Kortárs, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-6. szám)

1981 / 4. szám - Major Tamás: "A háborúnak vége" - válaszok Kabdebó Lórántnak (beszélgetés)

KL: - Kiktől sikerült még bemutatót tartani? MT: - Soha nem felejtem el Nagy Lajost, akit szintén szerettünk, imádtunk a Kis­kunhalomért, és minden egyéb írásért és József Attilával való kapcsolatáért. Ő egy­­szercsak megjelent a Nemzeti Színház irodájában, és azt mondta: írnék egy darabot, de még csak az első jelenet van meg. Mondom: mi ez az első jelenet? Azt feleli: két paraszt fölakasztotta a grófot, és a fa alatt ül és pipázik; ennyi van meg a darabból. Mondom: ez nagyon szép, de azért mégis rávettük, hogy írjon nekünk darabot, az 1919 május című remek novellájából, Új vendég érkezett címmel, amit nagy sikerrel mutattunk be, Déry Talpsimogatójával egy műsorban. És még ezután is kedve volt a darabíráshoz, sajnos a halál akadályozta meg, hogy befejezze A tanítvány című re­mek kisregényének a színre vitelét. Mindezeknél a daraboknál nagyon sokat segített Gellért Endre, a színház akkori főrendezője, akinek a munkássága abban is csúcso­sodott ki, hogy az Illyés-daraboknál ő bábáskodott. így került színre először az Ozo­rai példa, és így jutottunk el egészen a Fáklyalángig. Abban az időben ez óriási nagy öröm volt számunkra és nagy teljesítmény. De nemcsak darabokat írtak az írók, egész nagyszerű dolgok születtek a fordí­tások terén. A Shakespeare-átültetésekkel elég rosszul álltunk. Most kaptam aján­dékba egy 1848-as kiadású Coriolanust, és a fedőlapon az áll, hogy Shakespeare drá­mái, fordítják Arany János, Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály, és ez a Coriolanus volt, Petőfi fordításában. Miközben olyan Shakespeare-fordításaink vannak, mint a világon sehol, mert egyszerre élőek és klasszikusak, és sehol nem álltak össze így a legkiválóbb költők, hogy lefordítsák Shakespeare-t, hogy valósággal magyar dráma­írót csináljanak belőle, mert hiszen a német színház elleni küzdelemben születtek meg ezek a fordítások is - mégis ezután hosszú szünet következett, és szegény Hevesi Sándor is rengeteget bajlódott az Ács meg hasonlóféle fordításokkal; soha nem felej­tem el az ilyen sorokat: le­gyen édes álmodon bék­­­és egy aposztróf volt utána. Már a felszabadulás előtt is történtek kísérletek a Shakespeare-drámák fordításainak megújítására, Kosztolányi, Szabó Lőrinc eredményei közismertek - de a felszabadu­lás után sikerült új fordításokat készíttetni, a IV. Henriket Vas István, az V. Hen­riket Németh László fordította... KL: — És a III. Richárd.. . MT:­­ Most erre akartam kitérni, mert ez volt életemnek az egyik legszebb élménye, ez az együtt dolgozás Vas Istvánnal. Azt tudom, hogy őt is elvarázsolta a színház, sőt a feleségét, Szántó Piroskát is, mert csaknem minden próbán ott voltak. Hadd idézzek fel ebből az időből egy anekdotát. A csodálatos Tőkés Anna játszotta Erzsé­bet királynőt, nagy művész volt és gyönyörű szép nő is, hihetetlen színpadi intelli­genciával, az életre is nagyszerű szeme volt, de hát - tapintatosan fogalmazva - nem volt nagyon művelt. Az egyik próba alkalmával megkérte Vas Istvánt, hogy írjon be neki még néhány szép részletet a III. Richárdba, ami a költőt persze hallatlanul szó­rakoztatta. Mint színész el tudom mondani, hogy így Shakespeare-t fordítani, szó­­ról-szóra és egyszersmind költőien, és tudva azt, hogy annak a szónak nemcsak egy­szeri jelentése van, hanem működnie is kell a szereplő szájában, aki ezt egy cél érde­kében mondja, egy törekvés érdekében, van úgy, hogy mint hazugságot, vagy úgy

Next