Kortárs, 1979. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)

1979 / 3. szám - FÓRUM - Szigethy Gábor: Taktika és etika: Petőfi Sándor találkozása III. Richárddal

a tenger mosolya ez, mely halkan ringatózva játszik a napsugarakkal, míg rajta összetört hajók romjai tévedeznek.” Nem perdöntő színháztörténeti forrásmunka e színibírálat. Petőfi elfogult barát, s indulattal imádja Shakespeare-t. Mások máshogy festették Egressy alakítását, s könnyen lehet: csak Petőfi Sándor látta ilyennek Richárdot 1847. február 13-án, a Nemzeti Színház kényelmetlen karszékében feszengve, vagy valamely páholy mélyére húzódva, ahonnan ag­gódva pillantott körül a közönyös indulatú s kevés számú nézőseregen, amely nem óhajtotta Lendvay fejéről letépni a babérkoszorút, s átnyújtani Egressynek. („A közönség igen jól mulatott. Nevetett, ujjongott, tapsolt, kibízta E. G. urat, s épp oly jól mulatta magát, mint valamely elmés vígjátékban!..." - írta epésen a Honderű kri­tikusa.) De Petőfi Sándor a lelkében fogant Richárddal egynek látja Egressy alakítását, s a Szécsi Mária néhány mondatában Shakespeare-hős áll előttünk: Wesselényi Ferenc jel­mezében III. Richárd. Rég kísértő szellem Petőfi életében Richárd. A Salgó­­ híres forradalmi verse, a Levél Várady Antalhoz társaságában­­ 1846 májusában keletkezett, Dömsödön. Főhőse, Kompolti Dávid, a szépséges Perenna szerelméért eseng, pillanattal azután, hogy apjával s bátyjával együtt kardélre hányták a szép asszony cselédségét, kifosztották várát, megölték férjét. Páratlan vakmerőség: a férj még meleg holtteste mellett asszonyt kérni! Fél év múltán, 1847 februárjában Petőfi színibírálatában így lelkesedik: „De van egy jelenés e darabban, melynél nagyobbat, merészebbet nem írt Shakespeare, milyenbe bele­kapni kétségbeesett őrültség volna mindenkitől, csak oly korláttalan, mindenható erőtől nem, mint az övé. Ez az első felvonásbeli, koporsó melletti jelenés. (...) E jelenésnek nincs párja nagyszerűségben. Ezt Shakespeare valamely delíriumában írhatta, mert józan ésszel még ő sem merhetett ilyenbe fogni.” Bajza József már említett bírálatából visszhangzanak e szavak. „Shakespeare Richárdja a legzseniálisabb vakmerőség, mit valaha költő megkísértett. Benne olyanok vannak merve, melyeket csak vagy őrült merhet, vagy józan ésszel az, ki, mint Shakespeare, érzi szertelen erejét.” Nem Bajza színibírálatának hatása fedezhető fel Petőfi írásában. Hogyan emlékezhetett volna a költő az évekkel korábban megjelent írás mondataira? De Bajzával találkozott, beszélgetett, szó esett Shakespeare drámáiról, közös gondolataik voltak Coriolanusról, Hamletról, Richárdról. Az utókor, szenvedélyes gyűjtögetéssel, hasonló szavakat s mondatokat talál életművek­ben: bizonyítékok a kor legjobb elméinek rokon ítéleteiről, gondolatairól. Együtt vállalt, közös sorsukról. (Ismert és sokat idézett Petőfi-verssor, 1848 júliusából: „Használni s nem ragyogni akarok”. S Bajza József, Szózat a pesti Magyar Színház ügyében (1839) című röpiratában, mindjárt az első oldalon így ír: „Nem tetszeni, hanem használni akarok”. E két mondat széljegyzet a reformkorhoz: embert próbáló időkben a különböző vérmérsékletű, eltérő alkatú, de becsületesen, mert a közösségért gondolkodó emberek egyformán ítélnek teen­dőkről, feladatokról.) Lelkesülten írt hát Petőfi 1847 februárjában Richárd vakmerő tettéről; a pillanatról, melyben a hataloméhes Richárd - aki megölte Lady Anna férjét s annak apját, a még teme­­tetlen holttest mellett­­ rettentő játékba kezd: megkéri az éppen hogy megözvegyült asszony kezét. E jelenet vakmerő nagyszerűségének emléke már a Salgó­ban ott fénylik. A források sokrétűek. Vörösmarty Mihály kedvelt, s kalandos-paripás-tündéries múltat idéző elbeszélő költeményei, A Délsziget, A rom, A két szomszédvár, a költő Minden Munkáinak negyedik kötetében, 1845-ben újra megjelennek, s a korábban folyóiratok oldalain megbújó művek most mindenki számára elérhetők, olvashatók. A várromok Petőfit mindig érdekelték, Salgó különösen. Egy évvel korábban Úti jegyzeteiben már ábrándosan borongott meredek lejtőin: „Jó, hogy vezetőt fogadtunk Somoskőről Salgóra, mert tán föl sem találtunk volna e várra. Oly rendkívüli helyen fekszik, hogy gondolatnak is őrült volt, oda építeni. (...) Talán nem volt Magyarországban vár.

Next