Kortárs, 1984. január-június (28. évfolyam, 1-6. szám)

1984 / 3. szám - FÓRUM-ÉLŐ MÚLT - Somlyói Tóth Tibor: Ármány és merény Kossuth ellen

ahhoz, hogy Kossuth mögött suttogni kezdjenek. Igen sok emigráns, egykori honvédtiszt állott már ekkor a Sumlában tartózkodó osztrák konzullal s a titkos ügynökökkel összekötetésben, akik siettek friss pletykával szolgálni. Különösen a kormányzó egykori titkára: Szöllősy. (Később, a békebeli idők derekán könyvben részletezte rágalmait Kossuth ellen.) De Európa osztrákpárti sajtója is tele gúnykacajjal, kárörömmel, kaján­kodással a honvesztett „agitátor” ellen. E személyes epizód is közrejátszott a sumlai emigránsok csalódottságának növekedésében. Perczel - egy vitában - szemére vetette Kossuthnak az idegenekkel, főleg angol utazókkal, Wágnerrel s Dembinszkinéval való barátkozását, honfitársainak elhanyago­lását. Kossuth, aki harminc évvel idősebb volt Dembinszkinénál, akkor hónapok óta semmilyen hírt sem hallott családja felől, csak annyit tudott, hogy felesége úton van, sikerült megmenekülnie. Leveleit olvasva, melyeket ez idő tájt írt barátaihoz és a diplo­máciai képviseletekhez, bármilyen közügyről is szóljanak, mindig találunk benne egy-egy sort, vagy utalást, melyek a családja iránt érzett aggodalmát fejezte ki. Ugyanakkor Kossuth magatartásában van valami, ami a törökországi emigráció alatt, a test és a lélek zilált viszonyait is tükrözte. Boldog, ujjongó fölfedezésszerű reménykedések váltakoznak lelki és fizikai összeroppanással, ítélőképességét kétségtele­nül befolyásolják ezek a változások. Most szinte jótékony hatással volt az ifjú asszony kedélye ő reá, udvarias, s mi több gavallér társaságában­­ minden más rágalom, osztrák hangulatkeltés, vagy a gyűlölet alattomos hangja, mint például Szemere esetében, aki szintén úgy említi azokat, mintha az valóságos szerelmi viszony lett volna. Szólnunk kell Dembinszkinéról, mert Bach titkos aktáiban a központi osztály vezetőjének kezéből a következő - meglepő - feljegyzést találtuk róla: 1851. július 27-én: „Dembinszkiné az Oriensen levő ügynökségeink főnökének Kossuth sumlai tartózkodása alatt, majd később Konstantinápolyban is, kitűnő szolgá­latokat teljesített.” 1853-ban, egy császárhoz intézett javaslat közelebbit is mond a grófnő szerepéről: „Kossuth elfogatásának sumlai terve csak azért hiúsult meg, mert Kossuth felesége váratlanul megérkezett és így a közismert Dembinszkiné grófnő, akit ügyünknek meg­nyertünk, a forradalom vezérének közvetlen közeléből eltávolíttatott.” Visszatérve az események rendjéhez - s egyben, hogy kapcsolatot találjunk e késői információhoz - Jasmaghy útját kell egy időre követnünk. Ő Viddinből egyenesen Konstantinápolyba utazott. „Nem ismeretes útja célja” - írja jelentésében az osztrák konzul. December 19-én újra visszajött Sumlába. Megérkezte után pár órával már az egész emigráció alarmírozva volt. Kossuth Konstantinápolyból hivatalos értesítést ka­pott, hogy vigyázzon, mert 12 fegyveres ember leselkedik rá a város szélén. Az osztrák konzul Jasmaghyhez ment, felelősségre vonta, de az csak cinikus fölénnyel hallgatott. Jasmaghy december 22-én a következőket jelenti Bécsbe: „Az expedíció, melyre vállal­koztam, már Konstantinápolyban nehézségekbe ütközött és ellenzékre talált. Sajnos, itt is túl sok a rokonszenv a »derék« magyarokkal szemben, és senkinek sem tetszik, ha keményen bánunk velük. Egyedül Mikanovich főkonzul az, aki Ausztria igaz ügye iránt érez sympáthiát. Ennek a becsülésre méltó férfiúnak kellene vaskezekkel egyet rázni a fán, hogy egynémely levél leváljon az ágról. Már Konstantinápolyból elindultamkor akadályokba ütközött Mikanovich, me­lyek eléggé zavarba hozhatták. Lehetőleg eltávolította ezeket az útból, ámde alig értem Sumlába, megtudtam, hogy Kossuthot nem az igazságról, hanem még annál is rosszabb­­ról értesítette a várnai angol konzul, úgy hogy az illető szerencsés, bár még mindig lehetséges idea realizálása magának az istenségnek is lehetetlenné volt téve mind e pillanatig.

Next