Kortárs, 1992. január-június (36. évfolyam, 1-6. szám)

1992 / 2. szám - Lakatos István: Periratok, 1957/58 (I. rész)

A Újhold-csoport elvont költészetéről, Rába György ezoterikus verseiről vagy Weöres munkái­ról nyilatkozom hosszasan, mily mélán unják ezt, föl se nagyon jegyzik — de erről veszélytele­­nül elmélkedhettem legalább, baj ebből senkire se háramolhatott. És hogy az Irószövetség el­nökségi ülésein vagy másutt mikor, kik szólaltak föl, nyilatkozhattam erre is, hiszen tudtam, elém tárták: a Szövetség teljes erre vonatkozó gyorsírásos anyagára rátették a kezüket Siklósi Norbert bőrkabátosai székházunk januári elfoglalásakor — fölösleges, de nem is célszerű ta-vad.Nem az itt elsődlegesen a lényeg, amit mondtam, az, amit nem. De másodlagosan fontosak voltak azért igen lényeges szempontok is számomra. Hogy untalan hangoztassam: a legkisebb mértékben se tartom bűnösnek magam. Hogy a történteket klasszikus forradalomnak éneke­lem. Hogy az egyén, a gondolat szabadsága vezérel. Hogy a valódi, a többpárti demokráciában tudok csak méltó emberi életet elképzelni, ebben látom a kivívandó jövő célját. Őriztem sza­badgondolkodói méltóságomat, rezzenésnyileg se mutassak bánatot, bűntudatot, megaláz­ó­­dást. Mégse állítsam be hősnek magam, aki kíméletlenül leleplezi a diktatúrát. Világosan tuda­tában voltam ugyanakkor, vagyok mindmáig: az eseményeknek én csak mellékszereplője voltam Sohase akartam belekerülni a történelembe — csak az irodalomtörténetbe. Igen nyomatékosan említem ezt. Nem voltam hős. Bajosan lehettem volna, mert elzárva bár tudtam tájékozódni azért annyira, hogy fölmérjem, átmenetileg se fenyeget halálveszély, amely ellen — önbecsülése megőrzése végett is — e magatartásformával védekezik a cellarab. Testi kínzást sem alkalmaztak, amely gyenge jellemet megtör, szilárdabbat szabadsághősse ne­mesíthet. De: erényeink addig erények, míg gyakoroljuk őket; ha beszélünk rá­nk, viszolyog­­tató kérkedés. Erről ezért annyit csak: azok közé tartozom, akik valószínűnek vélik, tisztessége­­sen viselkedni, ez a halandók természetes állapota, amiért elismerés éppoly kevéssé jár, mint jutalom azért, mert nem rabol, nem gyilkol valaki. Ha egy szabadgondolkodó civil nem gyavu el a hatalom előtt, ha nem válik jobbik énje árulójává, megveti ugyanakkor az önmarcango­s meghunyászkodást — külön dicséretet ez sem érdemel. .­­ . Vagyis irataim közreadásával korántsem a magam viselkedését óhajtom közfigyelem tár­gyává tenni 1956-os forradalmunknak én elsősorban szemtanúja, elhanyagolhatod voltam csak cselekvő részese. Különben se tudom, ha ütnek-vernek, zsarolnak akár hogyan állok helyt bírtam volna-e. Vizsgálati, bírósági anyagomban az tanulságos, ami személyes sorsomon túlmutat: konstruált pereivel hogyan működött egy sötét diktatúra, egy oly politikai rendszer, amelynek - tudjuk azóta - gyáva bosszúszomjánál csak ostobasága bizonyult nagyobbnak. A bírósági jegyzőkönyvek jellege némiképp más, mint kihallgatási irataimé. Nyomozó­­tisztem Tóth János nevével (ha valódi neve az volt ugyan) egyszer találkoztam emlékiratban. Háy Gyula aránylag jóindulatú, kövérkés fiatalemberként jellemzi. Tanúsíthatom,kényszert velem sem alkalmazott, némi gunyorosságot is eltűrt. A bíróságon ostobább emberek előtt álltam. Feltűnő, hogy az elsőfokú tárgyalás jegyzőkönyvében nyoma se maradt az ügyész „ke­resztkérdéseinek”, hogy nem tartották szükségesnek rögzíteni sem a vad-, sem a vedőbeszéd szövegét, hogy az utolsó szó jogán mondott elég hosszú értekezésemből semmit sem érdeme­sítettek megőrzésre itt sem, a másodfokon sem. Válaszaimat stupid primitívséggel adják vissza mindenütt, megfosztva őket iróniájuktól, támadó kedvű pátoszoktól, a szellemesre sikerült feleleteket igenekre, nemekre egyszerűsítik. — Bűnösnek érzi magát? — A legcsekélyebb mértékben sem — válaszoltam. Ebből annyi marad: vádlott nem érzi magát bűnösnek. - Mit tett az ellenforradalom alatt ekkor és ekkor? - kérdezik. - Az események alatt­­ kezdem, de a jegyzőkönyvben az áll: Vádlott azt feleli, az ellen­forradalom alatt stb. „„„„kor, E szót, ellenforradalom, számon ki nem ejtettem. Egyszer vagy kétszer mégis, azonba hangsúlyozottan idézőjelben.

Next