Kortárs, 1981. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)
1981 / 10. szám - Barabás Tibor: "A háborúnak vége" - válaszok Kabdebó Lórántnak (beszélgetés)
magyar-bolgár kulturális kapcsolatok megvalósulásáért dolgozzunk. Kedvező feltételek közt kezdtük el a munkát. 1933 végén én a zürichi Dimitrov-bizottság vezetője voltam, és Bulgáriában még emlékeztek erre. Dimitrov a vrányai kis nyári lakban apai szeretettel fogadott bennünket; hosszan, egy fél délután beszélgettünk vele; Lipcséről, Göringről, a lipcsei per lefolyásáról; bevallom, nagyon elfogódottan néztem Dimitrovra. Hogy hihettem volna, hogy az a fiatal diák, aki Zürichben Dimitrov mellett tüntetett, még találkozhat valaha vele, aki Hitler és Göring börtönében szenvedett. Mindkettőnket ugyanaz az erő szabadított ki a fasizmus karjaiból. Dimitrov nagy kérdésekre válaszolt nekünk. A nemzetközi helyzetet elemezte, különös érdeklődéssel fordult a magyarság múltja, jelene és a párt helyzete felé. Illyés megindultan beszélt az első bolgár szövetkezetekről, különösen Rozsevo Konárét dicsérte, amely még a cárizmus alatt egyesítette a paraszti erőt ezeken a szalagnyi földeken. KL: - Illyés Gyula versciklusban számolt be útjáról, de hazatérve könyvet írtál. De kettőtök kapcsolata egy másik üggyel is összefonódott. Közéleti elfoglaltsága mellett Barabás Tibor az író is igyekezett új, korszerű témákat keresni. Szociográfiai ihletésű irodalmunk egyik jelentős állomása volt az Egy bányász élete című könyved, amelyről a Válaszban éppen Illyés Gyula írt, méltatólag. BT: - Illyés elismerése nagyon megörvendeztetett, de azt hiszem, hogy némileg túlzott. Illyés Gyula azt írta, hogy ez a könyvem szocialista vállalkozású, őszinte ábrázolása a munkáséletnek. Hogyha szélesebbre tártam volna a kaput, akkor akár egy szocialista Boldog ember is születhetett volna belőle. Azt hiszem, ebben Illyés szeretesből túlzott, mert a portré sohasem nyújthat olyan széles ábrázolást, mint a regény, és elég bajunk lett később a portretikus ábrázolás zuhataga. Talán azért is nélkülözzük a plasztikus munkáshősöknek azt a sorát, amelyet ez az osztály valóban megérdemelt volna. Bennem az a vágy élt, hogy valamit elindítsak, nem kívántam betetőzni azt, amit elkezdtem. Ezért hát novellákban és könyveimben más utakra tértem, írásaimnak egy része valóban a mával foglalkozott, de túlnyomórészt a múlthoz, a hagyományokhoz fordultam. Ezek a munkáim, is, mint a Horthy-korban írottak - allegorikusak, mindegyik valamiféle mélyebb értelmet hordoz. Nem egyszerű korrajzok ezek, és nemcsak nevelésre vagy szórakoztatásra szánt írások. Mélyükön egy nagy lelki gond jut kifejezésre: a gondolat, az alkotás szabadságának szeretete. A nép felemelkedése iránti vágyam, és az a soha meg nem fakuló érzésem, amelyet minden elnyomott, üldözött iránt mindig is éreztem. KL: - Ezeknek a tanulmányoknak jórészét most újra kézbevetheti az olvasó a Magyar Csillagok című gyűjteményedben. BT: - Igen, a Magyar Csillagokban tulajdonképpen két kötet portréi fonódnak egybe, mind a kettőt a fasizmus alatt írtam. Az egyiket - mint már mondtam - a mátyásföldi munkásszázadban. Ez a könyvem 1942-ben megjelent az Európai szellem magyar úttörői címmel, a függetlenségi harcra szólító dokumentumokkal. Benne volt Kossuth fegyveres felkelésre szóló felhívása is. A kötet felét cenzúrázták, a másik fele azonban napvilágot látott. 1942. április 12-én Parragi György a Magyar Nemzet