Kortárs, 1981. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)

1981 / 10. szám - Barabás Tibor: "A háborúnak vége" - válaszok Kabdebó Lórántnak (beszélgetés)

magyar-bolgár kulturális kapcsolatok megvalósulásáért dolgozzunk. Kedvező felté­telek közt kezdtük el a munkát. 1933 végén én a zürichi Dimitrov-bizottság vezetője voltam, és Bulgáriában még emlékeztek erre. Dimitrov a vrányai kis nyári lakban apai szeretettel fogadott bennünket; hosszan, egy fél délután beszélgettünk vele; Lipcséről, Göringről, a lipcsei per lefolyásáról; bevallom, nagyon elfogódottan néz­tem Dimitrovra. Hogy hihettem volna, hogy az a fiatal diák, aki Zürichben Dimit­rov mellett tüntetett, még találkozhat valaha vele, aki Hitler és Göring börtönében szenvedett. Mindkettőnket ugyanaz az erő szabadított ki a fasizmus karjaiból. Di­mitrov nagy kérdésekre válaszolt nekünk. A nemzetközi helyzetet elemezte, különös érdeklődéssel fordult a magyarság múltja, jelene és a párt helyzete felé. Illyés meg­­indultan beszélt az első bolgár szövetkezetekről, különösen Rozsevo Konárét dicsér­te, amely még a cárizmus alatt egyesítette a paraszti erőt ezeken a szalagnyi földe­ken. KL: - Illyés Gyula versciklusban számolt be útjáról, de hazatérve könyvet írtál. De kettőtök kapcsolata egy másik üggyel is összefonódott. Közéleti elfoglaltsága mel­lett Barabás Tibor az író is igyekezett új, korszerű témákat keresni. Szociográfiai ih­letésű irodalmunk egyik jelentős állomása volt az Egy bányász élete című könyved, amelyről a Válaszban éppen Illyés Gyula írt, méltatólag. BT: - Illyés elismerése nagyon megörvendeztetett, de azt hiszem, hogy némileg túl­zott. Illyés Gyula azt írta, hogy ez a könyvem szocialista vállalkozású, őszinte ábrá­zolása a munkáséletnek. Hogyha szélesebbre tártam volna a kaput, akkor akár egy szocialista Boldog ember is születhetett volna belőle. Azt hiszem, ebben Illyés szere­tesből túlzott, mert a portré sohasem nyújthat olyan széles ábrázolást, mint a regény, és elég bajunk lett később a portretikus ábrázolás zuhataga. Talán azért is nélkülöz­zük a plasztikus munkáshősöknek azt a sorát, amelyet ez az osztály valóban meg­érdemelt volna. Bennem az a vágy élt, hogy valamit elindítsak, nem kívántam bete­tőzni azt, amit elkezdtem. Ezért hát novellákban és könyveimben más utakra tértem, írásaimnak egy része valóban a mával foglalkozott, de túlnyomórészt a múlthoz, a hagyományokhoz fordultam. Ezek a munkáim, is­­, mint a Horthy-korban írottak - allegorikusak, mindegyik valamiféle mélyebb értelmet hordoz. Nem egyszerű kor­rajzok ezek, és nemcsak nevelésre vagy szórakoztatásra szánt írások. Mélyükön egy nagy lelki gond jut kifejezésre: a gondolat, az alkotás szabadságának szeretete. A nép felemelkedése iránti vágyam, és az a soha meg nem fakuló érzésem, amelyet minden elnyomott, üldözött iránt mindig is éreztem. KL: - Ezeknek a tanulmányoknak jórészét most újra kézbevetheti az olvasó a Ma­gyar Csillagok című gyűjteményedben. BT: - Igen, a Magyar Csillagokban tulajdonképpen két kötet portréi fonódnak egy­be, mind a kettőt a fasizmus alatt írtam. Az egyiket - mint már mondtam - a má­tyásföldi munkásszázadban. Ez a könyvem 1942-ben megjelent az Európai szellem magyar úttörői címmel, a függetlenségi harcra szólító dokumentumokkal. Benne volt Kossuth fegyveres felkelésre szóló felhívása is. A kötet felét cenzúrázták, a másik fe­le azonban napvilágot látott. 1942. április 12-én Parragi György a Magyar Nemzet­

Next