Kortárs, 1982. július-december (26. évfolyam, 7-12. szám)
1982 / 7. szám - FÓRUM - Kovács Sándor Iván: Négy lappangó horvát-magyar Zrínyi-verssor
KOVÁCS SÁNDOR IVÁN Négy lappangó horvát-magyar Zrínyi-verssor Sem a magyar, sem a horvát irodalomtörténetírás nem világította meg kellőképpen még azt a páratlan jelenséget, hogy a Zrínyi-testvérek, Miklós és Péter a XVII. század közepén közrebocsátják egy terjedelmét tekintve is hatalmas verseskönyv magyar és horvát változatát. Miklós kötete, az Adriai tengernek Syrenaia, Groff Zrini Miklós Bécsben, 1651-ben jelent meg, s a Szigeti veszedelemre együtt kilenc lírai verset és négy epigrammát tartalmaz. Az Adrianszkoga mora Syreni, Groff Zrinski Petar 1660-ban, kilenc évvel később hagyta el a velencei nyomdát, s beosztása teljesen megegyezik a magyar Syrenával, mindössze egy lírai vers és egy epigramma hiányzik belőle. Péter először az eposz fordításához fogott, s nyolc éneket át is ültetett belőle horvátra, még a rímelésben is teljes hűséggel követvén bátyja szövegét. Ezt az első kísérletet később tartalmilag szabadabb változatra cserélte fel. A formát azonban megnehezítette: a horvát költői hagyományoknak megfelelően most már a sorok közepén is rímeket alkalmazott. A néhány strófa elhagyására, bővítésére szorítkozó tartalmi eltérések mindenekelőtt „horvátabbá” teszik a szöveget. A dalmát tengerpart legmagasabb hegyláncolatának nevéről Péter még a Késmárknak nevezett Tátrát is átkereszteli Velebitnek. A horvát fordítás általában puritánabb jellegű: a hősköltemény szerelmi epizódjait Zrínyi Péter elszegényíti, a Cumilla-Delimán epizódból például nem fordítja le a Cumilla elhúzódó szüzességére vonatkozó utalást és az erotikus színezésű nászjelenetből is elmarad a szerelmesek „összvetüvésérül” szóló egyik versszak. A magyar és horvát Syrena között nagyjából az a különbség, ami Tasso Gerusalemme liberatátrit az átdolgozott Conquistatától elválasztja. Az illusztrációk tekintetében ez a viszony azonban fordított: a magyar Syrena a horváthoz képest szegényes, puritán könyv. Zrínyi kevés idejéből csak a címlapmetszet megrendelésére futotta, de hogy lehettek elképzelései saját verseskönyvének illusztrálásáról is, azt a horvát változatból rekonstruálhatjuk, ennek illusztrációit ugyanis ő választhatta ki. Az ajánlásban leszögezett , fabulákkal kevertem az históriát’’ elvnek megfelelően a horvát Syrenát főként a történeti hűséget hangsúlyozó rézmetszetek díszítik (a szigetvári hős és Zrínyi Péter arcképe, a Zrínyi-címer), illetve belekerült egy „fabulás” illusztráció is: a Theseustól elhagyott Arianna sírását szemléltető metszet. A képek mestere ugyanaz a Giacomo Piccini velencei rézmetsző, akinek egy rajza mintául szolgált a magyar Syrena címlapképéhez is. Mivel az Arianna-metszet pedig annak a Bernando Castellónak a Tasso-illusztrációit követi, aki Tasso beleegyezésével díszítette rajzokkal a Gerusalemme liberata 1590. évi genovai kiadását, kézenfekvő, hogy Zrínyi Miklósnak ez a Tasso-kiadása volt meg, s ezt vitte magával mintaként, amikor 1660 nyarán a horvát fordítás nyomdai munkálatainak ügyében elutazott Velencébe.