Kortárs, 1981. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)
1981 / 11. szám - Kertész Ákos: Családi ház manzárddal (regény II., befejező rész)
gyat, mely ellen az ura szent háborút hirdetett, Göncöl meg szinte semmit sem értett az egészből, s azt is inkább csak érezte ösztönösen, hogy Burián valami számára megközelíthetetlen magasabb rendű és emberibb erkölcs nevében él és gondolkodik, és saját kisszerűségéért mélységesen szégyenkezett. És ez így ment volna ki tudja meddig, és ki tudja, hogyan alakult volna tovább, ha a véletlen, mint már annyiszor, ismét közbe nem szól. A föntebb érintett véletlen betegség formájában tört rá a Burián-házra, Sanyika kanyarós lett, s a kanyarót pár nap múlva megkapta tőle a kis Ágnes is. Erzsiké pedig ekkor értette meg, mit akar mondani az ura azzal, hogy SZERETET, és milyen igaza van abban is, hogy a féltékenységet, legalábbis hármuk között a szeretetnek kell fölváltania, mert Erzsiké, míg a kicsik meg nem gyógyultak, minden idejét a gyerekeknek szentelte, velük volt éjjel-nappal, az ő szobájukban aludt (szó sem lehetett tehát szexuális életről ezalatt), s a két férfi egymással versengve, egymást túllicitálva s mégis tökéletes egyetértésben, egymás iránti szeretetben halmozta el őt, a beteg gyermekeiért aggódó, a kicsinyeit féltő gonddal ápoló édesanyát a gyöngéd gondoskodás ezer jelével, és játszott, bolondozott, bohóckodott a kis betegekkel, hogy figyelmüket a betegségről elterelje; ezalatt a férfiak között a feszültség fölengedett, teljesen föloldódtak egymás iránt (és főleg Göncöl, hisz ő volt a görcsösebb), sőt mintha Göncöl Burián érthetetlen magatartásából is megértett volna valamit, és már kedélyesen, heccelődve, majdhogynem nyíltan célozgattak különös kapcsolatukra egymás előtt (ez utóbbi megjegyzés persze inkább a főművezetőre vonatkozik), és minthogy a kanyaró nem halálos betegség - a láz, a levert állapot csak néhány napig tart, s utána már csak az volt mindhármuk gondja, hogy kössék le a két kisgyerek energiáit, melyek a kényszerű bezártságban megsokszorozódtak ez a két hét, míg a betegség tartott, a legharmonikusabb és legboldogabb periódusa volt annak az időszaknak, mely időszak eseményeinek a leírására a jelen krónika vállalkozik. Ha valaki idegenként, kívülről figyeli meg a Burián-ház életét, mint tette ezt Angéla, Erzsike kedvenc szomszédasszonya és barátnője, bizonyosan ugyanarra a következtetésre jut, melyre Angéla is jutott. Erzsike első bűnbeesését, ama viharos szeptemberi éjszakát követően egy könnyelmű pillanatában, délelőtt, amikor Angéla átugrott hozzá egy fiaskó kisüstivel, a pálinka zsongító és a megfontolt ítélőképességet tompító hatására a kelleténél jobban bizalmába avatta barátnőjét, elmesélvén, hogy egyik éjszaka Burián távollétében majdnem történt valami közte és Göncöl Pali között, de végül is igazán nem történt meg a dolog (vagyis Erzsikének szüksége volt valakire, akivel titkát megossza, de annyira a kisüsti sem altatta el minden óvatosságát, hogy ne hazudjon a kulcsfontosságú epizódot illetően, vagy - ne használjunk a kedves fiatalasszonnyal kapcsolatban ily durva szavakat! - ne szépítse egy kicsit a tényeket, aztán, mesélje tovább, megállapodtak Palival, hogy ezentúl testvéreknek tekintik, és testvérként fogják szeretni egymást. Angéla ravasz keresztkérdéseinek a hatására kivallotta még, hogy mindez azon a viharos éjszakán történt, melyet megelőző délután Angéla vigyázott a gyerekekre, s hogy nem a szüleihez ment, hanem Göncöllel volt moziban ezalatt, és Göncölt a vihar kergette olyan ijesztő állapotba, hogy Erzsike rémületében és szánakozásában majdnem elvesztette a fejét, de szerencsére időben észhez tértek mind a ketten. Angélát ettől kezdve furdalta a kíváncsiság, hogy alakul a továbbiakban Erzsike testvéri kapcsolata a fiúval, s a két barátnő gyakran pusmogott és kuncogott hol kisüsti mellett, hol anélkül, míg egyszerre Er-