Kortárs, 1982. július-december (26. évfolyam, 7-12. szám)
1982 / 7. szám - KRITIKA-MAGYAR KÖNYVEK JUGOSZLÁVIÁBÓL - Széles Klára: Bori Imre: Varázslók és mákvirágok
séget megörökítő novelláiban (A puszta könyve, Delelő és más elbeszélések) és a dohánytermelő gányók életformáját megőrző, a modern folklór ihletését felhasználó Gányó Julcsa című regényben. Szándékaiban, körvonalaiban rekonstruálható csupán a múlt századi magyar társadalom nagy regényciklusa. Csáth Gézát úgy közelíti meg Bori, hogy középpontba állítja azt, ami sorsa, élete és művészete alakításában azonos. Filozófiai kérdésként fogalmazza meg: mit tehet az ember, ha a művészet, az élet megélésének teljességét keresi olyan korban, amikor csupán ennek hiányával találkozhat, ha a harmónia áhítására mindig, törvényszerűen a diszharmónia léte válaszol. Természetes utak, eszközök híján vajon nem mesterséges eszközökhöz kell-e folyamodnia - ahogy ő fordult az ópiumhoz s ahogy hősei az élet megéléséhez, a kéj eléréséhez egészséges módon hozzá nem jutva, patologikus megoldásokkal kísérleteznek. Könyörtelen és végleges formában érzékeli és ragadja meg az ember elidegenültségét, a lélek, az ösztönvilág riasztó mélységeit. Novelláiban felszínre bukkannak a látszat mögé húzódó, elfojtott hajlamok, késztetések, a jó és rossz fogalmait túllépő indíttatások. Olyan megdöbbentő transzformációkkal szembesít, mint amilyen a szeretetre éhezés szadizmussá változása (Anyagyilkosság). Mindezek tárgyiasításakor felbomlanak az elbeszélés megszokott, zárt keretei, átalakulnak. Bori meggyőzően jellemzi és tipizálja is ezt az átformálódást, szélsőségesen szubjektív és szélsőségesen objektív iránya szerint. Az előbbihez sorolja a „költői” novella megteremtésének változatait: az álom, a történeti- és mese-elbeszélés fajtái, a próza verset és „keleti” történetet (A varázsló kertje, Egyiptomi József, A vörös Eszti stb.). Az utóbbihoz számítja a naplóforma, pontos leírás, személytelen adatközlés alkalmazását (Egy vidéki gimnazista naplójából, Szombat este, Katonai behívó stb.). Felhívja a figyelmet arra, amikor költői és prózai változatban is megtalálható egy elbeszélés, s ezt nevezi ikemovellának. Az írói szemlélet és anyagkezelés változásának mértékeként az író és hősei között növekedő távolságot jelöli meg. Amikor Csáth drámáinak lényegét jellemzi, megfogalmazása az életmű egészére is illik: tragédiája a tragédiától megfosztottság; az, hogy a világváltoztatás esélye helyett csupán a két megszerzésének lehetősége a tét. Török Gyula három regényét eleve úgy emeli ki és elemzi Bori Imre, mint a még teljességében fel nem tárt életmű részét. A két jelentékenyebb mű, A porban és A zöldköves gyűrű (1913) mögött ciklussá növesztett magyar családregény lehetőségét, be nem váltott ígéretét látja felrajzolódni, ahol az egymást váltó nemzedékek életútjaiban megtestesülhetne a vidéki birtokos élet felbomlásának, s helyében a városi polgáriasodás növekedésének folyamata. Török Gyulánál ennek a változásnak főként az első mozzanata érvényesül, s ez sem mindig egyértelműen. A párban főhőse, Kender Pál előtt csak igen halványan dereng fel a tevékeny élet lehetősége a polgári eszmék elsajátítása útján. Önmaga sajátosan magyar „felesleges ember”-ként tengődik, s széplélek módjára álmodozva a századvég „nagyilágiság”-ára, művészsorsra vágyik, a szépség élvezetére. Spángli Kató szerelme ezt képviseli számára. A zöldköves gyűrűben Eöz József báró és családja látszólag már a regény kezdetén, birtokai, felesége elvesztésével egyszerű polgárrá, Őz Józseffé lesz. De valójában éppen a második feleség, Deborah, a polgárleány lesz az, aki szenvedélyesen rabjává lesz a birtok visszaszerzése ábrándjainak, amely már életet mérgező mániává válik. Bori Imre megragadja az ábrázolásmód különös átmeneti voltát: a regény már szakít a mozgalmas cselekményességgel, de még nem hozza előtérbe szereplői belső, lelki, tudati történéseit sem. Úgy véli, s ez egyik legeredetibb megfigyelése, hogy éppen e kettősség miatt kap nagy szerepet a festőiség, a hősök helyzeteinek festményszerű megragadása a gazdag és szimbolikus jelentésű színvilág. Az ikrek esetében a társadalmi okok teljes háttérbe szorulását állapítja meg, a vak véletlen, a biológiai meghatározottság uralkodó szerepét. Csak felvázolnia lehet, miként válhatott volna ugyanez az életanyag lírai vagy filozófiai regénnyé. Bori Imre mind a négy tanulmányban a művészi alakítás gondos, aprólékos számbavételével továbbépíti egy modern magyar prózatörténet szintézisének lehetőségét. (Fórum Könyvkiadó, Újvidék.) SZELES KLÁRA