Kortárs, 1991. január-június (35. évfolyam, 1-6. szám)

1991 / 6. szám - Horváth Péter: Ajándékember (kisregény)

- Miféle áldozat? - röhög arrogáns, fisztulás hangján a kamasz. - Áldozatról idáig nem volt szó! Azt kifelejtette az író úr! - Hülye - legyint Mohácsi. - Az áldozatot természetesen a gyilkos választja ki. Érted, Robikám? Erőteljesen megböki az ujja hegyével, az áldozat felvisít, elterül. Én felgyújtom a villanyokat, és akkor jön a számadás. Ki hol állt a sikoly pillanatában, milyen hangokat hallott, milyen mozgásokat észlelt maga körül a sötétben, satöbbi. Keresztkérdések, nyomozás. Ki fog derülni, hogy mindannyian bűnösök vagyunk. Anna féllábon áll az ajtóban, egyik cipője a kezében, az ajtófélfát kopogtatja vele. - Ez egy ostoba... egy hülye játék. - Úgy van! - helyesel Mohácsi. - Hozzánk illő mulatság! És nem lesz érdek­telen. - Akkor se csinálom. - De hát miért nem? - Nem akarlak elveszíteni. - Ugyan már! Veszíts el, édes Anna, legalább egy órácskára veszíts! Meglá­tod, seregnyi kan akar majd osztozni hüvelynyi gyászodban, kicsim! íme, itt állunk a nemlét kapujában, lehajtott főnket megcsapja a halál nyirkos lehelete. Pótolhatatlan veszteség érte dicső sorainkat. Tekintsétek, testvéreim, a fátylas özvegyet! Hatszobás villa a hegy tetején, fűtött garázzsal. Kérem a tisztelt gyá­szolókat, csak egyenként parkoljanak. Elköltözött testvérünk már az úr balján virul, mit mondjak, megérdemli! Egy légynek se ártott. Nem hazudott soha, és soha nem mondta meg az igazat. Aki nincs velünk, az is velünk van. - Hurráááááááá! - tapsolunk. - Én benne vagyok! - nyüzsög a kamasz. - Felőlem akár ebben a pillanatban csinálhatod a rövidzárlatot, Mohácsi! Én bírom! Helyeselünk. - Ugye, maga is játszik, Robi bátyó? - Bella karol bele. - Jöjjön, itt a sorsje­gye. Én húztam maga helyett, a szerencsés kezemmel! Kezdhetjük végre, gye­rekek? Szólni akar, tiltakozni, de amint felemeli a fejét, a fények kihunynak, feldü­börög a zene. Bella a nővérét győzködi a sarokban: - Neked nem muszáj játszanod, Borikám. Menj vissza a szobádba, és pihenj egy kicsit. Szaxofon sikolt, trombiták nyerítenek. Néhányan, beavatottak, körbevesszük a pasast. - Erre csörög a dió! Erre meg a mogyoró! Bútorok állnak elé, a szőnyeg gáncsot vet neki. - Ajándékember! - Egy kéz simul a tenyerébe. - Bella! - fújtat mellette a sötétség. - Merre vagy? - Valaki négykézlábas. - Hallod, Bella? Azt ígérted, hogy ma este végre igazán... Csak nem akarsz azzal a halálszagú fasszal kefélni? - Csitt, Roberto! Ne áruljon el! Csörömpölnek a poharak.

Next