Kortárs, 1995. január-június (39. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 1. szám - Rott József: Bányaszombat (regény, II., befejező rész)
— Menj innét! — parancsolt rá Guzsványné. Lili elbűvölten méricskélte, mennyi látszik a lábából, fordult, figyelte az anyag esését, pördült, s ekkor alattomos rántást érzett a bokáján: letörött a csata szandáljáról. Mama kezében megremegett a tál, ő berohant a fürdőszobába, sokáig zokogott, majd szipogva rózsaszínűre festette a körmét. Még meg sem száradt a lakk, lemosta, és pirosra változtatta. Ezzel sem volt megelégedve, mert végül a karmazsinvörös mellett kötött ki. A lakklemosó párájától megszédült, elfeküdt a nappaliban a kopott, dohányszínű díványon. Rudi tálcákat cipelve rápillantott, mint agyonhajszolt pillangó a fonnyatag avaron. Szombat hajnalban Lili tréningruhában beült Elvira földszinti zugfodrászatába, mely a szerény üzletmenet ellenére bámulatos változásokon ment keresztül az évek során, hiszen az induláskor a tükrön és kárpitozatlan székeken kívül csupán Elvira szüleinek bekeretezett fényképe volt látható a nappali szobából nyert műhelyben. Elvira máig sem tisztázott pénzügyi vita után kényszerült elhagyni a belvárosi Szépségszalont. A Támfa utcai asszonyok már csak minimumra leszorított árai miatt is Elvira pártját fogták az alacsony, gyér hajú szalonvezető, Bagolyos Elemérrel szemben. A semmiből nem lehet sikkasztani, mondta otthon Guzsványné, ahhoz vendégek is kellenének. Kopasz embernek hajszalon!... Próféta beszélt belőle, mert Bagolyos még a télen csődöt jelentett, Elvira viszont a háziasszonyok kosztpénzből elspórolt forintjaiból apránként berendezte a műhelyt. Hanem a férfiakkal továbbra sem volt szerencséje: sorra elhagyták, ő meg rákapott a diókkőrre, amit különböző flakonokban, tégelyekben tartott a tükörpolcon. Esztendők óta harmincnyolc évesnek mondta magát. Jelenlegi udvarlója a tagbaszakadt, szőrös mellkasú Mirkusz egykoron a Bányász védelmét erősítette; jelenleg a Szomjas Vájár csapos-kidobóembere. Elvira fátyolos szemmel emlegeti, s állítja, hogy három gyereket fog szülni neki. A hegyek fölé kapaszkodó nap a félig behúzott sötétítőfüggönyök ellenére is meggyöngítette a lámpafényt a szobában. A rádió reggeli egyvelegéhez hörgő, bugyogó hangokkal járult hozzá a falba szerelt csatornán lezúduló szennyvíz. Lili formára vágatta a haját, hogy aztán beondoláltassa. Rajta kívül a vörösre festett Holpné és Siteri Ica tartózkodott a műhelyben. Ica éjszakás műszakból érkezett, s el-elszunyókált ültében. Holpné a piacra készült, fölfokozott volt és harsány. Elvira pufók angyal küllemű, sértett arckifejezéssel ténykedő unokahúgát faggatta, aki húsz évének hiszékenységével és tapasztalatlanságával menthetetlenül sodródott a keresztkérdések által behatárolt kalitkába. A gyónásszerű vallomásból kiderült, hogy autodidakta kozmetikus, és nyugati utazásra spórol. Befektetésként a rajta levő lila köpenyt és a hosszú műkörmeit nevezte meg, melyek ugyan gátolták a munkában, de ahogy mondta, kiemelik ujjai kecsességét. Megmasszírozta Lilit, majd gyümölcspakolást helyezett az arcára. Valami fölsivított a fejük fölött. — Szóltam már Köpörtyűséknek — panaszkodott Elvira —, hogy hívjanak szerelőt, mert megbolondulok a csapjuktól. Boldog lehetsz, Lili, hogy elköltözöl. — Micsoda? — kapta föl a fejét Holpné. — Esküvői fejet készítek neki! — Hát nem Sótány Gyöngyi?... — Holpné megfordult a széken. — És a vőlegény? Lili megmondta.