Kortárs, 1984. január-június (28. évfolyam, 1-6. szám)
1984 / 4. szám - Nádas Péter: Epizód egy emlékiratból (elbeszélés)
NÁDAS PÉTER Epizód egy emlékiratból Azon a délutánon tulajdonképpen az édesapja iratai között akartunk volna kutatni, amihez valójában senkitől és semmitől nem háborítva azonnal megérkezésem után hozzá is foghattunk volna, hiszen az édesanyja a városba ment, és mégis jó okunk volt rá, hogy húzzuk az időt, féltünk. Vissza kéne térnem hát elcsukló hangon említett titkunkhoz is, mesélni róla, elmesélni, hogy hol nálunk, hol náluk kutattunk, elfogulatlanul megjegyezni, hogy ez nálunk volt veszélyesebb, mivel apám előtt nem volt ismeretlen kutatási szenvedélyem és ő kulcsra zárta íróasztalának fiókját. Amolyan trükkös zár volt ez, ha lezárták a középső fiókot, bezárult a többi is, az íróasztal lapját azonban meg lehetett emelni egy csavarhúzóval s akkor a zár szépen kipattant; az volt ugyanis a rögeszménk, hogy ők, a két apa, kémek, és összedolgoznak. Életemnek e legiszonyúbb titkát még soha, senkinek nem meséltem el. Mindkettőjük viselkedésében volt annyi rejtélyes elem, ami merész feltételezésünket nem tette teljesen alaptalanná, s mi résen voltunk, kerestük, gyűjtögettük a bizonyítékokat. Ők csupán távolról ismerték egymást, helyesebben erről mi úgy vélekedtünk, hogy persze úgy tesznek, mintha nem fűzné össze őket egy nagyon is szoros viszony; tulajdonképpen még helyénvalóbbnak és gyanúsabbnak találtuk volna, ha egyáltalán nem ismerik egymást, ismeretlen célú elutazásaik néha egybeestek, bár az is gyanút keltett bennünk, ha nem estek éppen egybe és az egyik akkor utazott el, mikor a másik éppen visszatért. Egyszer nekem kellett egy vörös viasszal lepecsételt, súlyos, sárga borítékot átvinnem Maja édesapjához, máskor pedig egy mindennél gyanúsabb jelenet tanúi lehettünk, apám a városból tért haza szolgálati kocsiján, az ő apja viszont épp a városba ment a magáén, a két kocsi az Istenhegyi út kellős közepén megállt, ők kiszálltak, néhány közömbösnek tetsző szót váltottak egymással, és akkor az ő apja valamit átadott az én apámnak, de ezt oly gyorsan! amikor pedig este megkérdeztem tőle, mit kapott, s természetesen keresztkérdésnek szántam, ő azt válaszolta, nem kéne mindenbe beleütnöm az orromat és gyanúsan nevetett, amit én azonnal megtelefonáltam Majának.