Kortárs, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-6. szám)
1981 / 4. szám - Major Tamás: "A háborúnak vége" - válaszok Kabdebó Lórántnak (beszélgetés)
KL: - Kiktől sikerült még bemutatót tartani? MT: - Soha nem felejtem el Nagy Lajost, akit szintén szerettünk, imádtunk a Kiskunhalomért, és minden egyéb írásért és József Attilával való kapcsolatáért. Ő egyszercsak megjelent a Nemzeti Színház irodájában, és azt mondta: írnék egy darabot, de még csak az első jelenet van meg. Mondom: mi ez az első jelenet? Azt feleli: két paraszt fölakasztotta a grófot, és a fa alatt ül és pipázik; ennyi van meg a darabból. Mondom: ez nagyon szép, de azért mégis rávettük, hogy írjon nekünk darabot, az 1919 május című remek novellájából, Új vendég érkezett címmel, amit nagy sikerrel mutattunk be, Déry Talpsimogatójával egy műsorban. És még ezután is kedve volt a darabíráshoz, sajnos a halál akadályozta meg, hogy befejezze A tanítvány című remek kisregényének a színre vitelét. Mindezeknél a daraboknál nagyon sokat segített Gellért Endre, a színház akkori főrendezője, akinek a munkássága abban is csúcsosodott ki, hogy az Illyés-daraboknál ő bábáskodott. így került színre először az Ozorai példa, és így jutottunk el egészen a Fáklyalángig. Abban az időben ez óriási nagy öröm volt számunkra és nagy teljesítmény. De nemcsak darabokat írtak az írók, egész nagyszerű dolgok születtek a fordítások terén. A Shakespeare-átültetésekkel elég rosszul álltunk. Most kaptam ajándékba egy 1848-as kiadású Coriolanust, és a fedőlapon az áll, hogy Shakespeare drámái, fordítják Arany János, Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály, és ez a Coriolanus volt, Petőfi fordításában. Miközben olyan Shakespeare-fordításaink vannak, mint a világon sehol, mert egyszerre élőek és klasszikusak, és sehol nem álltak össze így a legkiválóbb költők, hogy lefordítsák Shakespeare-t, hogy valósággal magyar drámaírót csináljanak belőle, mert hiszen a német színház elleni küzdelemben születtek meg ezek a fordítások is - mégis ezután hosszú szünet következett, és szegény Hevesi Sándor is rengeteget bajlódott az Ács meg hasonlóféle fordításokkal; soha nem felejtem el az ilyen sorokat: legyen édes álmodon békés egy aposztróf volt utána. Már a felszabadulás előtt is történtek kísérletek a Shakespeare-drámák fordításainak megújítására, Kosztolányi, Szabó Lőrinc eredményei közismertek - de a felszabadulás után sikerült új fordításokat készíttetni, a IV. Henriket Vas István, az V. Henriket Németh László fordította... KL: — És a III. Richárd.. . MT: Most erre akartam kitérni, mert ez volt életemnek az egyik legszebb élménye, ez az együtt dolgozás Vas Istvánnal. Azt tudom, hogy őt is elvarázsolta a színház, sőt a feleségét, Szántó Piroskát is, mert csaknem minden próbán ott voltak. Hadd idézzek fel ebből az időből egy anekdotát. A csodálatos Tőkés Anna játszotta Erzsébet királynőt, nagy művész volt és gyönyörű szép nő is, hihetetlen színpadi intelligenciával, az életre is nagyszerű szeme volt, de hát - tapintatosan fogalmazva - nem volt nagyon művelt. Az egyik próba alkalmával megkérte Vas Istvánt, hogy írjon be neki még néhány szép részletet a III. Richárdba, ami a költőt persze hallatlanul szórakoztatta. Mint színész el tudom mondani, hogy így Shakespeare-t fordítani, szóról-szóra és egyszersmind költőien, és tudva azt, hogy annak a szónak nemcsak egyszeri jelentése van, hanem működnie is kell a szereplő szájában, aki ezt egy cél érdekében mondja, egy törekvés érdekében, van úgy, hogy mint hazugságot, vagy úgy