Kortárs, 1986. július-december (30. évfolyam, 7-12. szám)
1986 / 7. szám - FÓRUM-ÉLŐ MÚLT - Boldizsár Iván: Utazás a Regátban és Erdélyben, 1935-ben (II., befejező rész)
1952-ben megjelent magyarul.) Kiderült, hogy Kemény István nevű író nincs is. Gusti méltányolta Németh tájékozottságát, mindhármunk ázsiója megnőtt, sőt szemmel láthatóan a bennünket meghívó Golopentiáé is. A professzor azzal folytatta, hogy mégis a vígjátékíró Caragialére gondolt, amikor megkérdezte, ismerjük-e, mert egy Caragiale tollára méltó történetet szeretne előrebocsátani, mielőtt módszerét ismertetné. "Azazhogy, már ez is a módszerről szól. A történet nem is szociográfiai eredetű, hanem a népzenekutatásból származik. Gusti megmondta a kutató nevét. Akkor eleresztettem a fülem mellett. De most, hogy megtaláltam ezt a történetet a Balázs szerkesztette Gusti-könyvben is, magának a professzornak a tollából — ez is kedves anekdotája lehetett —. A szociológiai monográfia A munkamódszer című 1940-es tanulmányában, már felkaptam a fejemet a népzenekutató nevének olvastára. Hiszen ez nem más, mint Constantin Brailoiu, Bartók barátja, kutatótársa, levelezőpartnere. Öszszezárulnak, amikor élnek, a magyar és a román áramkörök. Brailoiu két román népdal elterjedtségét kutatta. Az egyik a fenyőről szólt, a másik a hajnalról. Egy regátbeli járásban kétszáz kérdőívet küldtek szét a tanítóknak és az iskolaigazgatóknak. Már az is sokat mond az előre elkészített kérdőívek értékéről, jegyezte meg Gusti, hogy csak négyen küldték vissza az íveket kitöltve. Az egyik különösen fölkeltette a kutató figyelmét. Az iskola igazgatója azt jelentette, hogy a fenyőről szóló dalt főképpen karácsonykor éneklik, s ez apáról fiúra szálló, ősrégi román szokás. Brailoiu leutazott a faluba. Kiderült, hogy az Tannenbaum című német karácsonyi ének változatáról van szó. A példázat önmagáért beszélt. A kérdőíves szociográfiai kutatást használni kell, de valódi értéke csak akkor van, ha a kutató személyesen is ellenőrzi az adatokat. Gusti munkaeszköze a kérdőívek mellett az echipa, a csapat. Fel sem tudtam jegyezni, olyan gyorsan sorolta fel, amikor a különböző csapatok más-más összetételét ismertette. Csak amidőn segélykérően emeltem fel a ceruzámat Golopenpa felé, lassított a professzor, s ekkor vált világossá, hogy a már felsorolt, húsznál is többféle szakembert nem egy csapatba akarja összezsúfolni, hanem több keretet állít fel, így a szakemberek száma elérheti a nyolcvanat is. Lassabban mondta, buzgón feljegyeztem mindent, de a csüggedés egy nemével láttam, hogy ehhez nagyon hasonló az a terv, amivel mi a Fiatal Magyarság szociográfiai különszámában kísérleteztünk, de néhány hónap alatt be kellett látnunk, hogy nem megy. Gustiéknál volt statisztikai keret, természettudományos keret, amit a rájuk jellemző, kissé megilletődött tudományoskodással kozmikusnak neveztek. Ez földrajztudósokból, botanikusokból, geológusokból állt, szociológus nem is ment velük. Volt egészségügyi keret, ez a módszer jellegének megfelelően nemcsak kutatott, felmért, megállapított, hanem ott is maradt a faluban. Két hét múlva láttunk egy ilyen echipát a Radnai-havasokban, Újradnán. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy félretéve egykori noteszemet — megsárgult, a ceruzajegyzetek elmosódtak, golyóstoll még nem volt, a töltőtollat csak írásra, nem jegyzetelésre használtam, kimásoltam a Balázs-könyvből Gusti professzor szövegét az echipák kereteiről és azok összetételéről. Nem a teljesség vagy valamiféle történelmi hűség kedvéért teszem. Mélyebb okom van. Ez motoszkál a fejemben már két éve, mióta ezzel a kézirattal birkózom, rossz, de elkerülhetetlen szokásom szerint a napi munka kedvéért abba-abbahagyom azt, amit könyvnek szánok. 106