttesen sikerült legyűrniük, elég nehezen, mert korához mérten meglepően erős, a szesz is dolgozott benne, ütött és rúgott és harapott, úgy kellett lefogni, hárman alig tudták harcképtelenné tenni. Akkor ijedtek meg, amikor látták, hogy véres és mozdulatlan. Annyira megrémültek, féltek a következményektől, így támadt az az ötletük, hogy kivigyék az országúbra, mintha részegen maga tántorgott volna oda, s ekkor gázolták el. Szegény halandók.