Kortárs, 1979. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)
1979 / 4. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: Béklyók és barátok (emlékezés VIII. rész)
hogy az író abban az esetben is kielégítő tiszteletdíjat kap, ha a darabja megbukik az első előadáson, s műsorra sem színházban, sem rádióban nem kerül. (Tiszteletdíjak: 5000 Ft eredeti darabért, átdolgozásért, operettlibrettóért; 2000 Ft operetthez vagy zenés vígjátékhoz írt versekért, 5000 Ft operettzenéért, 3000 Ft zenés vígjátékhoz komponált zenéért - ezek olyan tiszteletdíjak voltak, amelyekért érdemes volt darabot írni, vagy zenét komponálni. Abban az esetben, ha a darabot valamely színház műsorába iktatja, a szerző megkapja a kollektív szerződés szerint járó tiszteletdíjat. A rádiós változatért külön tiszteletdíj nem jár.) Másodsorban az az állapot, hogy a darabok bemutatóját egy szakértőkből álló közönség nézi végig, lehetővé teszi a legszélesebb körű és a legmerészebb kísérletezéseket. Más szóval mód nyílna olyan kísérletek bemutatására, amelyek esetében a színházak anyagi vagy politikai okokból nem szokták vállalni a kockázatot. Harmadsorban ez a megoldás lehetővé tenné, hogy a párt aktívan részt vállaljon az új magyar színműirodalom kialakításában és ideológiai irányításában. Ez a megoldás kikapcsolná az alsóbb káderek szektás egyoldalúságát és sok kárt okozó elhajlásait. Végül megnyugtatóbb volna az írók szempontjából, akik ilyenformán minden esetben a párttal s nem egy vagy más személy véleményével állnának szemközt. Végül ez a megoldás azt is biztosítaná, hogy a darabok sorsáról nem a kulisszák mögött döntenének, hanem a párt nyilvánossága előtt.” Idáig a terv. Ezután a munkamódszer tárgyalása következik, ezt nyugodtan elhagyhatjuk, majd néhány gyakorlati adat: „Jelenleg nyolc kész darab és több ötlet áll rendelkezésre. Költségek: a rádió, amelynek saját színtársulata van (63 tag), saját zenekara, saját rendezői, karmesterei, ügyelői - ezt a feladatot vállalni tudja, az előálló költségtöbblettel együtt, személyzetszaporítás nélkül - kísérletképpen. Ahhoz, hogy ez a kísérlet sikerrel járjon, elengedhetetlen feltétel, hogy a »XII-es műhely« közvetlenül a Népnevelési Minisztériumnak legyen alárendelve, azaz teljesen függetlenül működhessék a színházaktól. Ez az egyetlen módja annak, hogy a jelenlegi helyzetben változás következzék be, s egészséges verseny alakulhasson ki a színházak és a műhely között. Javaslom, hogy a Népnevelési Minisztérium - fenti feltételekkel - három bemutató megtartását engedélyezze. Ehhez körülbelül háromhavi előkészület szükséges, ennek letelte után a bemutatók havonkint, de legkésőbb hathetenkint volnának megtarthatók. Az intézmény további sorsáról a tapasztalatok alapján a minisztérium döntene.” A részletekből minden józan eszű ember meggyőződhet afelől, hogy a „XII-es műhely” nem afféle ködös fantazmagória volt, hanem megalapozott terv. Révai áldását adta rá, s rám bízta a megvalósítást. Ehhez elsősorban színházra volt szükség. Egyelőre nem találtunk üres színházat. Vesztemre, közvetlen főnökömet, Schöpflin Gyuszit 1948 decemberében kinevezték stockholmi követté - támasz nélkül maradtam. Tovább rontotta a helyzetet, hogy engem viszont, a helyettesét, nem neveztek ki műsorigazgatóvá. Vagyis megingott a pozícióm. Legtehetségesebb rendezőnk, Konkoly Miklós, akinek a közreműködésére számítottam, párizsi útjáról nem tért haza, hanem a Szabad Európához szerződött. Mindezek tetejébe 1949 tavaszán a Lengyel Rádió újjászervezésére rendezett ünnepségre engem küldtek a Magyar Rádió képviseletében Varsóba. Azaz eltávolítottak a helyszínről, épp amikor a jelenlétemre a legnagyobb szükség lett volna. Ismét egy történet, amelyet kár volna eltemetni. Baleczki Emil személyében tolmácsot adtak mellém, s mindkettőnk ellenőrzésére - a kor szelleméhez híven - politiukot, azzal a megbízatással, hogy ha összeköttetést óhajtanánk létesíteni az imperialista hatalmakkal, ezt a próbálkozást csírájában fojtsa el.