Kortárs, 1984. január-június (28. évfolyam, 1-6. szám)

1984 / 3. szám - FÓRUM-ÉLŐ MÚLT - Somlyói Tóth Tibor: Ármány és merény Kossuth ellen

A törökök, alapos gyanúm van rá, még jobban informálva lehetnek, mert amit én minden feltűnést kerülendő az egész dolgot egyedül magam akartam venni, és így a Sumlába hozott 3, mind pedig a várnai úton egy-egy faluban hátrahagyott 8 emberemet vissza akartam küldeni, de a pasa megtagadta útlevelük láttamozását, pedig irataik teljesen rendben voltak, és azt a megjegyzést engedte meg magának, hogy a jelen nehéz viszonyok között csak akkor ad vízumot, ha a konzul pár sor írással jót áll értünk. Mivel pedig a konzul ezt persze nem tehette meg, az emberek tiltakoztak, és mint kereskedők, kártérítést követeltek. Mindenesetre Konstantinápolyból árulták el az egész esetet, és én ezután bölcsen megjegyzem magamnak, miként kell ott viselkednem. Szomorú én reám nézve az egész dolog azért, mert ki tudja mikor érem el azt, amit most egész biztosan a kezemben tartottam. Ehhez jön még, hogy Dembinszkiné grófnő gyengélkedik, és a 3 és Vi láb magas hóval fedett utak. De különben, ha én panaszkodom is, kérem, ne gondolja, hogy szándékomtól elállok; felhasználom az első kedvező pillana­tot, bárhol s bármikor...” Jasmaghy december 22-én a következőket írja a merényletről: „A Konstantinápoly­ból kiinduló - meglehetős veszélyes - expedíciót illetőleg - Sumlába érkezésem első pillanatában úgy Dembinszkiné grófnő betegsége által, mint - sajnos - a várnai angol konzultól terjesztett hír által, hogy a horvátok feladata a felkelők vezéreinek megölése lenne stb. - kényszerítve voltam rendelkezéseket tenni, hogy e szalmaláng gyorsan kialudjon, s ezzel kissé akadályozva éreztem magamat kitűzött feladatom kívánt gyors kivitelében, de azért a legkevésbé sem adom fel a reményt, hogy célomat becsületesen és megelégedésre meg ne oldjam. Igen, jól tudom, mily végtelen elővigyázatossággal kell eljárnom, s hogy milyen nagy kellemetlenségeknek lennék okozója, ha csak a legkisebb dologban is elsietve cselekednék. Ezért ismételten kérem, legyenek teljesen aggodalom nélkül és legyenek nyugodt bizalommal, nekem pedig adjanak időt, hogy a döntő kedvező pillanatot felhasználjam.” A hosszan idézett, terjedelmes levélben az emigránsokról, körükben szerzett bizalmi embereiről így ír: „Dembinszki grófnét csak addig becsülhetem és használhatom, míg a pillanat el nem jön, amikor ő is át fogja látni, hogy érzületemben hatalmasat tévedett és így saját magát is megcsalta. E perctől kezdve a jó ügy számára hasznavehetetlen.” Amint túljutottunk első megütközésünkön, hogy Kossuth kedves kis ismerőse ilyen szerepben található, különféle kételyek támadnak fel bennünk. Igazán csak a titkos rendőri akták adhatnak fel nekünk ilyen feladatokat. Bár más forrásból is tudjuk, hogy a Dembinszki házaspár ez időben sokat betegeske­dett, kétségtelen, hogy Jasmaghy Kossuth kedves kis ismerőséhez hozzáférkőzött. Első pillanatra az a gyanúnk, hogy Dembinszkiné áltatta talán az osztrák ügynököt, s amikor tettre került a dolog, cserben hagyta. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy igyekezett mégis jóban lenni Jasmaghyval és később szolgálatokat tett neki. Másfél esztendő múlva ugyanis Dembinszkiné egyszerre csak Magyarországon terem. Viszontagságos életét - Amerikában, ahol ekkor élt - megunta s haza akart menni gazdag szüleihez, Temesvárra. A pesti rendőrség jelentette elfogatását Bécsbe, s akkor a titkos állampolitikai osztálytól azt a tájékoztatást kapta, hogy Dembinszkiné sumlai tartózkodása alatt, de később Konstantinápolyban is kitűnő szolgálatokat tett. Dembinszkinét erre, hamis útlevél­­használat címén, formálisan két hétre elítélték s aztán szabadon bocsájtották. Ha Jas­­maghyt Dembinszkiné Sumlában cserben is hagyta, egyéb híveivel, különösen Konstan­tinápolyban, bizonyosan kárpótolta. Dembinszkiné számított is ezért Jasmaghy hálájá­ra. Már Konstantinápolyban kijelenti, magyar környezet szörnyülködésére, hogy honvá­gya van, és ő bizony nem is félne hazamenni. Amerikából sem utazott volna hazájába, ha nem lett volna biztos abban, hogy elnéző ügykezelésre számíthat. Ő maga emlékiratai­ban hazautazását és elfogatását eléggé elmásítva adja elő és azt állítja, hogy három

Next