Kortárs, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 6. szám - Búcsú a csodáktól (Tragédia 7 képben)

IOPHON: Magadra vess! SOSHOKLES: A győzelem előtt álló hadvezérek már pontosan kiszámították, meddig lehet elmenni Athén megsemmisítésében. Menjünk tovább! „Ne lássuk, uram Zeus, mire megyünk ketten?” (És hosszan nevet.) IOPHON: Apám, elmebeteg vagy, semmi kétség, de lehet, hogy az istenek is azok. (És nyel egyet, mint gyerekkorában, amikor elhatározta, hogy sohasem fog sírni.) Talán csakugyan jobb lett volna, ha csak a tárgyaláson találkozunk. (Indul.) De mondd csak, apám, puszta kíváncsiság: az a fiú, a megátkozott fiú, erre az apaazokra mit felel ? SOPHOKLES (varázslatosan már ő a halálra ítélt fiú.) „Némán kell mennem szörnyű végzetem elé...” IOPHON: És ? SOPHOKLES: Kész. IOPHON: Ennyi ? SOPHOKLES: Ennyi. IOPHON: Annyit se mond, hogy le vagy szarva, Oedipus ? SOPHOKLES (fejét rázza, nem.) IOPHON: No, hát ezt a fiút jól elintézted. Elmegy némán a szörnyű végzete elé. (Hosszan visszaint, már mosolyogva, azért is. El.) Ebben a­­pillanatban belépett Alkibiades. ALKIBIADES: Tehát nem békü­ltetek ki... Én vettem rá a fiad, hogy próbálja meg. Ezt a szégyenteljes port meg kell akadályozni. Én megakadályozom. SOPHOKLÉS: Erőszakkal? ALKIBIADES: Erőszakkal is. EGY KVERULÁNS BETEG: Önök nem avatkozhatnak be az ügyeinkbe! Önök még nem győztesek! TYCHE: Ne törődj vele! Ma még nem kapott nyugatot, azért ilyen patrióta. ALKIBIADES: Ó, ma ez még mindig a legbékésebb hely Athénben. Minden utcasarkon merénylet. (A kverulánshoz.) Folytasd csak: jólesik hallani. Ilyen haza­fias hangot odafent már csak a perzsa provokátorok használnak. Az athéni hazafiak viszont perzsa maszkban tevékenykednek: felgyújtják a többi athéni hazafi házát. Senki se bízik önmagában, csak az ellenfelének az aljasságában. Azt készpénznek veszi. Az athéni nem hisz Athénben, a spártai nem hisz már a spártai erényekben, Prometheus nem hisz a tűzben, Neptunus nem hisz a tengerben, Vénusz sem hisz a vaginájában: ő a nyilvánosházakban a phallokrácia ellen szónokol. És most itt van ez a pör is! Sophokles-velő paradicsomszószban. Jóllakatni a népet vele. El­émelyíteni. Meghánytatni. Hogy úgy jöjjön föl benne a te százharminckét tragédiád, mint aki utólag tudja meg, hogy döghúst evett. Aki írta, nem volt beszámítható. SOPHOKLES: A százharmincharmadikat ott fogom bemutatni, ahol a be­­számíthatóságomat tárgyalják. ALK­IBIADES: Egy új művet ? SOPHOKLES: Azt. ALKIBIADES: Hol? A bírák előtt? SOPHOKLES: Ott lesz a premierje. Felolvasom az utolsó szó jogán. ALKIBIADES: Az ötleteid! Óriási! Micsoda szép, nagy és rendkívüli gondolat ez is... Meg ne csináld! Ez lenne a legfőbb bizonyíték, hogy csakugyan nem vagy beszámítható. Ismerem a zsűrit. Minden szép, nagy és rendkívüli gondolat eleve gyanús előttük. Ők csak azt látják, hogy az alperes felborítja a perrend ügymenetét és a permenet ügyrendjét, nem is beszélve a perügy menetrendjéről. És halálosan meg lesznek sértődve, mert megfosztod őket attól az örömtől, hogy zavarba ejt­hessenek téged a világ legostobább és legízléstelenebb keresztkérdéseivel. (Az egyik betegre rákérdez.) Tőled mit kérdeztek? EGY BETEG: Hát, hogy szoktam-e ágyba vizelni. - Már hogy szoktam volna ? - Hát most majd szoksz - mondták. - Azóta szokok is.

Next